Csődbe ment a Kodak, ez pedig sokak számára az analóg fényképezés majd kétszáz éves korszakának végleges lezárulását jelenti. Akinek nincs Kodak-részvénye, talán nem búslakodik a bukáson, pedig a cég nélkül biztosan nem fejlõdött volna olyanná a fotózás, amilyennek ma ismerjük.

Néhány nappal a gála előtt is bizonytalan volt az idei Oscar-díj-átadó ünnepség helyszíne. Noha a szervezők hónapokkal az esemény előtt minden másodpercet megterveznek a szereplők utolsó lélegzetvételéig, a díjátadónak helyet ígérő hollywoodi Kodak Színház neve a tulajdonos cég és a csődvédelembe menekült, így a 75 millió dolláros névszponzori szerződéstől szabadulni igyekvő Kodak közötti alkudozástól függött. E közjáték alapján is képet alkothatunk e 131 éves, egykor szinte egyeduralkodó világcég hattyúdaláról.
A vég persze nem egyik napról a másikra jött el. Két évvel ezelőtt, amikor a Kodak még csak leghíresebb terméke, a Kodachrome színes film gyártásának beszüntetését jelentette be, sokan sejthették, hogy itt már csak a dicső múlt megőrzése lehet a legcélravezetőbb reakció. Steve McCurry fotóriporter, akit egy afgán menekült lánynak a National Geographic címlapján megjelent portréja tett ismertté, kapta az utolsó tekercs filmet, amely elkészült a cég rochesteri futószalagján. A tekercs kockáira lefényképezte Robert De Nirót, elvitte a gépet Indiába, Törökországba, majd az utolsó fotót egy amerikai katonai temető polgárháborús emlékművéről készítette. (A képek megtekinthetők a Vanity Fair honlapján: vnty.fr/xGwdyb.)
A történet régen kezdődött, hiszen a céget George Eastman feltaláló és Henry Strong befektető alapította 1881-ben. Alapötletük ambiciózus volt: meg akarták teremteni a laikus tömegek számára is elérhető amatőr fotózás piacát.
– George Eastman színre lépése előtt, a XIX. században a fényképezés bonyolult eljárás volt. Általában hivatásos fényképészek művelték, akik, megélhetésüket féltve, nem is segítették, hogy a nagyközönség eltanulhassa a technikáját. Emiatt az amatőr fényképészek ugyanazt csinálták, mint a profik – mondja Fejér Zoltán fotóművész, fotótörténész. – Eastmannek az volt a hatalmas találmánya, hogy annyira leegyszerűsítette a fényképezés képrögzítési részét, hogy igaz lett a vállalat szlogenje: „Ön csak megnyomja a gombot, a többi a mi dolgunk.” Ettől a fényképkészítés még nehézkes maradt, hiszen a Kodaknak visszaküldött, fényképezőgépekből kiszedett filmek előhívása továbbra is rendkívül fáradalmas munkát igényelt, amelyen a világ legjelentősebb szakemberei dolgoztak.
Az üzleti modell napjainkból visszanézve megszokottnak mondható. A Kodak nem elsősorban a fényképezőgépek eladásából akart megélni, hanem a filmek kidolgozásából és pótlásából. Ma egyre ritkábban kapjuk föl a fejünket, amikor a nyomtató ugyanannyiba kerül, mint a bele való festékkazetta, vagy szinte ingyen kapunk mobiltelefont, csak hogy elő tudjunk fizetni a szolgáltató díjcsomagjaira. Eastman idejében azonban e stratégia forradalmi volt, a cég értékét pedig az egekig röpítette. Hosszú távon azonban ugyanez okozta a Kodak vesztét is. Nem kell optikai mérnöknek vagy közgazdásznak lennünk annak belátásához, hogy a filmkidolgozásból csak addig lehet megélni, míg van, aki filmet használ a fényképezőgépében. A Kodak stratégái talán jóval a laikusok előtt látták a fényképezés digitális forradalmát, mégsem tudták vagy nem akarták az egész cég működését átállítani az új technológia kiaknázására. Olyan sok pénzt, tudást, gyártókapacitást fordítottak addig a filmes technológiára, hogy onnan már nem volt visszaút. Az efféle zsákutcát Concorde-hatásnak szokás nevezni, emlékezve a csúfos véget ért, egyetlen szuperszonikus utasszállító repülőre. A nyilvánvaló bajok orvoslásához szükséges drasztikus döntések meghozatalát a Concorde-nál is lehetetlenné tette a fejlesztésekbe addig beleölt mérhetetlen mennyiségű pénz.
Bár a Kodak a nyolcvanas évekig prosperált, korántsem minden fejlesztése váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
– Amellett, hogy a cég a múltban üzletileg sikeres volt, gyakran akadtak látványos szakmai melléfogásai. Az egyik ilyen volt a Disc márkanevű fényképezőgépek bevezetése a nyolcvanas évek elején, amelyek egy tárcsára rögzítették a képeket. Az elkészült fotók minősége azonban nem volt kielégítő, az előhívó technológia pedig drága és körülményes volt, így nem is lett sikeres – mondja Fejér Zoltán. – Ugyanez volt a baj a Pocket rendszerrel. Bár sokat eladtak az öngyújtó méretű kazettákba töltött filmre fényképező kamerákból, a profit nagy része végül nem a Kodakot gazdagította, és a nyolcvanas évek végére ez is kimúlt.
