XVI. Károly Gusztáv svéd király az egyik legrangosabb tudományos kitüntetést, a Svéd Királyi Akadémia Aranymedál díját adományozta Belák Sándor virológus állatorvosnak. A laudáció szerint a kutató több évtizedes munkája elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Svédország ma a világ egyik vezető hatalma legyen az állatok járványos betegségei elleni küzdelemben.

Mivel tűnt ki ön a kollégái közül, hogy az egyik legelismertebb virológus állatorvos lett világszerte?
– Talán érzékem van ahhoz, hogy öszszehozzam a jó kutatókat és kutatási feltételeket, illetve megtaláljam azokat az egészségügyi problémákat és kutatási irányokat, amelyek mentén haladva eredményeket érhetünk el. 1983-ban ösztöndíjat kaptam az uppsalai egyetem orvosi genetikai intézetébe, ahol a vírusok genetikai anyagának összehasonlító kutatásával foglalkoztam. Az ott tanult módszereket tudtam alkalmazni az állatorvoslásban, amikor 1985-ben azért hívtak ki az uppsalai nemzeti állat-egészségügyi intézetbe három évre, hogy molekuláris módszereket dolgozzak ki a fertőző állatbetegségek jobb diagnózisa érdekében. Azóta is ebben a kutatóintézetben dolgozom. Uppsala nyugodt kisvárosként ideális hely a kutatásra. Minthogy ez a kutatóhely nem túl nagy, rendkívül fontos, hogy olyan tudományos témákkal foglalkozzunk, amelyek nem túlzottan „foglaltak”, ahol lehetőség van az előrehaladásra. Van egy kollégám, akit szeretnék meggyőzni arról, hogy ne az influenzavírus egyik fehérjéjével foglalkozzon, mert nagyon sok kutatócsoport foglalkozik ezzel a világon, így kevés esélye van, hogy az élvonalba kerüljön.
– Hazánkban égető tudománypolitikai kérdés a tudósok itthon tartása. Miben más a kinti kutatói légkör? Egyszerűen több a pénz?
– Nem gondolom, hogy az ember kutatóként csak egy országban dolgozhat. Bár Svédországban élek, sohasem szakítottam meg a kapcsolatot az itthoni kollégákkal. Huszonöt év alatt vagy harminc magyar kutatót sikerült Uppsalába hívnom, akiknek a többsége hazatért. Tehát folyamatos az együttműködés és az információcsere az itthoni munkatársakkal. Már öt európai uniós kutatási programba vontunk be magyar partnereket, és így talán hasznosabb munkát tudok végezni hazám számára is, mint ha otthon maradtam volna. Tény, hogy Svédországban több pénz jut a tudományra, de az Európai Unió programjaiba a magyarok is bekapcsolódhatnak. Gyakran bírálok el kutatási pályázatokat Brüsszelben, és sajnálattal tapasztalom, hogy más országokhoz képest milyen kevés a magyar pályázó, és különösen kevés a Magyarországról beadott pályázat.
– Svédország előkelő helye az állati járványok kutatásában azért furcsa, mert az ország szinte mentes ezektől, mondhatni steril.
– Mi nem jutunk be automatikusan azokba az európai uniós projektekbe, amelyek például az afrikai eredetű sertéspestisjárványokkal foglalkoznak. Erre a mediterrán országoknak, elhelyezkedésük okán, sokkal nagyobb az esélyük. A globalizáció, a turizmus és az éghajlatváltozás miatt azonban egyre nő a nagy kiterjedésű állati járványok veszélye. Nekünk az új technikák kidolgozásában kell kitűnnünk, hiszen az általánosan használható módszerek nem kötődnek szorosan a veszélyeztetett országokhoz.
– Miben különbözik az emberi és az állati járványos betegségek elleni küzdelem stratégiája?
– Technikailag szinte teljesen azonos a kettő, hiszen az állatokat fertőző vírusok, baktériumok genetikailag azonosak vagy nagyon közeli rokonságban állnak egymással. Ugyanolyan módszerekkel lehet kimutatni, tenyészteni, meghatározni, vizsgálni őket. A betegségek lefolyása is hasonló, ha egyazon kórokozócsalád támadta meg az embert vagy az állatot. A fő különbség a betegség kezelésében van. Az emberi és az állati élet megítélése gyökeresen eltér egymástól, így az emberi orvoslásban olyan kezelési módok és költségek lehetnek, amelyek az állatorvoslásban fel sem merülnek.
