2, 3, 5, 7, 11, 13, 17, 19, és így tovább. A legtöbb ember – még azok is, akik hamar elveszítették a kapcsolatot az iskolában tanított matematikával – felismeri, hogy e sorozat a prímszámokat tartalmazza. A prímek rendszere talán a legbarátságosabb matematikai konstrukció, hiszen meghatározásuk (olyan számok, amelyek csak eggyel és önmagukkal oszthatók) a halandó emberek számára is felfogható. Sajnos azonban rossz hírünk van.

E meghatározás ugyanis a prímszámok köré épített elméleteknek és a viselkedésüket irányító rejtélyeknek még a felszínét sem kapargatja. Miközben sok titkukat máig nem sikerült megfejteni, csodálatos módon a prímek központi szerepet töltenek be a modern tudományban és a technikában. A legtöbb matematikus a prímek eloszlását magyarázni igyekvő Riemann-sejtés bizonyítását tekinti szakmája Szent Gráljának.
Marcus du Sautoy, az Oxfordi Egyetem professzora a Riemann-sejtés „levadászását” célzó másfél évszázados versenyfutás krimibe illő fordulatait és detektíveket meghazudtoló észjárású szereplőit mutatja be A prímszámok zenéje című könyvében. Teszi ezt úgy, hogy a kötetben szinte nincsenek is képletek. Ehelyett az élet minden elképzelhető területéről származó anekdoták, novellákkal felérő fejezetek követik egymást a prímek kutatásának mérföldköveiről és e felfedezések gyakorlati alkalmazásairól. Ez utóbbi a könyv legnagyobb erőssége. Megmutatja, hogy a matematika jó valamire.
Jogosan gondolhatnánk, hogy a matematikusok egész életüket azzal töltik, hogy az önmaguk által előállított és csak a belterjes közösségük számára létező problémákon merengenek. Csakhogy a prímszámok kutatása nélkül nem létezne internet, nem lehetne titkosítani a banki tranzakciókat, a génszekvenálás sem vált volna mára rutineljárássá, és a kvantummechanika sem hozta volna el az atomkorszakot.
Sautoynak sikerül az, ami sok, a saját miliőjében zseniális pályatársán kifog: olvasható, népszerű matematikai könyvet írt. Bár sok hasonló témájú, ajánlója szerint a nagyközönségnek szánt kötet jelenik meg, a legtöbb néhány oldal után az integrálok és differenciálegyenletek kibogozhatatlan kuszaságába fullad. A potenciális olvasó már a könyvesboltban rájön erre, miközben átpörgeti a lapokat, és visszateszi a kötetet a polcra. A prímszámok zenéjében ezzel szemben a képletek helyett a matematikusok kalandjairól szóló történetek oldják az összpontosítást, amelyet a számelméleti fejtegetések megértése kíván. Len Adleman, a számítógépes titkosítás egyik központi figurája például konzulensként közreműködött a hasonló témájú Komputerkémek című hollywoodi krimi készítésében. Bár fizetni akartak neki, ő ezt visszautasította, és csak annyit kért, hogy a felesége találkozhasson a főszereplő Robert Redforddal.
A Riemann-sejtést a legtöbb matematikus igaznak tartja, de bizonyítani (vagy éppen cáfolni) eddig senkinek sem sikerült. Egyike volt a XX. század huszonhárom legfontosabb megoldatlan matematikai problémájának. Mára a többi huszonkettőt megoldották. Bizonyításáért egymillió dolláros díjat tűztek ki. Szinte minden évben jelentkezik valaki a megoldással, amely aztán csakhamar hibásnak bizonyul. Talán a végső nyertes e könyv ifjú olvasói közül kerül majd ki.
(Marcus du Sautoy: A prímszámok zenéje. Park Könyvkiadó, Budapest, 2014. Ára: 3900 forint)

2014. augusztus 2.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s