A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Selye János munkásságát bemutató kiállítása és erről írt cikkünk kapcsán keresett meg bennünket a világhírű tudós egyik tanítványa, Szabó Sándor, a Kaliforniai Egyetem professzora: megosztaná velünk Selyével kapcsolatos gondolatait. Visszaemlékezését olvasva közelebb kerülhetünk a stressz atyjához.

Hogyan találkozott először Selye Jánossal?
– Harmadéves medikus voltam a Belgrádi Orvostudományi Egyetemen – a Szabadka és Újvidék közötti Adán születtem, a Tisza partján –, amikor először hallottam a Selye által felismert, később stresszként ismertté vált általános adaptációs szindrómáról. Kezdetben nem is tudtam, hogy Selye félig magyar, hiszen a Hans keresztnevet használta. Írtam neki Montrealba, hogy az egyetem után kimehetnék-e hozzá kutatni. Azt gondoltam, hogy úgysem fog válaszolni, de legnagyobb meglepetésemre hamarosan megérkezett a válasza légipostával: azt írta, hogy nagyon szívesen lát. Az egyetemen tovább kutattam, végzésemkor már volt tíz-tizenöt közleményem. A belgrádi klinikákon és a szabadkai, illetve zentai kórházakban töltött egyéves cselédkönyvesség után, 1969-ben mentem ki hozzá Kanadába. Mivel a repülő túl drága lett volna, Rijekából hajóval utaztam New Yorkba, majd onnan vonattal Montrealba.
– Mi volt róla az első benyomása?
– A montreali pályaudvaron az előzetes megbeszélés ellenére persze senki sem várt, így taxival mentem az egyetemre, ahol a folyosón egyszer csak valaki tökéletes magyarsággal rám szólt: „Pálinkás jó reggelt!” Persze Selye volt az, akiről korábban azt sem tudtam, hogy beszél-e egyáltalán magyarul. Akkoriban az úgynevezett katatoxikus szteroidokkal foglalkozott. Ezek olyan hormonok, amelyek a máj enzimjeinek serkentése révén segítenek bizonyos méreganyagok lebontásában. Felfedezéseit a legjobb tudományos lapok – például a Science – közölték. Majdnem négy évig dolgoztunk együtt, az én kutatómunkám is ezekhez a hormonokhoz kapcsolódott, a PhD-fokozat megszerzése után pedig Bostonba, a Harvardra mentem tovább.
– Ön szerint mi volt Selye legnagyobb felfedezése?
– Vele kapcsolatban mindenki a stresszt emlegeti, de mára már eléggé „elhasznált” lett ez a kifejezés, úton-útfélen hallani. Selye gyakran mondta, hogy pályája első húsz évében a stressz elfogadtatásáért harcolt, utána pedig a túlhasználata ellen. Ám szerintem legalább olyan fontos a mellékvesekéreg hormonjainak korszakalkotó kutatása. Ő alkotta meg ezen hormonok máig használatos kategóriáit, és ő fedezte föl, hogy a glükokortikoidok gátolják, míg a mineralokortikoidok elősegítik a gyulladásos folyamatokat. Éppen ezért érdemelte volna meg Selye a Nobel-díjat.
– Miért nem kapta meg végül?
– Noha ő már nyolc-tíz évvel korábban – mint hogy emberben ugyanezeket felfedezték volna – leírta ezen hormonok hatásait patkánymodellen, a Nobel-bizottság nem ítélte neki a díjat. Helyette 1950-ben az emberi hormonok hatását leíró orvos és két kémikus kapott Nobelt. Háromnál többen nem kaphatnak, így Selye kimaradt. Sokan ajánlották őt később is a stresszelméletért, de elméleti kutatásért sosem adnak orvosi díját – igaz, Selye számára a stressz nem csak elmélet volt, mindig összekötötte a biokémiával és az élettannal is.
– Mindez bántotta Selyét?
– Hétköznapokon a montreali intézetben mindig angolul, illetve franciául folyt a diskurzus, de a hétvégeken magyarul beszélt. Én voltam egy ideig az első asszisztense, így nekem is be kellett járnom, bár szombat–vasárnap legalább azt nem várta el, hogy hozzá hasonlóan napi tizenkét órát benn legyek. Olyankor gyakran szinte gyónásként emlegette magyarul, hogy ő nevezte el a szteroid típusú hormonokat, ő írta le a hatásukat, osztotta fel őket, mégsem kapta meg a díjat, pedig megérdemelte volna. Az emberi kortikoidhormonok gyulladásgátló hatásának felfedezéséről mindig azt mondta, hogy az csak a következő nyilvánvaló lépés volt, és igazából az lett volna a meglepő, ha nem ugyanúgy működnek az emberben, mint a patkányban.
– Mi tette Selyét kivételes emberré?