– Míg a fertőzött embert meggyógyítani igyekeznek, a fertőzött állatot általában elpusztítják…
– Bár régen előfordult, hogy a gazda előbb hívta ki az orvost beteg malacához, mint a gyermekéhez, de mára az általánosan követett eljárás a visszájára fordult. Élesen elválik a kedvtelésből tartott állatok és a gazdasági haszonállatok gyógyítása. A kutya, a macska vagy a ló esetében a gyógyítás erőfeszítései szinte összemérhetők az emberi orvoslásra fordított áldozatokkal. A haszonállatoknál azonban a gazdaságosság a fő szempont, és így járványok esetén gyakran nagyszámú állatot pusztítanak el. A hatóságok döntését az a szempont vezeti, hogy elvágják a járvány továbbterjedésének útját, a kórokozó ne maradhasson a területen. Az utolsó kiterjedt európai sertéspestisjárvány Hollandiában pusztított, ahol tizenkétmillió disznót irtottak ki. Nem tudni, hogy közülük ténylegesen hány fertőződött meg, nagy részük valószínűleg teljesen egészséges volt. Ha találnak egy fertőzött állatot, akkor kiirtják a környező állományokat tekintet nélkül azok egészségi állapotára. A száj- és körömfájásnál például a vírus hetekig-hónapokig ott lappanghat a környéken…
– Tudományos pályájának jelentős részében foglalkozott ezzel a betegséggel. Korábban többször lehetett olvasni a száj- és körömfájásról a sajtóban, manapság viszont mintha kezdene feledésbe merülni. Legyőztük, eltűnt?
– Ha valahol felbukkan a betegség, arról gyorsan értesülünk, de az igaz, hogy az idők folyamán a vírus megbetegítőképessége sokat változott. Ma már vannak olyan változatai, amelyeket alig lehet észrevenni, annyira alkalmazkodtak a gazdaállatokhoz. Az igazán sikeres vírus ugyanis nem öli meg a gazdaszervezetet, hanem igyekszik minél tovább kihasználni. Természetesen ezt nem akarattal, tudatosan teszi. Ezenkívül a gazdaállatoknak is vannak olyan ősi tenyészvonalaik, mint például a magyar szürke marha, amelyek ellenállóbbak a betegséggel szemben. A száj- és körömfájás azonban korántsem tűnt el, és a hozzá kapcsolódó járványügyi intézkedések gyakran több kárt okoznak, mint amennyit használnak. Néhány évvel ezelőtt Angliában tört ki egy járvány, amelyet túl későn diagnosztizáltak. Mire felismerték, a fertőzött birkák már széthordták a vírust az egész országban. Így a vakcinázás már nem segített volna, tömegesen kellett kiirtani az állatokat az egész országban, és nyolcmilliárd eurós kára származott ebből az Egyesült Királyságnak.
– Az élelmezési célból tartott haszonállatok vakcinázása sok helyütt élénk vitákat vált ki. Vannak, akik szerint az ilyen állatok húsa, teje káros az emberre. Ön nyugodtan eszi a védőoltást kapott csirkék, sertések húsát?
– A védőoltások rendkívül hasznos és fontos vívmányai az orvostudománynak. Azt minden esetben mérlegelni kell, hogy az adott betegség ellen célszerű-e oltani az állatot. Vannak betegségek, mint például a veszettség, amelynél elengedhetetlen ez, bár Skandinávia mára mentessé vált a veszettségtől. A keleti marhavészt az oltási programokkal sikerült világszerte felszámolni. A fertőzések terjedését a hibás tartási döntések is elősegíthetik. Magyarországon a hetvenes években növelték a birkahús termelését, ezért hatalmas hizlaldákban vontak össze akár tizenkétezer állatot. Míg a hagyományos gazdaságokban néhány bárány legelt a mezőn, sok betegség nem okozott gondot, de ezekben az üzemekben az állatok óhatatlanul is megfertőzik egymást. Egy hortobágyi telepen annak idején olyan betegségformát írtunk le, amelyet még sohasem láttunk. Ez a betegség a pneumoenteritis volt [vírusbetegség, amely gyulladást okoz a tüdőben és a belekben]. A betegséget okozó fontosabb vírusok ellen vakcinát állítottunk elő. A gazdaság próbaképpen hatezer állatot beoltott a vakcinával, és hatezret oltatlanul hagyott. A vakcinázott állomány tizenöt-húsz százalékkal kevesebb takarmányt fogyasztott a kívánt vágósúly eléréséig. Ez hatalmas megtakarítás. A kérdésre válaszolva: nyugodtan eszem vakcinázott állatból származó húst.
