Pécelen a napokban meghalt a sintér, akit tavaly magukat radikális állatvédőknek nevezők csoportja súlyosan bántalmazott. A gyepmesteri telepen maradt állatok sorsa, ha lehet, most még kilátástalanabbra fordult. Tényleg az altatás az egyetlen megoldás a kóbor kutyák és macskák jelentette problémára?

Próbálunk áthatolni a mindent elborító szeméthegyen a kutyaugatást követve. A gyepmesteri telepként működő telken lévő kutyák e hatalmas menynyiségű hulladék között élnek. A dombra fölérve pillantjuk meg a hang forrását, egy németjuhász-alkatú keverék kutyát, amely a bennünket vezető Sándor Hédi, a Noé Állatotthon Alapítvány elnöke szerint előző nap még nem volt ott, nem tudja, hogyan kerülhetett oda. A kutyát láncra kötötték, amely beakadt a halomra dobált deszkákba, így jó, ha egyméteres körben tudott mozogni.
– Itt már felakasztotta magát egy kutya – emlékszik vissza Sándor Hédi, miközben kiszabadítja a láncra kötött kutyát.
Pécel külterületén, a nemrég elhunyt városi sintér kertjében járunk, ahol harmincöt-negyven kutyát tartottak korábban. Megkerülve a düledező falú házat még több szeméttel találjuk szemközt magunkat. Rozsdás szánkót támasztottak egy Ikarus busz vázából épített fészer oldalához, az udvaron olajoshordóból készített tűzhelyen fő éppen valami. A hordó mellett öntöttvas kádban, a tűző napon tárolják a moslékot, amellyel a kutyákat etetik. Mellette régi lakókocsi áll, a tetejét burkoló ponyvát dróttal rögzítették, a drótok végére pedig téglákat erősítettek, amelyek nyugtalanítóan lengedeznek két méter magasan. A lakókocsi oldalához Figyelem! Kutyával őrzött terület! feliratú táblát támasztottak. Az udvar mögött a bozótosban számtalan állati csont és állkapocstöredék hever a földön. Eredetükre csak feltételezések vannak.
Az állatvédők már 2002-ben feljelentették a sintért a telepen tapasztalt körülmények miatt. A feljelentéseknek annyi eredményük volt, hogy építettek néhány kennelt a kutyák számára. De az alig egy négyzetméteres, ötven centiméter magas ketrecek ott maradtak, bennük Hédi szerint három tacskó nagyságú kutyát is tarthattak. Sőt korábban itt egy feleekkora ketrecben német juhászt is találtak már az állatvédők, az fel sem tudott állni, csak hasalt folyamatosan.
A telepen maradt kutyákat most az alapítvány segítségével etetik, itatják, és próbálnak gazdát találni nekik. Felvették a kapcsolatot a péceli önkormányzattal, azt igyekeznek elérni, hogy őket bízzák meg a gyepmesteri tevékenységgel a városban. Jelenleg tizennégy napos hatósági karantén van érvényben a telepen, onnan most se elvinni, se odavinni nem lehet kutyát, de miután lejár a karantén, sorsukra maradnak.
Az 1998. évi XXVIII. törvény rendelkezik Magyarországon az állatok védelméről. Ennek végrehajtási rendelete Sándor Hédi elmondása szerint csak az állatmenhelyek, az állatpanziók és az állatkertek működését szabályozza, de a sintértelepekét nem.
– Öt évig harcoltam a menhelyünk működési engedélyéért – fakad ki Hédi. – A gyepmester viszont teljesen hivatalosan tarthatott itt kutyákat.
Az önkormányzatok felelőssége az, hogy kóbor állat ne tartózkodjon az utcákon, ezt a feladatot látja el a gyepmester. Az ebbefogók munkája ellenére becslések szerint hazánkban több mint százezer kóbor kutya él közterületeken. A Pécelen tapasztalt állapotok azonban nem általánosan jellemzők az ország más városaiban lévő ebrendészeti telepekre. A Fővárosi Közterület-felügyelet állat-egészségügyi telepén a kutyák elhelyezése nem sokban különbözik egy menhelyre jellemző körülményektől. A kutyák tiszta, különálló kennelekben várják, hogy valaki a drága, divatos, gyakran azonban túltenyésztett, így érzékeny fajtatiszta kutyák helyett őket vigye haza gyakorlatilag ingyen (kétezer forint ellenében, amely leginkább azt a célt szolgálja, hogy elriassza azokat, akik felelőtlenül cselekednének). A kétszázezresre becsült budapesti kutyanépségből évente 3300-3500 fordul meg a telepen, ahol kilencvennégy férőhely van. Ellentétben a menhelyekkel, az ebrendészeti telep nem utasíthat el kutyát, amelyet behoznak a gazdái, így gyakran kevesebb a hely, mint ahány kóbor kutyát begyűjtenek.