Természetesen e kudarcok mellett jóval több siker jellemezte a cég XX. századi történetét. Számos jelentős fejlesztés a magyar Mihályi József nevéhez fűződött. 1923-tól harminc éven keresztül dolgozott a Kodaknál, miközben több mint kétszáz találmányából lett szabadalom. Pályafutása vége felé főmérnökként szinte minden fejlesztésben részt vett. Több általa tervezett fényképezőgépet máig a cég által gyártott kamerák legjobbjai között jegyeznek műszakilag, pénzügyileg mégsem lettek sikeresek. Ennek oka, hogy túl bonyolultak voltak a nagyközönség számára, miközben a Kodak egyértelműen a laikusok alkotta célcsoportra koncentrált. Mihályi tekintélyét jól mutatja, hogy a közvetlen üzleti siker hiányában is nyugdíjazásáig alkalmazták.
– E kettősség végighalad a Kodak történetén: az egyszerűbb eszközök sikeresek voltak, mígnem népszerűségük csökkenni kezdett, a professzionális fényképezőgépeit viszont nem tudta a cég eredményesen értékesíteni. Az amatőrök kiszolgálása pedig sokszor rendkívül költségesnek bizonyult – mondja Fejér Zoltán. – A Kodak elektronikus előhívó gépei például a ma használatos képmanipuláló programokhoz hasonlóan igyekeztek javítani a laikusok gyenge minőségű képein, például az expozíciót módosították. E technológiák kifejlesztése és működtetése vagyonokat emésztett föl, és megtérülésük kétséges volt.
– A technológiaváltásokat ritkán vészelik át a korábban sikeres vállalatok. A Nokia, amelyről tíz évvel ezelőtt azt gondolhatták sokan, hogy ameddig mobiltelefonok léteznek, egyeduralkodó marad, küszködik az okostelefonok eladásával. A hangrögzítés és -lejátszás egykor közismert márkái közül sok teljesen eltűnt, vagy sokkal szűkebb célcsoportot szolgál ki manapság. A fotózásban azonban más a helyzet, hiszen a legelismertebb digitális gépeket a hagyományos piaci szereplők, a Canon, a Nikon gyártják. Ők hogyan tudták végrehajtani azt a mutatványt, amelybe a Kodak belebukott?
– Miközben a Kodak a kezdetektől fogva teljes szellemi kapacitását a fotóoptikára összpontosította, japán konkurensei alapvetően nem fotós cégek voltak. A Canon és a Nikon kezdetben a hadseregnek fejlesztettek optikai eszközöket, a fényképezés csak másodlagos üzletáguk volt. Így mindig is több lábon álltak – tartja Fejér Zoltán.
Bár az utolsó eredeti Kodak tekercset szomorú-ünnepélyes keretek között búcsúztatták el, nem biztos, hogy az eredetitől szinte megkülönböztethetetlen, utángyártott Kodak filmek eltűnnek a piacról. A harminc-negyven évvel ezelőtt megszokott kereslet már soha nem tér vissza, világviszonylatban az analóg fényképezéshez ragaszkodó kevesek is jelentős vevőkört biztosíthatnak néhány kisebb cég számára. Sok üzem abból él, hogy rég nem gyártott veterán autókhoz állít elő cserealkatrészeket, és a hivatalosan ugyancsak nem gyártott polaroid filmeket is be lehet szerezni. Ez utóbbiakat például az Impossible Project (lehetetlen projekt) nevű cég gyártja, de az azonnali fényképezés továbbra is csak a tehetős rajongók számára valós alternatíva: egy nyolc kockát tartalmazó kazetta 18 euró, postaköltség nélkül. A digitális fotózás ezzel szemben a gép megvásárlása után gyakorlatilag ingyenes.
Sirassuk-e hát a Kodakot, hiszen bukása egy hoszszú korszak lezárultát jelzi, vagy törődjünk bele, hogy az analóg fényképezés menthetetlenül a dinoszauruszok sorsára jut?
– Nem is a cég a legnagyobb veszteség, inkább a köré épült hatalmas jótékonysági intézményrendszer. Maga Eastman például névtelenül vagyonokat áldozott a Massachusettsi Műszaki Egyetem támogatására, és azóta is számos alapítványt működtettek. Ezenkívül fennakadások lehetnek például a röntgenfilmek ellátásában, ez pedig sokkal súlyosabban érintheti a betegeket, mint a 35 milliméteres filmek hiánya – mondja Fejér Zoltán. – A fotózás szempontjából a legnagyobb baj, hogy véleményem szerint még nem igazolódott be, hogy digitális technológiával folyamatosan, állandó színvonalú művészi minőségű képeket lehet készíteni, magyarul nem létezik digitális fotóművészet. Persze a fotóművészek többsége mára áttért a digitális technikára, mégis fontos lenne, hogy jelentős cégek felkarolják a kémiai fényképezés ügyét. Hiszen ez bevált, semmi sem indokolja a váltást.

2012. március 3.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s