– Aki kedvtelésből tart állatot otthon, évről évre végig kell hallgatnia az állatorvost, miért elengedhetetlen, hogy újabb és újabb drága oltásokat kapjon a kutyája, macskája…
– A szakma álláspontja szerint a vakcinázás a hobbiállatok esetében is szükséges, bár bizonyos esetekben kevesebb védőoltás lenne indokolt. Ennek okai között ugyanúgy megtalálhatjuk a hagyományokat és az állatorvosok anyagi érdekeit. Előre meg kell határozni az oltott populáció optimális méretét. A túlzott vakcinázás az anyagi áldozatokon túl azért lehet káros, mert az oltóanyagok esetenként más kórokozókkal is szennyezettek lehetnek. Azt tanítjuk az egyetemen, hogy a létező vírusok öt százalékát ismerjük, kilencvenöt százalékukról azonban semmit sem tudunk. Az intézeti csoportom egyik fő feladata éppen az ismeretlen vírusok kimutatása és hatásmechanizmusuk vizsgálata.
– Manapság vannak olyan állati védőoltások, amelyeket génmanipulációval állítanak elő, az úgynevezett GMO-vakcinák. Ezek is veszélytelenek?
– A legyengített vírusokat vagy ezek bizonyos összetevőit tartalmazó védőoltásoktól semmiféle okunk félni, hiszen ezek a kórokozók egyébként is jelen vannak a haszonállatok környezetében. A GMO-vakcinákkal kapcsolatban már több ellenérzést tapasztalni. Az ördög nem alszik, nem lehet kijelenteni teljes bizonyossággal, hogy ezek veszélytelenek. Ám rendkívül szigorú stabilitási és biztonsági vizsgálaton mennek át ezek a védőoltások, ezért nem hiszem, hogy bármiféle aggodalomra lenne ok.
– Néhány hónapja holland kutatók embert is fertőzni képes madárinfluenzavírus-törzset állítottak elő, a módszerüket azonban a Science tudományos folyóirat az amerikai kormány „kérésére” nem volt hajlandó közölni. Ön szerint szükséges volt-e ez a kísérlet, vagy nem lett volna szabad elvégezni?
– Bár az mindenképpen hasznos lehet, ha tanulmányozni tudjuk ezt a veszélyes kórokozót, bizonyos esetekben azonban az embernek el kell gondolkodnia a veszélyeken. Nem biztos, hogy ezt a létrehozott vírust ezerszázalékos biztonságban tudják majd tartani. Az emberi tényező mindenhol ott van, sok a paranoid. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet volt. Tudományos szempontból azonban igen jelentős munka ez, amely segítheti mind a diagnosztikát, mind a vakcina-előállítást.
– A természetes madárinfluenza a világjárvány óta szunnyadni látszik. Elmúlt a veszély?
– Az influenza mindig veszélyes marad, most úgy tűnik, sosem győzhetjük le. Mindig jelen van, különösen Kelet-Ázsiában. Az ottani egészségügyi állapotok sok helyütt szinte elképzelhetetlenül rosszak. Az emberek együtt laknak a baromfikkal, amelyek szabadon érintkezhetnek a vadmadarakkal is. E helyzet rendkívül előnyös a vírus számára. A vadmadarak tömegei néhány óra alatt messzi földre juthatnak. Minthogy az influenzavírus örökítőanyaga villámgyorsan megváltozhat, ez időzített bomba, hiszen a gazdaszervezetek immunrendszere sosem készülhet fel igazán a védekezésre. Így folyamatos kutatásra van szükség, nem szabad a nyugalmasabb években sem ölbe tett kézzel ülnünk. A tudományt finanszírozó döntéshozókat is meg kell győznünk arról, hogy nemcsak azon betegségek elleni küzdelemre kell pénzt áldozni, amelyek éppen most sajtótémát adnak, hanem azok ellen is, amelyek holnap támadnak majd.

Belák Sándor állatorvos virológus Mosonmagyaróváron született 1946-ban. Az Állatorvos-tudományi Egyetemen szerzett állatorvosi diplomát. Kutatómunkáját is ezen az egyetemen kezdte, majd számos külföldi kutatóhelyen, például Rómában, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világszervezetnél dolgozott. 1985 óta az uppsalai Svéd Agrártudományi Egyetem és a nemzeti állat-egészségügyi intézet közös virológiai osztályának munkatársa, jelenleg igazgatója, az egyetem tanszékvezető professzora. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Az Állat-egészségügyi Világszervezet kollaborációs központjának igazgatója, az Európai Állatorvos Virológusok Társaságának elnöke.

2012. április 7.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s