– Az a célunk, hogy a bekerülő állatok minél előbb gazdához jussanak, hogy férőhelyet tudjunk felszabadítani az újonnan érkezők számára – mondta kérdésünkre Kozma Tamás, az Illatos úton lévő telep telepvezető főállatorvosa. – A kilencvenötödik ebet már csak úgy tudjuk befogadni, ha egyet elaltatunk az öreg állatok közül. De ezt igyekszünk elkerülni. Örökbefogadó akciókat szervezünk, beoltjuk, féregtelenítjük, és többletszolgáltatásokkal, például csippel látjuk el a kutyákat.
Ha a gazda hozza be az ebet, lemond a tulajdonjogáról, és az oltási könyvével igazolja, hogy megkapta a veszettség elleni oltást, azonnal kiadható egy örökbefogadónak. Amikor egy kóbor állatot fognak be az utcáról, tizennégy napos várakozási idő után kerülhet ki a telepről. A várakozásra az esetleges fertőzések lappangási ideje és az előző tulajdonos tulajdoni jogának megszűnte miatt van szükség. Évente tizenkét-tizenháromezren járnak az Illatos úti telepen örökbe fogadható kutyát keresve, és tavaly 2400 kutya talált náluk gazdára. A telepre a gazdák behozhatják idős, beteg állataikat, amelyeket térítés ellenében elaltatnak. Helyhiány miatt nagyon kevés kutya pusztul el.
– Akik hozzánk jönnek, azok mind kis testű, fiatal, lehetőleg fajtatiszta ebet szeretnének. Az idős fekete kutya kevésbé kell – mondja az állatorvos. Az örökbefogadásra kevésbé esélyes öreg házőrzőket állatvédő szervezetekkel együttműködve igyekeznek elhelyezni.
A napokban elhunyt péceli sintért tavaly megverték magukat radikális állatvédőknek nevező símaszkos emberek. Az Indexnek adott nyilatkozatukban elmondták a radikálisok, hogy korábban szép szóval próbálták jobb belátásra bírni a szerintük állatokat kínzó embereket, de ez eredménytelennek bizonyult. Szerintük megérdemlik a verést azok, akik nem bánnak emberségesen az állatokkal, láncon tartják, megverik őket. Egy másik akciójukban egy nagykovácsi kutyatartót bántalmaztak, aki ugyancsak elhunyt az év elején. Nemcsak az állatkínzókat vetik meg sokan, de általános az ellenérzés az ebbefogókkal szemben is.
– Alapvetően gonoszoknak gondolják az emberek a gyepmestereket, szerintük a gyepmester szinte egyenlő a hóhérral. Pedig az itt dolgozók mindannyian szeretik az állatokat, azért dolgoznak, hogy a kóbor kutyáknak ne az utcán kelljen tengetniük az életüket. De a támadásokat mi is érzékeljük – mondja Kozma Tamás. – Jelenleg nem létezik Magyarországon gyepmesterszakma. Ebbefogó tulajdonképpen bárki lehetne, de nálunk ez nincs így. Akiket fölveszünk, nem egyből lesznek ebbefogók, hanem állatgondozóként kell dolgozniuk. Így megtanulhatják az állatok ellátásával és a befogásukkal kapcsolatos tudnivalókat.
Megkérdeztük Sándor Hédit is a radikálisok akcióiról.
– Hivatalos álláspontunk az, hogy ez nem tesz jót a magyar állatvédelemnek. Nem érthetünk egyet azzal, ha valakit úgy megvernek, hogy abba bele is halhat – mondja az állatvédő. – Nincsen kapcsolatunk a radikális állatvédőkkel. Pár évvel ezelőtt kikötöttek egy kutyát a kerítésünkhöz, és egy ismeretlen számról felhívtak, hogy ők voltak. De hogy honnan hozták, kit vertek meg érte, mit csináltak, ezekről nem tudunk.
A péceli sintérteleptől néhány kilométerre lévő, tizenhét éve alapított Noé állatotthonban sétálunk. Itt több mint hatszáz állatot gondoznak, ennek a felét teszik ki a kutyák. Ötven–száz macskájuk van, a többi állat között vannak lovak, tehenek, kecskék, mangalicák, tyúkok, egy emu, egy szarvas, papagájok, galambok, fürjek, egy mosómedve, áramütött, félszárnyú egerészölyvek és Tesco, a póni, amely azért kapta ezt a nevet, mert kevesebbet eszik, mint a lovak, így tartása gazdaságos. Nagy részüket a kutyákhoz hasonló házi kedvencnek szánták előző tulajdonosaik, de úgy tűnik, felnőttként már nem feleltek meg az elvárásaiknak.