– Ő mindig az eredetiséget hangsúlyozta. Arra biztatott mindenkit, hogy ne másokat utánozzon, hanem új ötletek mentén kutasson. Amerikában „kemény német professzorként” jellemezték – hiszen a Hans nevet használta, édesanyja pedig osztrák volt. A keménység igaz volt, nagyon sokat várt el az embertől, és ő is rengeteget dolgozott, még karácsonykor is bement az intézetbe. Asszisztenseként hét végén is elő kellett készítenem azt a nyolcvan-száz patkányt, amelyet naponta feláldoztunk a kísérletekhez.
– Mennyire ismert manapság Selye János a tudományos világban?
– Sokan ismerik a szakemberek közül, de a fiatalok már kevésbé. A tudományban, a művészetben mindig az újdonságok a legvonzóbbak, miközben a régi dolgok feledésbe merülnek. Az endokrinológusok azonban még a mai napig is hivatkoznak rá. A Time magazinban két évvel ezelőtt írtak a stresszről, és ott is megemlítették Selye nevét, illetve használták az általa bevezetett (rossz) disstress és (jó) eustress különbségtételt is. A közszolgálati National Public Radio (NPR) stresszsorozatában is többször beszéltek róla, és ami ritkaság, még a nevét is jól ejtették ki. Én itt, a Kaliforniai Egyetem irvine-i részlegén Selye János Társaságnak neveztem el az általam vezetett, a magyar tudományos diákkörökhöz hasonló kutatási társaságot.
– Mit jelentett Selye számára magyarsága?
– Az 1956-os forradalom nagy hatást gyakorolt rá. Annak előtte nem igazán tartotta magyarnak magát, származását sehol sem hangsúlyozta, ezt a Montreali Egyetemen nálam régebben dolgozó magyar kutatóktól tudom. Eközben sem Magyarországon, sem a kommunista tömb egészében nem fogadták el a munkásságát, az akkoriban szitokszónak számító filozofikusnak tartották. A későbbiekben ez megfordult, többször hazalátogatott, előadásokat tartott az Akadémián, egyetemeken. Bár édesanyja osztrák volt, ő mégis jórészt magyarnak vallotta magát. Emlékeznek rá, hogy a montreali irodájában magyar címert tartott, a laborban is megjelent a nemzeti színű szalag. Kifejezetten dühítette, hogy csak mert Bécsben született, osztráknak tartják. Mindig mondogatta, hogy az édesapja katonaorvosként mindössze egy évet töltött Bécsben, 1907-es születése idején, fiatalkora többi részét Komáromban töltötte. Jó kapcsolatban volt Szent-Györgyi Alberttel is. Persze tudta, hogy én a Délvidékről származom, így gyakran mondta nekem: „Sanyi, ugye te is úgy érzed, mint én. Te sem hagytad el soha Magyarországot, hanem Magyarország hagyott el téged.”
– Az utóbbi években olyan adatok kerültek elő, amelyek szerint Selye évtizedekig kapcsolatban állt a dohánycégekkel. Ön mit tud erről a kapcsolatról?
– A dohányipari kapcsolat éppen az említett NPR-riportban merült fel először. Azt szinte mindenki tudja, hogy Selye a dohányipartól is kapott anyagi támogatást. Ez egyáltalán nem különleges, és jóformán nem ismerek olyan korabeli tudóst, aki ne kapott volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kiszolgáltatták volna magukat a szponzornak. Annyi más cégtől, gyógyszergyáraktól, intézetektől kapott mindenki pénzt, lehetetlen lett volna ennyi mindenkit kiszolgálni. Természetesen minden anyagi támogatás után évente kellett kimutatást készíteni az elvégzett munkáról. Én nem tudom, hogy Selye az ötvenes-hatvanas években tartott-e olyan előadást, amelyen azt állította volna, hogy a dohányzás hatásai kedvezőek. Abban az időben sok mindent állítottak a dohányzásról, azt is, hogy mindenre jó, aztán persze rájöttek, hogy mennyire káros. Azt viszont tudom, hogy a hetvenes évek elején Selye intézetében a nikotin volt az egyik olyan mérgező molekula, amelynek a káros hatását próbáltuk kivédeni a katatoxikus szteroidokkal. Tehát ő akkoriban már abszolút tudta, hogy a dohányban vannak káros anyagok, legveszélyesebbjük a nikotin, és ezt soha nem titkolta.
– Akkor miért állt érdekükben a dohánycégeknek az ő támogatása?
– Ahogy manapság is ad pénzt kutatásra sok olyan vállalat, amelyről senki sem gondolná, hogy támogatja a tudományt, régen is sok cég járt el így pusztán jóhiszeműségből, bizonyítandó jó szándékát. A dohányiparosok olyan gazdagok voltak, hogy szó szerint szórták a pénzt. Húsz évet töltöttem a Harvardon, és ott is szinte mindenki kapott támogatást a dohányipartól. Ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Igen, kapott pénzt, de nem hiszem, hogy rossz dologra használta. Sőt hangsúlyozta a nikotin káros hatását.

2015. október 31.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s