Sok állat él a városokban, ez nem újdonság. A rigók, cinkék mintha mindig is itt lettek volna a közelünkben, fel sem tűnik a jelenlétük. Arra azonban már felkapja a fejét az ember, ha nagyobb testű ragadozókról hall, amelyek akár szembejöhetnének vele az utcán. Új jövevények ezek, vagy csak most lepleződtek le hosszú rejtőzködés után?

Vélhetően a fél Országgyűlési Őrség minket figyel. Ennél gyanúsabban már nem is viselkedhetnénk: távcsővel felfegyverkezve járjuk körül a Parlamentet, és a kupola kör alakú ablakait kémleljük. Odamegyünk az egyik őrhöz, és megkérdezzük tőle, látott-e vércséket itt mostanában. Nem látott, válaszolja, még új itt, és arról sem tudott, hogy fészkelnek vércsék a Parlament ablakaiban, majd, miközben egy pillanatig sem veszi le rólunk a szemét, óvatosan ráteszi az ujját adóvevője beszédgombjára.
– A kupola nagy csúcsíves ablakai fölött van három kis kör alakú ablak, ott szokott költeni három vörösvércsepár, bár tavaly éppen nem költött itt egy sem. A budapesti vércsék, amelyek száma nyolcvan költőpárra tehető, szinte kizárólag épületek ablakaiban, párkányain költenek. Maguk nem építenek fészket, de időnként elfoglalják más madarak fészkét. Látja ott azt a Duna felé kiálló vízköpőt? Azt mindig érdemes megnézni, mert ott gyakran ülnek – mutat az Országházra Morandini Pál, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) önkéntes munkatársa, akivel lassan megkerüljük a Parlamentet. – Egész Európára jellemző, hogy a városokban lakó vörösvércsék lassan, de biztosan fogyatkoznak, főként az emberi tevékenység miatt. Az ember beépíti fészkelő- és a táplálkozóhelyeiket, és van, akit a fiókák hangja vagy a madarak ürüléke zavar. De nem ez az általános, szerencsére az emberek többségének kifejezetten tetszenek a városokban élő ragadozó madarak.
Amint Morandini Pál elmondta, szinte semmi esély nem volt rá, hogy ebben az időszakban lássunk vércsét az épületeken, ugyanis ilyenkor a város környéki természetközeli területeken, például a budaörsi reptéren vadásznak. Nem is láttunk egyet sem, bár a több ablak alatt felfedezhető, ürülék okozta fehér foltok jelzik, hogy már költöttek ott a madarak.
Budapest számos helyén láthatunk jó eséllyel vörösvércséket. Morandini Pál szerint a „legforróbb” pontok a Kiss József utca a Rákóczi útnál, az I. kerületi Mészáros utca, de a Kossuth téren, a Vidékfejlesztési Minisztérium épületén is élnek-éltek vércsék, amelyeknek a táplálkozási szokásait már a hatvanas években vizsgálták. Ebből az derült ki, hogy alapvetően megegyezik a városon kívül élő madarakéival. A madártani egyesületet a legkülönfélébb helyekről hívják azzal, hogy valószínűleg vércse költözött be hozzájuk. Volt, hogy egy lakás erkélyén költöttek. A vércsék szerencséje, hogy imponálnak a legtöbb embernek.
– Legtöbbször igen kíméletesen viszonyulnak hozzájuk, még akkor is, ha zavaró a jelenlétük. Egy kivételként emlékszem arra a közös képviselőre a Déli pályaudvarnál lévő Greguss utcából, aki azzal fenyegetett, hogy feljelent, ha nem viszem el azonnal „azokat a dögöket” – nevet a madarász. – Elvinni, befogni egyébként tilos, mert védettek. A vasút-egészségügyi intézetben is költöttek tavalyelőtt. Ott lezárták a nyílást, amelyet elfoglaltak, de legalább humánusan megvárták a költési időszak végét, így a fiókák felnőhettek. A legtöbb ember, ha lát egy ragadozó madarat, amelyet nem ismer, nem ellenségesen, inkább érdeklődve viszonyul hozzá, még ha nem is érdekli a madármegfigyelés. Volt egy gondnok, aki egy budapesti irodaépületre vidékről hozott szarkafészket azért, hogy a következő évben kényelmesebben tudjanak ott költeni a vércsék.

