Száz esztendeje bebizonyosodott – hála egy Erdélyben gyűrűzött madárnak –, hogy a fehér gólya akár Afrika Egyenlítőn túli vidékeire, nyolc–kilenc ezer kilométeres távolságba is eljuthat. Lassan beköszönt a tavasz, és hazaérkeznek a trópusokon telelő madaraink. Mások, például a darvak pedig nálunk megpihenve folytatják útjukat északi költőterületeik felé.

Peter McKenzie unokaöccse száz évvel ezelőtt, 1909. január 30-án lelőtt egy fehér gólyát Dél-Afrika Natal tartományában. A gólya gyűrűzve volt, a gyűrűn ez állt: „Ornith. Központ, Budapest, Hungaria, 209.” Ez volt az első európai fehér gólya, amely bizonyítottan átlépte az Egyenlítőt. McKenzie úr szerencsére volt annyira érdeklődő és lelkiismeretes, hogy nem hagyta annyiban a dolgot. Megírta a történetet a kor világszerte talán legolvasottabb lapjának, a londoni The Timesnak, arra kérve a szerkesztőket, „találjanak helyet e néhány sornak, abban a reményben, hogy értesülnek róla azok, akik a gyűrűt felhelyezték”.

A The Times március 3-án közölte a felhívást, amely elérte célját, hiszen hazánkba is eljutott a híre. Herman Ottó, a Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója március 12-én írott (és 17-én a The Timesban közölt) válaszában megerősítette, hogy az állatot fióka korában az erdélyi Háromszék megyében, Hídvégen gyűrűzték 1908. július 8-án. A két pont közötti távolság 8600 kilométer, „a gólyánk nagyon mélyen behatolt dél-afrikai barátaink országába”, írta Herman.

times2
Az eredeti cikk a Timesban
times1
Herman Ottó válasza

A legmesszebbre jutott – itthon meggyűrűzött – fehér gólya húsz évvel ezután kelt ki: 1928. július 1-jén, fióka korában jelölték meg Tarpán. Ugyanabban az évben, december 25-én került meg Dél-Afrikában, légvonalban 8962 kilométerre a gyűrűzés helyétől, áll a rövidesen a Kossuth Kiadónál megjelenő Magyar madárvonulási atlaszban.

Hazánkban 1908-ban kezdték gyűrűzni a madarakat. Az 1909-ben Dél-Afrikában lelőtt gólya az első megjelöltek között lehetett, szinte azonnal bizonyítva a módszer hatékonyságát a madárvonulás vizsgálatában. A nálunk élő fehér gólyák ősszel az úgynevezett keleti útvonalon, a Boszporusz szoroson keresztül hagyják el Európát, majd Kis-Ázsián keresztül, később a Nílus vonalát követve repülnek Közép- és Dél-Afrikáig, ahol a telet töltik. A nyugat-európai populáció a Gibraltári-szorost választja (ebből származhatnak a képen szereplő, Marokkóban lefényképezett madarak is).

Nem is az a meglepő, hogy miért kelnek vándorútra a madarak, ha a tél közeledtével egyre rosszabbá válik az időjárás, és nem találnak elegendő táplálékot. Sokan inkább azt a kérdést tették fel, hogy miért jönnek vissza a tavasz beköszöntével, noha telelőhelyükön egész évben ideálisak lennének számukra az időjárási körülmények. A válasz egyszerű: az ottani élőhely eltartóképessége is véges.

„Az afrikai táplálékforrásokat, költőterületeket ottani fajtársaik és más fajok is használják, így egy újonnan megjelenő európai madárpopuláció már nem tud ott költeni. Tavasszal vissza kell térnie Európába szaporodni, hiszen itt van erre berendezkedve” – nyilatkozta lapunknak Karcza Zsolt ornitológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) madárgyűrűzési központjának igazgatója.

A fehér gólya úgynevezett termikelő madár. A termikek meleg, felszálló légáramlatok, vonulásuk során ezeket használják a gólyák, hogy spirális vonalban felemelkedjenek, majd hosszú vitorlázás közben süllyedjenek alá. Bár így igen kevés energiát fogyasztanak, nagy testük miatt nem tudnak egyhuzamban sokat repülni. Esténként (amikor a földfelszín lehűlése miatt a termikek sem használhatók) leszállnak pihenni. A hazánkban kikelt kisgólyák életének legnagyobb megpróbáltatása első vándorútjuk Afrikába. Ha sikeresen megérkeznek, ivarérett koruk eléréséig, életük első három-négy évében vissza se jönnek, hanem csak Afrikában kóborolnak. Magyarországon 4800–5600 fehérgólya-pár költ minden évben, és általában három-négy fiókát nevelnek föl. Állományuk stabilnak mondható.

A fehér gólyával ellentétben a darvak jelenleg nem költenek Magyarország területén, és telelőhelyet keresve sem lépik át az Egyenlítőt. A XX. század elejéig költöttek darvak hazánkban, az utolsó feljegyzések az 1910-es évekből a Fonyód környéki Nagyberekből származnak. Karcza Zsolt elmondta, hogy a daru a nagy kiterjedésű vizes élőhelyeket kedveli, de a lápok a XIX. századtól kezdődően feldarabolódtak, nagyrészt eltűntek, így a szaporodó darupopuláció is eltűnt Magyarországról, és e madarak legnagyobb számban Észak-Eurázsiában költenek. Napjainkban a daru tehát csak szállóvendég nálunk, az ősz folyamán egyidejűleg általában nyolcvanezer madár tartózkodik az ország területén. Néhány hétig megpihennek elsősorban a Hortobágyon, majd továbbindulnak dél felé. (Olvasóink az összes nálunk honos madárfajról naprakész információkat szerezhetnek, ha ellátogatnak az MME monitoringközpontjának honlapjára: http://www.mme-monitoring.hu.) A darvak nem repülnek olyan messzire, mint a gólyák, legtöbbjük Észak-Afrikában telel át, bár Etiópiában is több ezren töltik az Európában zord hónapokat.

A daruvonulás kutatásában áttörést hozott a nyolcvanas–kilencvenes években, hogy a korábbi fémgyűrűk mellett színes gyűrűket is kezdtek használni az ornitológusok. A messziről, távcsővel is leolvasható színkódok alapján sokkal könnyebbé vált a madarak azonosítása. Tavasszal, részben a globális felmelegedés hatásaként február első felében, egy héttel korábban érkeznek hozzánk e madarak, mint akár csak két évtizeddel ezelőtt.

2009. március 7.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s