A haszonállatokat általában a rossz tartási körülmények miatt bízták az alapítvány gondjaira. A szelíd állatokat egy központi udvaron tartják rácsok, karámok nélkül, a kutyák többsége kennelekben lakik. Az állatok körüli munkákban több mint háromszáz önkéntes segít, közöttük vannak gimnazisták is. A költségeket főként a személyi jövedelemadó számukra felajánlott egy százalékából, illetve egyéb adományokból fedezik.
Szinte állandóan kint van a tábla a menhely bejáratán: „Az állatotthon megtelt.” Hosszú várólistájuk van, amelyre azokat a kutyákat veszik fel, amelyeket be akarnak adni a menhelyre. Csak akkor tudnak egy újabbat fogadni, ha egy másikat örökbe adtak. Azért néha tesznek kivételt.
– Természetesen a balesetes és életveszélyben lévő kutyákat azonnal a fülünk mögé, a kis polcra is elhelyezzük – nevet Hédi.
Hetente tizenöt–húsz állatot tudnak örökbe adni, de naponta ötven–száz, menhelyre váró kutyát jelentenek be. Az örökbe fogadó gazdákat ellenőrzik, és szerződést is kötnek velük, amelyben vállalják, hogy ha az alapítvány nem tartja megfelelőnek az állatok tartási körülményeit, vissza kell adniuk. Sok leendő gazdában felvetődik azonban a kétely, hogy a menhelyet, sintértelepet megjárt kutyákban nem tört-e össze végérvényesen valami, ami megakadályozza, hogy újra „normálisak” legyenek.
– Ugyanúgy nem lehet megmondani, hogy a menhelyre kerülő kutya visszafordíthatatlan pszichikai károsodást szenved-e, mint ahogy az embereknél sem lehet megjósolni az intézeti nevelés vagy a börtönbüntetés hatásait – nyilatkozta lapunknak Gácsi Márta etológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének munkatársa. – Ebben a genetikai jellemzők és a környezeti hatások is közrejátszanak. Azt viszont tudjuk a vizsgálatainkból, hogy a menhelyi kutyák jó része is képes kötődni az emberhez.
Sőt a menhelyről hazavitt kutyák sokszor jobban kötődnek az emberhez, mint a kölyök koruk óta családban élő ebek. Nem akarják elveszíteni azt a gazdát, akire végre rátaláltak. Ez sokszor kellemetlen lehet az embernek, hiszen az ilyen ebek igen rosszul viselik, ha a gazdájuk magukra hagyja őket.
A menhelyre bekerülők hirtelen teljesen új környezetben, sok más kutya között találják magukat. Ilyenkor általában nagyon csökken az agresszivitásuk a többiek és az emberek felé is. Az emberrel szembeni agressziójuk csökkenésének az az oka, hogy gazda híján nyitottakká válnak az új kötődési kapcsolatok befogadására, az ismerős és az idegen ember közötti határvonalak elmosódnak számukra. A Noé állatotthonban, de még a péceli sintértelepen is a legtöbb kutya azonnal farkcsóválva rohant felénk, amint megpillantott, az agresszió legkisebb jelét sem mutatva. Az etológus szerint sokszor előfordul azonban, hogy a menhelyről hazavitt barátságos kutyának, amint újra magabiztos tagjává válik egy falkának (az őt befogadó családnak), és újra alkalma nyílik őrizni a territóriumát, megváltozik a viselkedése, alkalmanként megnő az agresszivitása.
A kutatók a kutyák kötődésének vizsgálatára egy, a gyermekpszichológiában évtizedek óta sikerrel alkalmazott módszert használtak. Ennek során a kutya és gazdája egy addig soha nem látott szobában foglalnak helyet, majd a gazda kimegy, aztán visszajön, időközben pedig egy idegen ember is megjelenik a szobában. Azt elemzik, hogy az egyedüllét, az ismerős és az ismeretlen ember hatására változik-e a kutya viselkedése. Eredményeik szerint a kutyák kötődése a gazdájuk iránt hasonló ahhoz, ahogy a gyerek kötődik az anyukájához. A menhelyi kutyák pedig már ahhoz az emberhez is kötődnek, aki a teszt előtt mindössze háromszor, alig tíz percig foglalkozott velük.

Ha olvasóink úgy érzik, hogy felelős örökbefogadói lennének a péceli sintértelepen sorsukra váró kutyáknak, fényképeiket megtekinthetik a Noé Állatotthon Alapítvány honlapján, a http://www.noeallatotthon.hu címen.

2009. április 18.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s