Üzenetet fogunk küldeni neki, ehhez megvan minden eszközünk. Az üzenet pedig egyértelmű lesz számára. Az időpontot és a körülményeket mi választjuk ki, hogy az a legjobban fájjon. E harcias kijelentéseket tette Joe Biden amerikai alelnök néhány napja az NBC adásában. Putyin orosz elnökre és a gyanú szerint orosz hackertámadásokra adott amerikai válaszcsapásra utalt. Sokan állítják, küszöbön a kiberháború, de ez nem igaz. Már gőzerővel folyik most is.

Biden arról nem beszélt, hogy mi lenne az amerikai válaszcsapások iránya és célja. Azt viszont elmondta, hogy az oroszok ismétlődő akcióit, amelyekkel Amerika és a nyugati szövetségeseinek államapparátusát igyekeznek destabilizálni az interneten keresztül, nem lehet megtorolni régimódi szankciókkal. Ezért nem marad más, csak a hasonló kibertámadás, ami az alelnök szerint titokban fog lezajlani. A kérdésre, hogy a világ közvéleménye értesülni fog-e a hadműveletről, az alelnök csak annyit mondott: „Remélem, nem.”

Kérdés, hogy mire gondolhatott. Ha nem akarják nagy dobra verni a lépést, vélhetően nem az orosz infrastruktúrát támadják. Egy országos áramszünet vagy a repülésirányításban jelentkező probléma még ott is feltűnne. Sokkal valószínűbb, hogy személyesen Putyinnak és körének próbálnak „üzenetet küldeni” külföldi offshore cégekbe menekített titkos vagyonuk befagyasztásával vagy nyilvánosságra hozásával. Az úgynevezett Panama-iratokból már eddig is kiderült, hogy az orosz elnök milyen bonyolult céghálót hozott létre milliárdjainak eltüntetésére (ezek feltárásáról szóló múlt heti cikkünket lásd itt). Csakhogy a Panama-iratok utóhatásai (pontosabban azok szinte teljes elmaradása) egyben arra is felhívják a figyelmet, hogy egy efféle kiszivárogtatás politikai hatásai erősen korlátozottak.

Az orosz hackertámadásokról már évek óta beszélnek a független szakértők, de az amerikai adminisztráció eddig vonakodott nyilvánosan Moszkvát vádolni az adatbázisok feltöréséért. Talán a szíriai hadműveletek sikerét nem akarták veszélyeztetni az oroszokkal való nyílt konfrontálódással. Ez azonban immár nem szempont, minthogy két hete Obama elnök felfüggesztette a parttalan tárgyalásokat arról, hogy a két nagyhatalom repülői kit és mikor bombázzanak le a közel-keleti országban.

Ezután a kormányzat már nyíltan beszélhetett arról, hogy gyanújuk szerint Oroszország a közelgő elnökválasztás internetes befolyásolására törekszik. Ennek módszere lehet a Clinton-kampány számára kellemetlen ímélek nyilvánosságra hozatala és a demokrata pártközpont számítógépeinek feltörése. Ebben egyesek szerint Putyin lelkes szövetségesre (esetleg ügynökre) lelt a WikiLeaks kiszivárogtató portál magát előszeretettel a demokrácia bajnokának láttató alapítójában, Julian Assange-ben. Assange, félve attól, hogy kiadják Svédországnak, ahol nemi erőszakkal vádolják, már évek óta Ecuador londoni nagykövetségén él. Korábban nyíltan kijelentette, hogy nagyon reméli, az ímélek sokat ártanak majd Hillarynek. Merthogy Clintont fő ellenségének tekinti (és Putyint láthatóan nem).

Az internetes adatgyűjtések és a kiszivárogtatások egyértelműen az oroszok számára kedves Donald Trump kampányát erősítették. A végső csapás azonban a félelmek szerint magának az elektronikus választási rendszernek a manipulálása lehet. Az adatok az interneten keresztül futnak be a választási központba, sőt sok helyen nem is papíron, hanem érintőképernyőt nyomkodva szavaznak a választók. Ilyenformán elméletileg egy felkészült hackercsoport megbéníthatja a szavazatszámlálást, de akár az eredményeket is megváltoztathatja.

„Ezen [adat]lopások és nyilvánosságra hozataluk célja az, hogy befolyásolják az amerikai választási folyamatot”, jelentette be közösen a belbiztonsági miniszter és a nemzetbiztonsági szolgálatok igazgatója. „Efféle műveletek nem idegenek Moszkvától, hasonló taktikát már számos alkalommal alkalmaztak Európában a közvélemény befolyásolására. Az erőfeszítések kifinomultságából arra következtetünk, hogy azokat csak a legmagasabb rangú orosz vezetők rendelhették el.”

