A hatvanas évekhez illően hatalmas műszempillákat és rövidke ruhát viselő Grace Laird fotómodell, bár a felvételen kötelességtudóan mosolyog, mégsem lehetett teljesen nyugodt. Larry Blair, az amerikai űrkutatási hivatalnak, a NASA-nak dolgozó egyik kutatóközpont mérnöke ugyanis éppen a tenyerén tartott pénzérmét olvasztgatta lánghegesztővel. A hölgy alig fél centiméter vastag kesztyűt viselt, amelyet az Apollo-küldetések során használt hőszigetelő anyagból készítettek. A demonstráció sikeresen zárult, ahogy az űrhajók hőszigetelése is kitartott, és ellenállt a földi atmoszférába való belépéskor tapasztalható akár 2760 Celsius-fokos, perzselő hőségnek.

A fenti jelenetet megörökítő fotó csupán egyike az ezernyi felvételnek, amelyek a megjelenésében is grandiózus Moonfire című könyvet illusztrálják, végigkísérve az első holdra szállást végrehajtó Apollo–11 küldetését. Pontosabban nem a képek illusztrálják Norman Mailer szövegét. A könyvet, dacára a nem kevés szövegnek, képes albumként kénytelen kezelni az ember. Nincs türelme elolvasni a szöveges oldalakat, hanem lapoznia kell, hogy újabb fényképben merülhessen el. Kételkedem abban, hogy akár egyetlen olvasó is végigolvassa a történetet. Albumnak viszont rendkívüli. Megkockáztatható, hogy ennél teljesebb képi anyagot tartalmazó könyvet nem adtak ki az Apollo–11 repüléséről a két oldalt elfoglaló űrhajóskesztyűtől a korabeli, talán kissé nehézkes felfogású újságírókat eligazító képregényszerű forgatókönyvig. Benne az összes jól ismert fotó: Armstrong felvétele Aldrinról, a holdkompból való kiszállás pillanata – és a hold homokjában szinte örökre megmaradó lábnyomok.
De ezeket már mindenki látta. Az igazán érdekesek a küldetés hátteréről, illetve az űrhajósok szürke hétköznapjairól árulkodó felvételek. Az egyiken Joan Aldrin, Edwin Aldrin felesége 1969. július 17-én épp a konyhájában olvassa az újság címlapján, hogy férje elutazott a holdra. A címlapsztorit – feltehetően kivételesen – színes képekkel illusztrálták. Egy másik képen az asztronauták étrendje látható, kiszárítva, légmentes műanyag zacskókba csomagolva. Fogyasztás előtt vizet kellett hozzáadniuk. Reggelire rántottát és narancslevet vagy tejet, ebédre csirkecurryt kaptak sárgarépával és rizskochhal. Az esti menü rákkoktél, gombaszószos marhahús és csokoládépuding volt. A nassolásról sem feledkeztek meg, „űrsüti” elnevezésű aprósüteményt is csomagoltak az űrhajósoknak. Michael Collins legnagyobb bánatára – és egyévnyi könyörgése dacára – mexikói tojást nem adtak, mert nem tudták rendesen kiszárítani.
A holdra szállásról már mindent megírtak. Bebizonyították, hogy az egész csak papírmasé díszletek között forgatott vásári komédia volt, és kimutatták, hogy tudományos értéke elhanyagolható, csak a Szovjetunióval szembeni hidegháborús űrversenyben aratott végső győzelmet szolgálta. Ez utóbbival egyet lehet érteni, mindezek ellenére azonban a holdra szállásra csak úgy tudok gondolni, mint az emberiség legnagyobb felfedezésére. Ez a könyv pedig remek eszköz ahhoz, hogy az ember büszkén merengjen e rendkívüli vállalkozás pillanatain.
(Norman Mailer: Moonfire – Az Apollo–11 hősies útja. Vince Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 12 995 forint)

2011. január 22.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s