Kuba az élet legtöbb területén el van maradva a kapitalista, demokratikus országoktól. Általános az áruhiány, a sorban állás, alacsony az internetpenetráció, és a nálunk is általánosságnak számító elektronikai termékek ritkaságszámba mennek. Egy dologban azonban a karibi ország példát mutat: sokak szerint náluk működik a világ legjobb egészségügyi rendszere. Hogy lehetséges ez?

Az elképzelhető legnagyobb közegészségügyi sikerek egyikeként jellemezte Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főtitkára azt, hogy Kubában gyakorlatilag képesek kizárni: a HIV-pozitív és a szifiliszes anya átadja a fertőzést születendő gyerekének. Nincs még egy ország a világon, amely elmondhatná ugyanezt magáról. A karibi országok regionális egészségügyi szervezete öt évvel ezelőtt indított kampányt e célok elérése érdekében.
A világon – írja a The Guardian – évente 1,4 millió HIV-fertőzött nő esik teherbe, és 15–45 százalékos eséllyel megfertőzik csecsemőjüket is a várandósság, a vajúdás vagy a szoptatás közben. Viszont ha a terhesség ideje alatt kezelik az anyát antiretrovirális gyógyszerekkel (Kubában ingyenesen), majd a születés után a babát is, a fertőződés esélye egy százalék alá szorítható. Ez a veszély tovább csökkenthető, bizonyították kubai orvosok, ha a csecsemő császármetszéssel születik, és édesanyja nem szoptatja. Kubában 2013-ban mindössze két gyermek született HIV-fertőzötten, és öt veleszületett vérbajjal, miközben a világon összesen majdnem negyedmillió baba látta meg úgy a világot, hogy már magában hordozta az AIDS vírusát. Az Egyesült Államok kereskedelmi embargója miatt a legmodernebb retrovírus-ellenes gyógyszerekhez nehezen lehet hozzájutni Kubában, ezért az ország szinte a semmiből néhány év alatt felépítette ezek helyi gyártási infrastruktúráját. A helyi gyógyszeripar legtöbb ágazata exportra is termel.
Miután az Egyesült Államok a közelmúltban normalizálta diplomáciai kapcsolatait Kubával, az amerikaiak előtt megnyílt a lehetőség, hogy legálisan Kubába utazzanak. Sokan azonnal a harmadik világban megszokott veszélyek miatt kezdtek aggódni. Félnek, hogy arrafelé ismeretlenek a civilizált világ higiéniai normái, a helyi egészségügyi ellátórendszer pedig a legegyszerűbb betegségeket, baleseteket sem képes megfelelően kezelni.
Aztán jött a meglepetés. Kiderült, hogy Kuba egészségügyi statisztikái a legjobbak között vannak a világon (ezt a jelenséget „kubai paradoxonnak” nevezik a közegészségügyi szlengben). A csecsemőhalandóság például 4,2 ezrelékes (ugyanakkor az Egyesült Államokban ezer élve születésre hat, Magyarországon 5,3 halálozás jut), a kubaiak várható élettartama pedig 78 év (az Egyesült Államokban 79, nálunk 75). A szomszédos Haitin tizenöt évvel élnek rövidebb ideig az emberek. Az AIDS előfordulása itt az egyik legalacsonyabb az egész világon (0,07 százalék a felnőtt lakosság körében), miközben a karibi régió Fekete-Afrika után a legfertőzöttebb térségnek számít, minden századik felnőtt hordozza a vírust.
Ironikus módon a kubai egészségügy még a gazdasági összeomlásból is profitált. A kilencvenes évek elején, a Szovjetunió pénzügyi támogatásának megszűntével (és az amerikai embargó fennmaradásával), a kormány már az emberek addig is igen alacsony életszínvonalát sem volt képes finanszírozni. Élelem- és üzemanyaghiány alakult ki. Kuba gyakorlatilag éhezni kezdett, jelentősen csökkent az emberek napi kalóriabevitele. Üzemanyag hiányában sokkal többet kellett gyalogolniuk, az árukat szamárháton szállították, és a Kínából importált milliónyi biciklin tekertek a munkába. Mindezek miatt a felnőtt kubaiak 1991 és 1996 között átlagosan öt kilót adtak le, és csökkent a koleszterinszintjük. Ennek megfelelően jelentősen csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések és a II-es típusú cukorbetegség előfordulása. Ez persze csak az ínséges évek elmúltáig tartott. 1997-től máig átlagosan kilenc kilogrammot hízott a kubai lakosság, és a civilizációs betegségek is szaporodni kezdtek.
A sikereket úgy sikerült elérniük, hogy az egészségügyre fordítható anyagi forrásaik eltörpülnek a fejlett kapitalista országok hasonló mutatóihoz képest. A költségvetés viszonylag kis részét, körülbelül tíz százalékát költik egészségügyre. Az orvosok (akik egyébként magasan a kubai átlag felett keresnek) havi fizetése nagyjából kilencezer forintnak felel meg. Hogy ez mekkora vásárlóerőt jelent, érdemes tudni, hogy Kubában korántsem olyan olcsó az élet: 300 forintnak megfelelő pezó egy liter tej, egy kiló kenyér ára pedig 250 forint.
A WHO szerint Kuba egészségügyi sikereinek kulcsa, hogy a betegségek megelőzésére helyezik a fő hangsúlyt, nem csupán a már kialakult kórok gyógyítására, olvasható a The Huffington Postban. Oltóprogramokkal végletesen visszaszorították a vakcinával megelőzhető betegségek előfordulását, a magas vérnyomás (így a szív- és érrendszeri betegségek által veszélyeztetett emberek) kiszűrése pedig náluk a leghatékonyabb a világon.
