Noha elsőre azt gondolhatnánk, hogy a hangosabb, mélyebb hangú állatok testmérete – beleértve minden testrészük méretét – nagyobb, mint a csendesebbeké, ez nincs mindig így. Kiderült, hogy a legnagyobb hangerejű bőgőmajmok heréi éppen hogy a legkisebbek. Ennek pedig evolúciós okai vannak.

Charles Darwin nemcsak az általános evolúciós elmélet atyja volt, de alapvető szerepet játszott az úgynevezett szexuális szelekció teóriájának kidolgozásában is. Ez utóbbi azt igyekszik magyarázni, hogyan alakultak ki az állatoknak (főként a hímeknek) azok a tulajdonságai, amelyek a szaporodási sikerüket meghatározzák. Darwin, miközben ezen az elméleten dolgozott, felfigyelt a Közép-Amerikában élő bőgőmajmokra. Amint nevük is utal rá, ezek a majmok – kis termetük ellenére – igen hangosan képesek üvölteni; hangerejük összevethető a náluk sokszorta nagyobb tömegű nagymacskákéval. Darwin azt feltételezte, hogy a hímek bőgésükkel csábítják magukhoz a nőstényeket.
Igaza volt, a hangok gyakran valóban főszerepet játszanak a párválasztásban. A Cambridge-i Egyetem kutatói nemrégiben felfedezték, hogy a majmok hangjai, illetve hangadó szerveik anatómiai felépítése szoros kapcsolatban áll párosodási rendszerükkel – olvasható a Live Science-en. Vannak olyan bőgőmajomfajok, amelyek hímjei háremet tartanak, tehát a nőstényeket egyedül birtokolja egy hím. Kiderült, hogy ezek a fajok a leghangosabbak, hiszen háremeik kialakításához üvöltéscsatákat kell vívniuk a többi hímmel. Ezzel együtt a hangképzés szempontjából esszenciális szerepet játszó nyelvcsontjuk is hatalmas. Ugyanakkor Mexikóban élnek olyan bőgőmajmok is, amelyek csoportjaiban több hím is él, és ezek párhuzamosan párzanak a csapat nőstényeivel. E hímek halkabbak, nyelvcsontjuk pedig akár tízszer kisebb lehet, mint háremtulajdonos rokonaiké.
Persze ha tehetné, minden hím – függetlenül attól, hogy meg kell-e tűrnie riválisait a csoporton belül – szeretne hangosabb lenni. Vannak azonban a szaporodás szempontjából fontosabb tulajdonságok is, például a here mérete. A nagyobb herék több spermiumot képesek termelni. A háremtartó fajok hímjeinek nincs szükségük túl sok spermiumra, mert már a párosodás előtt megharcolnak a nőstényekért, amelyek így biztosan az ő utódaikat hozzák majd világra. Ezzel szemben a több más hímmel együtt élő hímek sosem lehetnek teljesen biztosak abban, hogy a csoport nőstényei tőlük vemhesek-e. A születendő kis majmot nagy valószínűséggel az a hím nemzi, amelyik több spermiumot tudott a nősténybe juttatni. Ezt a jelenséget spermakompetíciónak nevezzük, és jó nagy herékre van hozzá szükség.
A majmok erőforrásai azonban végesek, nem tudják minden tulajdonságukat egyszerre fejleszteni. Ha az egyik célra (például a több sperma termelésére) fektetnek be több energiát, másra kevesebb jut. Összességében tehát a szaporodási sikerhez elengedhetetlen herék mérete korlátozza a nyelvcsont méretét, és ezáltal a hang erejét és mélységét. Ugyanezt a jelenséget az óvilági majmoknál, például a gorilláknál is megfigyelhetjük.

2015. október 29.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s