Morandini Pál nemrég a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének a Várban lévő épületében tartott előadást. A múzeumok éjszakája volt, de az intézet muzikális programjai közé beillesztették az épületen költő vércsék megtekintését is.
Az utóbbi néhány évben mintha divatba jöttek volna a városokban élő vadállatokról szóló történetek, ami nem kis részben a 2006-ban bemutatott Budapesti vadon című városi természetfilmnek köszönhető. Ennek vércsejeleneteit a Klotild-palotai, valamint egy kőbányai fészeknél vették fel. A ragadozók jobban érdeklik az embereket, mint a megszokottabbnak – és unalmasabbnak – tartott növényevők, a tudósítások is rájuk koncentrálnak. Kérdés, hogy tényleg többen lettek a velünk élő vadak, vagy csak most vettük észre őket.
– Nem állják meg a helyüket a városba költöző állatok természetes élőhelyeinek elpusztulásáról szóló népszerű elméletek. Azok továbbra is rendelkezésükre állnának, de a város sok állat számára kínál búvóhelyet, bőséges táplálékot, és kevesebb a ragadozó, a vetélytárs is – válaszolta kérdésünkre Ronkayné Tóth Mária biológus, az Urbanizációs Kutatócsoport alapítója (martes.elte.hu). – Ma már szinte az összes gerinces állatcsoport képviselőjét megtalálhatjuk a városokban. A legnagyobb érdeklődést mégis inkább a nagyobb testű emlősök megjelenése váltja ki. Ritkán, de előfordul, hogy vaddisznók, őzek, rókák, borzok is bemerészkednek a városokba, sőt borzvár bejáratára bukkantak az egyik futballpályán. Egy nemrégi felmérés alapján számos hüllő- és kétéltű faj is beköltözött, a parkokban esetenként szép szaporulatuk is lehet.

Az urbanizáció kétféle hatást gyakorol a terület természetes állatvilágára, derül ki Heltai Miklós és Szőcs Emese, a Szent István Egyetem Vadvilág-megőrzési Intézete kutatóinak Állatok a városban című tanulmányából. Egyrészt csökken a fajok száma (az élővilág sokfélesége, közkeletű kifejezéssel: a biodiverzitás), mert a különleges igényű fajok nem képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és eltűnnek, másrészt viszont emelkedik a megmaradt fajok egyedszáma, mert a korábbiakhoz képest sokkal több táplálékot kínál számukra a város.
Bár a vörösvércse az egyik leggyakoribb ragadozó madár a városokban, korántsem az egyetlen.
– Egyre több hívás érkezik hozzánk, amelyekben parkok mellett lakó emberek arról panaszkodnak, hogy erdei fülesbagoly-fiókák zavarják éjszakai nyugalmukat. Főként vidéki városokra, Szolnokra, Debrecenre, Nyíregyházára jellemző ez. Meg lehet érteni az emberek rosszallását, hiszen a legnagyobb bagolybarátság mellett sem lehet eltitkolni, hogy ezek igen hangos, kellemetlen hangú jószágok – nyilatkozta lapunknak Klein Ákos, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány munkatársa. – Általában jellemző a bagolyfiókákra, hogy még a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a közelben maradva a hangjukkal hívják szüleiket. Ez a hang igen éles, füttyszerű, ráadásul gyakran a fákon hallatják, egy magasságban a lakótelepi ablakokkal.
Megbecsülhetetlen, hogy hány fülesbagoly élhet a városokban (az országban összesen 6500–12 000 költőpárra tehető az állomány), de Klein Ákos szerint feltételezhetjük, hogy szinte minden parkban előfordul egy-két költőpár. A baglyok a parkokat elsősorban költésre használják, hiszen ennek feltétele, hogy találjanak olyan, általában szarka építette fészket, amelyet elfoglalhatnak. Vadászni a város széli mezőkre járnak. Sok mindent nem lehet tenni velük, kérdés, hogy kell-e egyáltalán. A madarak kilövése tilos, hiszen a fülesbagoly védett állat.
– Tapssal, kövekkel semmi esélyünk, hogy elzavarjuk, hiszen az erdei fülesbaglyot épp az teszi alkalmassá a városi életformára, hogy jól tűri a zavarást – mondja Klein Ákos. – A fülesbagoly opportunista madár, igényei nem olyan különlegesek, mint például a füleskuviknak. Azt sem lehet mondani, hogy azért költöznek a városokba, mert visszaszorulóban vannak természetes élőhelyeik. Egyszerűen igyekeznek mindig új területeket elfoglalni, ahol feltételezhetően bőséges a táplálékellátás.