Dacára a nyugati (de akár a magyar) orvosi fizetésekhez képest eltörpülő béreknek, sok kubai végez az orvosegyetemeken. A kirakatintézményként működő Latin-amerikai Orvostudományi Egyetemen (az ELAM-on) húszezer diák tanul 120 országból, ezzel talán a világ legnagyobb ilyen intézete. Ban Kimun ENSZ-főtitkár pedig „a világ legfejlettebb orvosegyetemeként” jellemezte az iskolát. Hatvankilencezer kubai orvos dolgozik, ezer lakosra 6,7 doktor jut (az USA-ban ugyanez az arány 2,4, hazánkban 3,4), de ötödük jelenleg is külföldön gyógyít, összesen 66 országban. Kuba ugyanis évtizedek óta jelen van orvosaival a világ válságövezeteiben. A hatvanas évek óta mintegy 185 ezer kubai egészségügyi dolgozó teljesített külföldön szolgálatot. És ennek megvan az eredménye.
Miközben az országban uralkodó emberi jogi állapotokat folyamatosan ostorozzák a demokratikus országok politikusai, a humanitárius orvosi missziókról a világ vezetői csak elismerően szólnak. Ban Kimun így dicsérte a kubai doktorokat: „Ők azok, akik mindig először érkeznek, és utoljára távoznak. A krízis múltával is a helyszínen maradnak, Kuba büszke lehet az egészségügyi rendszerére, amely sok ország számára szolgálhat modellként.” Az egészségügyi rendszer tehát hatékonyan működik, ugyanakkor, szocializmus lévén, nincs helye benne az egyénieskedésnek. Nincs választható biztosító, szabad orvosválasztás, a betegjogokat sem hangsúlyozzák túl.
A külföldre küldött gyógyítók legutóbbi, leglátványosabb küldetésüket a nyugat-afrikai ebolajárvány idején teljesítették. A WHO első szavára háromszáz kubai orvos és ápoló érkezett a legsúlyosabban érintett Sierra Leone-i, guineai és libériai térségekbe, miközben a harmincszor nagyobb lakosságú Egyesült Államok járványügyi hatósága mindössze 170 orvost küldött (bár rajtuk kívül sokan érkeztek civil szervezetek kötelékében). Kubában eközben ötszáz újabb orvos és nővér kezdte meg a felkészülést az afrikai küldetésre, és összesen 12 ezren jelentkeztek önkéntesnek. Az emberi erő az a forrás, amelyben a kubai egészségügy a leggazdagabb a világon. Az orvosok jelentős része morális kötelességének érzi az önkéntes munkát, és eközben (az otthon megszokott állapotoknak megfelelően) sokkal szerényebbek az igényeik, mint nyugati társaiknak. Az önzetlenségen kívül más is motiválja az orvosok távoli munkavállalását: viszonylag szabadon utazhatnak külföldre, vásárolhatnak autót, élelmiszert is többet kapnak másoknál, és a küldetés végén könnyebben juthatnak lakáshoz.
Ez a helyi szóhasználatban „fehér köpenyes hadseregnek” (ejército de batas blancas) nevezett mozgalom az emberbaráti segítségnyújtás mellett természetesen propaganda- és diplomáciai célokat is szolgál, illetve jelentős devizabevételt is termel a kormánynak. Ez a bevétel azonban a legritkább esetben jut el azok szintjére, akik a munka dandárját elvégzik. Miközben az orvosok havi fizetése alig felel meg 30 dollárnak, a kubai államkasszába a nemzetközi orvosi segítségnyújtásból évente 7,6 milliárd dollár folyik be – és tűnik el.
Az internacionalista orvosi projektek legemblematikusabb példája a 2004-ben még Fidel Castro és legszorosabb külföldi elvtársa, Hugo Chávez által indított „csodahadművelet”. Ennek deklarált célja, hogy visszaadják a látását Latin-Amerika szegény szembetegeinek. És az eredmények impozánsak. Az elmúlt évtizedben 3,5 millió embernek gyógyították meg a szemét: szürke hályogot távolítanak el, a legkomplexebb operációk is elérhetővé váltak, ingyenes szemüveget, kontaktlencsét biztosítanak. Sok betegnek nemcsak ingyen végzik el a szemműtétjét, de még a repülőutat is a kubaiak fizetik.
Persze semmi sincs ingyen. Cserébe a karibi ország nyersanyagot (például olajat), kereskedelmi könnyítést, diplomáciai támogatást, illetve pénzt kér, és kap. Azon külföldiek, akiknek visszaadták a látását, érthető módon elmondhatatlanul hálásak, és csöppet sem érdeklik őket a projekt mögöttes indítékai. A kubaiak azonban már nincsenek annyira elragadtatva. Sokan arra panaszkodnak, hogy a rengeteg idegen beteg ellátása és a legjobb orvosok külföldi kiküldetése miatt romlik a helyieknek nyújtott szolgáltatás minősége. Külső szemlélőként azonban valóban nehéz rosszat írni az ország egészségügyi sikereiről. Még azok a szerzők is, akik érezhetően próbálják megtalálni a látszólagos csoda árnyoldalait, végül kénytelenek alapvetően elismerő cikket írni.
Így az orvosok regimentje maradéktalanul betölti Kuba országimázst jobbító szándékát.

2015. október 17.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s