A Semmelweis Egyetemen rutinszerűen végeznek arcrekonstrukciós műtéteket, egy nemrég lezajlott operációsorozat mégis különleges volt. A sikerhez nemcsak számos orvos együttműködése, hanem a világon szinte egyedülálló, magyar fejlesztésű, háromdimenziós csonttervezést lehetővé tevő szoftver is kellett.

Szinte kizárólag a plasztikai sebészet kapcsán hallunk a nem életmentő, illetve nem közvetlenül a fennálló betegség meggyógyítását célzó orvosi beavatkozásokról. A tipikus történet szerint tehetős hölgyek jó pénzért megműttetik a mellüket, az orrukat, a ráncaikat, miközben egészségi állapotuk nem sokat változik. Pedig számtalan alkalommal előfordul, hogy egy balesetből felépült ember életminősége a behegedt sebek dacára is rossz marad. Ilyenkor orvosilag is indokolt az újabb beavatkozás.
– A balesetben vagy fejlődési rendellenesség következtében roncsolódott arc rekonstrukciójának igénye szinte egyidős az emberiséggel. Az első dokumentált orr-rekonstrukciót az időszámításunk előtt 800 körül élt indiai orvos, Szusruta végezte – nyilatkozta lapunknak Barabás József professzor, a Semmelweis Egyetem Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikájának igazgatója.
Barabás József vezetésével a közelmúltban több alkalommal is megoperáltak egy férfit, akinek sikerült visszaállítani drasztikusan sérült arcát az eredetit közelítő állapotba. A műtétsorozatot a 2004-ben autóbalesetet szenvedett, személyiségi jogi okok miatt csak Zsolt néven azonosított betegen végezték el. A karambolban elvesztette bal szemét, és összeroncsolódott az arca, eltört az állkapcsa és a felső állcsontja. Az első beavatkozás után nem tudta összezárni a száját, hiszen fölfelé és hátra több mint két centiméterre elcsúszott egymástól alsó és felső állkapcsa. Így enni sem tudott rendesen. Első lépésben tehát az állkapcsait kellett helyükre mozgatni, a szakmában használatos kifejezéssel: rendbe kellett tenni a harapását.
– A harapását még hagyományos, kétdimenziós tervezéssel is meg tudtuk oldani. Elvágtuk, majd áthelyeztük a csontokat, illetve az elvágott csontra csavaros szerkezetet szereltünk, amelynek segítségével nyújtani tudtuk. Mindez a folyamat három évig tartott – folytatja Barabás József. – Az új, háromdimenziós módszer bevezetésére akkor volt szükségünk, amikor összeroncsolt szemüregét kezdtük orvosolni. Bal szemüregében ugyanis olyan mértékben sérültek a csontok, hogy nem tudták megtámasztani műszemét, ami esztétikailag rendkívül hátrányos volt a beteg számára.
A tervezhető munkához szükség volt pontos adatokra a beteg roncsolt és ép koponyacsontjainak elhelyezkedéséről. A klinikán az utóbbi időben úgynevezett „cone beam” komputertomográfot (CBCT-t) is használhatnak az orvosok a diagnózis fölállításakor. Ez abban különbözik a hagyományos CT-től, hogy nem szeletfelvételek sorozatát készíti az emberi testről. Ehelyett körbeforog a vizsgált testrész (tipikusan a fej körül), eközben több száz felvételt készít, az általa kibocsátott röntgensugarak pedig nem párhuzamosan haladnak, hanem kúp alakban széttartanak (innen származik angol neve is, a cone beam ugyanis kúpos sugarat jelent). A vizsgálat eredményeképpen a testrész belső szerkezete apró képpontokból áll össze, amelyek a test térfogatának egy-egy kis kockáját jelenítik meg. A CBCT-t tizennégy éve kezdték forgalmazni, és azóta – igen jó fölbontása miatt – a fogorvoslás és a koponyasebészet fontos eszköze lett. Használata során azonban a legtöbb gondot éppen az általa rögzített hatalmas mennyiségű adat okozza. Nehéz ugyanis ezekből elkülöníteni a számunkra fontosakat, majd műveleteket végezni rajtuk.
– Rutinszerűen végzett beavatkozás az állkapocs átalakítása. A szemüreg rekonstrukciója sem új, de eddig távolról sem volt ennyire tervezhető, mint az általunk alkalmazott módszerrel. A számítógépes program segítségével ugyanis leképezhettük a szemüreg belső felszínét – mondja a műtétsorozatban közreműködő Vízkelety Tamás fogszabályozó szakorvos, állcsontortopédus. – Zsolt csak az első beteg volt, akinek ezzel a számítógépes módszerrel segítettünk. Már zajlik a következő beteg kezelése. Ő ugyancsak balesetet szenvedett, de nem veszítette el a szemét.
De mit is csinál pontosan a szoftver?
– A program azonosítja a koponyán elhelyezkedő anatómiai mérőpontokat, majd ezekre drótvázas ábrát húz föl, tehát a pontokat egyenes vonalakkal köti össze. Ebből meg tudjuk állapítani az arc középsíkját. Erre tükröztük az ép fél dróthálós képét – válaszolta kérdésünkre a szoftvert készítő Markella Zsolt, az Óbudai Egyetem Műszertechnikai és Automatizálási Intézetének munkatársa. – Használnak hasonló programokat másutt is, a mienk azonban alapvetően egyedi technológiát alkalmaz. Én még nem hallottam olyan szemüreg-rekonstrukciós műtétről, amelyet hasonló tervezés előzött volna meg.
A CBCT-felvétel szoftver által kijelölt pontjai alapján tehát térbeli térképet készítettek az ép és a roncsolt arcfélről is. Az ép oldalt tükrözve így meg tudták tervezni a rekonstruált szemüreg pontos alakját. Ezt és a körülötte lévő csontokat aztán háromdimenziós nyomtató segítségével lézeres technikával műanyagból „kinyomtatták”, és a csontpótló titánhálót a kellő alakra tudták formálni már a műtét előtt. Az operáció során elvégzendő csontrekonstrukciós lépéseket is megtervezhették ily módon, hiszen a roncsolt csontokat kinyomtatva a modellen próbálhatták ki a szükséges átalakításokat.
Ez az eset szerencsésnek nevezhető abban az értelemben, hogy Zsolt arcának egyik fele viszonylagos épségben vészelte át a balesetet. Így volt minta, amely alapján megtervezhették az újjáépítendő másik arcfél csontjainak elhelyezkedését. Sokszor azonban a teljes koponya roncsolódik, az orvosok pedig nem támaszkodhatnak a beteg saját anatómiai jellegzetességeire (hacsak nem készült róla korábban koponyaröntgen). Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint az „átlagos” fejformát alapul venni, ehhez viszont rengeteg ember adataira van szükség. A Semmelweis Egyetem munkatársai éppen ezért kraniográfiai (a koponya csontjainak adatait tartalmazó) adatbázis fölépítését kezdték el, hogy megtudják, hol helyezkednek el a meghatározott mérőpontok a normális koponyán. Ehhez nem is olyan egyszerű alanyokat gyűjteni. Barabás József bevallása szerint kétszáz olyan orvostanhallgatót vizsgáltak meg, akik úgy tudták magukról, hogy normális a harapásuk, de közülük húszat sem vonhattak be az adatbázisba. Csak ennyien voltak, akiknek tankönyvszerűen illeszkedtek az állkapcsaik.

2012. május 26.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s