Nem először támadnak homárok az emberiségre. Az yrrnek nevezett, évmilliók óta az óceánok mélyét uraló intelligens életforma sok más csapás mellett kamikaze homárokat küldött az emberek ellen Frank Schätzing Raj (Der Schwarm) című sci-fi bestsellerében. Hol máshol, mint Michelin-csillagos párizsi éttermekben robbantak fel az élő homárok, halálosan mérgező Pfiesteria ostoros egysejtűeket lövellve szerteszét, megölve a vendégeket. A történet szerint az yrr az ember tengeri ökoszisztémát pusztító önzését elégelte meg, és az óceánok teremtményeit csatasorba állítva indult fajunk kiirtására.

Hasonló apokaliptikus kicsengése van egyesek szerint a svéd kormány minapi felhívásának. A skandináv ország környezetvédelmi minisztériuma azzal vádolta meg az Amerikából (legfőképpen Maine államból) élve importált homárokat, hogy kikerülve a természetbe romlásba taszítják az európai rákpopulációt. Az elmúlt években több mint harminc egyértelműen amerikai eredetű homárt találtak a svéd part menti vizekben. Az európai homárnál a tengerentúli változat valamivel nagyobb, más a színe, de legfőképpen életerősebb, és olyan betegségeket hordozhat, amelyek ellen óvilági rokonai nincsenek felkészülve.
Mivel az európai és az amerikai homár közeli rokona egymásnak, elképzelhető, hogy képesek szaporodni egymással, hibrideket létrehozva. Mindezen folyamatok teljesen kiszámíthatatlan irányt vehetnek, de annyi biztos, hogy a legritkább esetben sül ki jó abból, hogyha hirtelen tájidegen faj kerül egy addig stabilnak tekinthető, évezredek alatt kialakult helyi életközösségbe. A jövevény könnyedén kiszoríthatja az endemikus (bennszülött) fajokat, akár azok teljes eltűnését is okozhatja. A The Guardiannek angol tengerbiológusok úgy nyilatkoztak, hogy az Egyesült Királyság vizeiben 24 amerikai homárt találtak eddig, amelyek „véleményük szerint szándékosan vagy véletlenül” kerülhettek oda (hogy máshogy?). Bár nem találtak erre bizonyítékot, például fiatal egyedet, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az állatok szaporodhatnak a természetben.
A svédek ezért az Európai Unió segítségét kérték. Inváziós fajnak akarják nyilváníttatni az amerikai homárt, és követelik, hogy tiltsák be az élő állatok importját a kontinensre. Az unió áprilisban fogja tárgyalni a beadványt, amely könnyen sikeres lehet. Az inváziós faj emlegetése sokak számára vörös posztó. Alig telik el nap, hogy ne fedeznének fel olyan idegenhonos állatot vagy növényt az európai természetben, amelynek semmi keresnivalója ott, és az őshonos fajok kiszorításával, illetve a környezet tönkretételével lerontja a biodiverzitást, csökkentve az életközösség „értékét”. Az inváziós fajok a becslések szerint évi 12 milliárd eurós (3,7 billió forint) kárt okoztak az európai gazdaságnak a csökkenő terméshozamok, az erózió, a természetpusztulás, valamint az emberi és az állati egészségügyi kiadások következtében. De a svédek továbbmennek, közleményükben ugyanis közvetetten azzal vádolnak egyes forgalmazókat, hogy szándékosan engedték ki a rákokat a természetbe, ezzel csapást mérve az európai rákhalászokra.
A természetért való aggódáson túl van még 134 millió okuk a svédeknek arra, hogy betiltassák az élő amerikai homár európai importját – jegyzik meg cinikusan az amerikai rákexportőrök érdekvédelmi szervezetei. 134 millió dollár veszteséget okozna ugyanis a maine-i rákhalásziparnak az európai kiutasítás (és hasonló nagyságrendű nyereséget legfontosabb óvilági versenytársaiknak, a svédeknek). Bár csak az élő rákok behozatali tilalma van napirenden, de mindenki tudja, hogy bármennyire is állatkínzás, a homárt élve szokás megfőzni. Aki adott esetben több tízezer forintnak megfelelő koronát, eurót hajlandó kifizetni a homárért egy étteremben, elvárja, hogy az eleinte még boldogan úszkáló állatot ő választhassa ki az asztalok között terpeszkedő hatalmas akváriumból, majd frissen készítsék el számára a konyhában. A hetekkel korábban lefagyasztott rák senkinek sem kellene, ami több ezer amerikai és kanadai vállalkozás tönkremenetelét eredményezné.
Azért nem eszik ilyen forrón a homárt, hiszen az amerikai ráktermelők legalább annyira a saját profitjukat tartják szem előtt, mint a svédek. Még ha esetleg kiesne az Európai Unió, a világ más részein meredeken emelkedő homárkereslet bőségesen kárpótolhatja őket veszteségeikért. Néhány év alatt a föld (USA utáni) második legjelentősebb homárfelvevőjévé nőtte ki magát Kína. Az ottani középosztály olyan gyorsan szaporodik és gazdagodik, hogy nincs az a luxuscikk, amely ne találna vevőt a kínai újgazdagok világában. Míg tíz éve Kína még nem is szerepelt a globális homárkereskedelem térképén (mert évi egymillió dollár alatt volt a behozatal értéke), addig 2013-ban már 17 millió dollárnyi homár ollóját roppantották össze az erre kitalált célszerszámmal, egy évvel később pedig újabb 400 százalékot emelkedve már 90 milliónál tartott a kínai piac értéke.
A maine-i rákhalászok jellemzően öt dollárt kapnak a megfelelő méretű és egészséges élő homár fontjáért (454 gramm), írja a Business Insider. A rákot szortírozzák, ollóit gumiszalaggal szorítják össze, majd két tucat állatot vizes újságpapír és hűtőtasak közé csomagolva bedobozolnak. Ezután repülőre rakják őket, hiszen nem élnék túl a szokásos vízi utat. Pekingben 15–30 ezer forintnyi jüant kérnek az éttermekben egy adag homárért, amely afféle státusszimbólumnak számít a feltörekvő néposztályok körében.
A növekvő keresletnek persze örül a legtöbb amerikai és kanadai rákhalász, ugyanakkor vannak, akik sötéten látják a jövőt. A fékezhetetlen kereslet a limitált kínálat mellett ugyanis törvényszerűen túlhalászatot eredményez. A homár egyébként is egyre északabbra húzódik a melegedő óceán elől menekülve, mindez pedig a független kisvállalkozások számára elérhető part menti halászterületek elnéptelenedését fogja okozni. A homárláz már most is folytonos feszültséget szül az egyesült államokbeli és a kanadai halászok között. Maine és a kanadai New Brunswick határához közel van két kis sziget (valójában két szikla) az óceánban, amelyek az utolsó vitatott fennhatóságú területek a két ország között. A vita egészen az 1793-as angol–amerikai békeszerződésig vezethető vissza. Persze nem az értéktelen szigetek kellenek az országoknak, hanem a homárban gazdag felségvizeik. Az elmúlt években már többször a fegyveres konfliktus határára sodródtak a helyi halászok. Többek szerint kész csoda, hogy eddig még nem halt meg senki. Pár éve egy verekedésben az egyik amerikai halász elvesztette az ujját, miközben próbálta visszaszerezni a rákhalászkosarát egy kanadaitól. Nyílt titok, hogy ha konkurens halászhajó tűnik fel a horizonton, mindenki a puskáért nyúl először, és csak utána szól bele a rádióba.

2016. március 26.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s