Ma egy világcsúcsdöntés láttán gyakran az a kérdés merül fel az emberben, milyen szerrel doppingol a sportoló. Az utóbbi idõben ritkulnak a rekordok, ami azt jelezheti, hogy a tisztességes sportolók elérték az emberi teljesítőképesség határát. De vajon létezik ilyen?

Ellentétben néhány, jellemzően Európán kívüli országból származó marhahússal, a spanyol nem szennyezett clenbuterollal – indokolta minapi ítéletét a genfi sportdöntőbíróság. A spanyol Alberto Contador profi kerékpárosnak talán örülnie kellene, hogy a hazájában tenyésztett marhák húsának elfogyasztásakor nem kerül e doppingszerként is használható gyógyszerhatóanyag az emberek szervezetébe, öröme valószínűleg mégsem teljes. Azzal indokolta ugyanis a 2010-es Tour de France idején nála elvégzett doppingteszt pozitív eredményét, hogy a megevett marhahúsban volt a clenbuterol. A bíróság azt is kiemelte, hogy a többi kerékpáros, akik ugyanazt a húst ették, nem adtak pozitív mintát. Így a majd két éve húzódó jogi eljárás eredményeképpen Contadort megfosztották 2010-es Tour-bajnoki címétől, és két évre eltiltották. Ez utóbbi kevésbé súlyos büntetés, mint amilyennek elsőre tűnhet, ugyanis az eltiltás kezdetét visszadátumozták 2010-re, így valójában csak fél év maradt belőle.
A kerékpársport a doppingügyek gyakoriságát tekintve az egyik legbűnösebb sportágnak tűnhet. Alig van bajnok, akinél ne merült volna föl a doppingolás gyanúja. Az amerikai Lance Armstrong elleni vizsgálatot alig pár nappal a Contador-ítélet előtt zárták le eredménytelenül. Mások szerint a kerékpározás nem fertőzöttebb más sportágaknál, mindössze a sok botrány miatt sokkal szigorúbban ellenőrzik a biciklistákat. Az utóbbi időben több vizsgálat is arra a következtetésre jutott, hogy az atléták megközelítették az emberi teljesítőképesség fölső határát, így felvetődik a kérdés: tiltott teljesítményfokozás nélkül van-e esélye egyáltalán a sportolónak győzni? Elsőként azonban azt kell megvizsgálnunk, hogy mit nevezhetünk teljesítőképességnek, és elvileg lehet-e határa.
– Intézetünk teljesítmény-élettani laboratóriumában nemzetközileg elismert vizsgálati módszerekkel mérjük a sportolók teljesítőképességét. Ezek alapján azt gondolom, hogy a teljesítménynek nem lehet meghatározni az elvi felső értékét – nyilatkozta lapunknak Pucsok József egyetemi tanár, az Országos Sportegészségügyi Intézet munkatársa. – A teljesítőképesség az egyén edzettségi állapotától, genetikai adottságaitól és a rá ható környezeti tényezőktől függően változhat. A sportteljesítmény felső határa csak az adott időszakra érvényes, nem tekinthető véglegesnek.
Lényege szerint a sport az emberi képességek határainak megközelítése és a korábban vélt határok meghaladása. Éppen ezért nem meglepő, hogy újra és újra felvetődik a kérdés: hol vannak ezek a határok? A problémát két részre kell bontanunk, hiszen a határ pontos helyének meghatározása lehet nehéz vagy akár lehetetlen, de határnak mindenképpen lennie kell. Elképzelhetetlen, hogy az ember egyszer egy másodperc alatt fogja lefutni a száz métert, de azt senki nem tudja biztosan, hogy kilenc másodperc alatt sikerül-e valakinek.