A városi környezetnek lehetnek olyan előnyei is a madarak számára, amelyek első látásra nem nyilvánvalóak. A városokban néhány fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, az emberek pedig sok helyütt eltakarítják a havat. Ez pedig megkönnyíti vadászatukat.
A városokban élő ragadozó emlősök közül valószínűleg a nyestekkel kerülnek kapcsolatba leggyakrabban az emberek. Sokszor elrágják az üzemanyag- vagy hűtővízvezetéket, ürülékük is figyelmeztet a jelenlétükre. Budapest a szakértők szerint megtelt nyestekkel.
– Tömeges betelepülésük a nyolcvanas években kezdődött, és először a budai erdőkkel határos kerületekben jelentek meg. Mára azonban a belváros közepén is élnek nyestek – mondja Szenczi Péter Márk, korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének, jelenleg az MME-nek a munkatársa. – Állományuk néhány ezerre tehető. Ahogy sok más urbanizált faj esetében, a városban lakó egyedek sokkal kevésbé félnek az embertől, és csökkent a territóriumuk mérete is. Természetes élőhelyén egy-egy nyest vadászterülete több száz hektár is lehet, a városi állatoknál ez sokkal kevesebb. A város vonzereje főként a könnyen hozzáférhető táplálékban rejlik, nem meglepő hát, hogy a budapesti nyestek mást esznek, mint korábban. Általában a padlásokra fészkelik be magukat, és nagyon hangosak. Amikor tavasz végén, nyár elején megszületnek a kicsik, igen hatalmas hancúrozást csapnak, és ez bizony nagy vircsafttal jár. Emellett a felhalmozódó ürüléket és a táplálékmaradványokat szokták említeni a házigazdák – folytatja Szenczi Péter Márk, aki már több nyestet tartott otthon. Egyikük, a Pöcök nevű állat azóta a Rex Kutyaotthon Alapítvány népszigeti állatszigetén épített kifutóban él. – A fertőzésveszély, amelyet gyakran fölhoznak a városban élő ragadozókkal szemben, sokkal kisebb probléma a valóságban. Veszett nyestet még senki sem látott, de rókát sem sokat, olyan hatékony a magyar immunizálási program. Kórokozóik emberre nem, legfeljebb a háziállatokra lehetnek veszélyesek.
Szenczi szerint több ok miatt sem érdemes próbálkozni a csapdázásukkal. Bár a városban élnek, vadállatok maradtak, így nagyon óvatosak és állati léptékkel intelligensek, így könnyedén elkerülik a csapdákat. Ha mégis sikerül megfogni őket, azonnal veszélyessé válnak magukra és a csapdázóra is. Befogásuk nem is oldja meg a problémát, mert territóriumtartó állatként, amint az egyik egyed eltűnik a populációból, máris elfoglalják helyét a többiek. Azt csak a teljesség kedvéért említjük meg, hogy bár a nyest nem védett állat, így lakott területen kívül elvileg vadászható, megmérgezése tiltott vadászati módszernek minősül.
A városlakó vadak intenzív kutatása csak az utóbbi időszakban kezdődött. Bár sok ember vélhetően azt várja e vizsgálatoktól, hogy hatékony védekező módszereket fejlesszen ki az állatok ellen, de Heltai Miklós és Szőcs Emese szavaival „nem az a cél (legalábbis nem minden esetben), hogy elüldözzük magunktól a nem szívesen látott lakótársakat, hanem megtanuljunk békésen együtt élni velük. Jelenlétükkel ugyanis gazdagítják környezetünket.”

2013. február 16.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s