– Az élsportolók teljesítőképessége a múlt században jelentősen javult. Ez élettani, biokémiai, genetikai és epigenetikai hatásokra, illetve a táplálkozás fejlődésére vezethető vissza. Ezeken túl az edzési módszerek és a hatékonyabb biomechanikai vizsgálatok alkalmazása is jelentősen befolyásolja az atléták teljesítményét – mondja Pucsok József. – A teljes népesség fizikai mutatói azonban nem javultak az élsportolókhoz hasonló ütemben. A modern életmód következményei, különösen az elhízás nem segíti a testi teljesítmény fokozását. Ebből is látszik, hogy az emberek szociális-gazdasági életfeltételei milyen mélyen befolyásolják fizikai teljesítőképességét.
Ám egy ideig töretlennek látszott a fejlődés az élsportban. Ha az egymást követő világcsúcsokat grafikonon ábrázoljuk, azt tapasztaljuk, hogy úgynevezett telítési görbét adnak. Ez azt jelenti, hogy míg korábban jelentősen javították a megelőző rekordokat, és ez gyakran történt meg, addig manapság ritkábbak a világcsúcsok, és alig néhány századmásodperccel, centiméterrel vagy dekagrammal haladják meg a korábbiakat. A sportolók teljesítménye mára olyan egyformává vált, hogy a technikai újítások (az egyre pontosabb időmérés, a célfotó, a lábra szerelhető elektronikus csip) ellenére alig lehet különbséget tenni közöttük. Emiatt ellaposodik a grafikon görbéje, és lassan közelít egy értékhez, amely után nem emelkedik tovább. Ha mégis történik egy-egy ugrás, az nagy valószínűséggel a dopping következménye, vagy más körülmény játszik benne szerepet, például a mára betiltott úgynevezett cápaúszódressz.
Dél-koreai kutatók az utóbbi száz év úszó- és futóversenyeinek eredményeit elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a sportolók nyolc-tíz éven belül elérhetik az emberi teljesítőképesség felső határát. Még meglepőbb eredményre jutott Geoffroy Berthelot, a párizsi orvosbiológiai és sportepidemiológiai kutatóintézet munkatársa. Ő úgy találta, hogy a rekordok a nyolcvanas évekig lendületesen és töretlen ütemben javultak, majd hirtelen megállt a fejlődés, és azóta a korábban megszokottakhoz képest csak elvétve döntik meg a csúcsokat a sportolók. A világrekordok 64 százalékát 1993 óta senki sem döntötte meg, a női 1500 méteres síkfutás legjobb eredménye az idén harminckét éves. Berthelot szerint tehát már el is értük az emberi teljesítőképesség határát valamikor a szöuli olimpia idején.
Az efféle előrejelzésekkel azonban vigyázni kell. Negyven évvel ezelőtt úgy gondolták, hogy a százméteres síkfutás nem teljesíthető 9,6 másodpercnél gyorsabban. Ez egészen a legutóbbi időkig igaznak is tűnt, aztán megérkezett Usain Bolt. A jamaicai sztár már 9,58 másodpercnél jár, és az embernek az az érzése, hogy még sohasem erőltette meg magát igazán. A múlt század ötvenes éveiben hasonlóan mágikus határnak tekintették a négy percet az egy mérföldes (1609 méter) síkfutásnál. Amikor Roger Bannister négy perc alá ment, attól féltek, hogy meg fog halni. Három évvel később már harmincan képesek voltak erre, ma szinte alapkövetelmény a legjobb középtávfutók számára (a jelenlegi világcsúcs 3 perc 43,13 másodperc).
Az összkép mégis azt mutatja, hogy egyre nehezebb kitűnni a többi élsportoló közül. Marad tehát a dopping?
– Kérdés, hogy a nem doppingoló sportolók tudnak-e érvényesülni a versenyeken, ha mások csalnak. Hogy tisztességes edzéssel kiváltható-e a doppingszerek hatása, csak elméletben merül föl, hiszen általában éppen a legedzettebb sportolók doppingolnak – tartja Pucsok József. – Bárki is doppingol, az teljességgel tisztességtelen és elfogadhatatlan a többi versenyzővel szemben, így kérlelhetetlenül tiltani és üldözni kell.

2012. február 25.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s