Ha ez egyáltalán lehetséges még, e nyílt vádak biztosan tovább mélyítik az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolataiban meglévő, a hidegháború óta legsúlyosabb válságot, jegyzi meg kommentárjában a Politico folyóirat. Az oroszok persze nyilvánosan visszautasítják a gyanúsítást: „Ez [a vád] megint teljesen értelmetlen. Putyin honlapját nap mint nap több ezer hackertámadás éri. Ezek közül sokat az Egyesült Államokból indítanak. Mégsem hibáztatjuk értük minden alkalommal Washingtont vagy Langley-t [ez a CIA központjának helyszíne].” Putyin maga is reagált a vádakra és tagadott mindent.

Pedig az, hogy e támadásokat Oroszországból indították, és a hackerek kapcsolatban állnak a kormányzattal, már jó ideje nyílt titoknak számít a kiberbiztonsággal foglalkozó szakemberek számára. Olyan gyakorivá váltak ugyanis a nemzetközi hackertámadások a világban, hogy az ismertebb csoportok taktikáját és tevékenységük nyomait jórészt már kiismerték a szakértők. Így, ha nem is tudják pontosan visszakövetni, hogy hol is ülnek a támadók, abból, hogy milyen eszközöket alkalmaznak, milyen sebezhetőségeket használnak ki, következtetni lehet hovatartozásukra. Az utóbbi idők legtöbb figyelmet kapott amerikai adatlopásai pedig olyan sok orosz jellegzetességet viselnek magukon, hogy gyakorlatilag kizárható, hogy nem Moszkva hackerei követték el a támadásokat.

A Clinton-ímélek megszerzését konkrétan a jól ismert orosz Előkelő Medve (Fancy Bear) nevű csapatnak tulajdonítják. Nekik pedig egyértelmű kapcsolatuk van az orosz titkosszolgálatokkal. A kiszivárogtatott ímélek valóban okoztak némi zavart a Demokrata Párt vezetőségében. Kiderült, hogy a színfalak mögött ki kit támogat mások ellenében, hogy Clinton mást mond attól függően, hogy milyen hallgatóság előtt beszél. Az Egyesült Államokban tapintható a feszültség, hiszen – bevallva-bevallatlanul – mindenki attól fél, hogy Moszkva a szavazás napján küldi harcba kiberhadserege fő erejét, hátha sikerül befolyásolniuk a választás kimenetelét.

Ebben a helyzetben érkezett az alelnök nyílt hadüzenete az oroszok számára. A bejelentés igen eltökéltnek tűnt, de sok elemző tanácstalan abban a kérdésben, hogy mi lenne a megfelelő ellencsapás. Ez nem is csoda, hiszen a helyzet teljesen új, a nagyhatalmak nem próbálták még soha elektronikus eszközökkel ilyen intenzíven megzavarni egymás politikai rendszerét. Amint a Foreign Policy folyóirat felhívja rá a figyelmet, bár az ímélek nyilvánosságra hozatala törvénysértő lehetett, fizikai vagy anyagi károkat, sérülést végül is nem okoztak vele senkinek.

Az ellencsapás célpontját is nehéz meghatározni. Persze mindenki sejti, hogy a fő felelős Putyin és a legfőbb vezetők, de erre nincsenek bizonyítékok, és Amerika a közelmúltban már többször megtapasztalta, hogy mekkora PR-katasztrófát okozhat, ha egyértelmű bizonyítékok nélkül támad meg valakit. Az oroszok viszont a tökélyre fejlesztették a hibrid hadviselés taktikáját, és ezt alkalmazták a Krím félszigeten és Ukrajnában is. Hivatalosan nem vesznek részt a harcokban orosz katonák, csak azonosítatlan zsoldosok, akik véletlenül pont azt csinálják, amit Putyin szeretne. Ugyanez a kibertérben még egyszerűbben megvalósítható. „Független” hackercsoportok, kiszivárogtató honlapok elvégzik a piszkos munkát, munkatársaik jó része még talán úgy is érzi, hogy hőstettet hajtott végre.

Az is kérdéses, hogy mekkora ellencsapásra van szükség, hiszen az internetre is vonatkoznak az alapvető nemzetközi törvények. Nem lehet az ímélek kiszivárogtatása miatt túlterhelni egy atomerőművet. Emellett fontos, hogy lehetőség szerint csak a valós felelősöket érintse. Ideális esetben megfelelő válasz lehetne azoknak az íméleknek a nyilvánosságra hozatala, amelyekben a legfőbb orosz vezetők éppen az Amerika elleni kibertámadást tervezgetik. De erre kevés az esély – hacsak nem voltak ők is olyan naivak, mint Clinton külügyminisztersége idején, amikor államügyeket a magánímélcímén keresztül bonyolított.

Az is elképzelhető, hogy az amerikai titkosszolgálatok feltárják azokat a technológiai módszereket, amelyek segítségével az orosz kormány ellenőrzi és cenzúrázza az orosz internetet. Ezzel sokat árthatnának nekik (és segíthetnék a demokrata oroszokat), hiszen az aktivisták így jobban tudnának védekezni a megfigyelés és a nagy állami tűzfal ellen. A Foreign Policy azonban óva inti az amerikai titkosszolgálatokat attól, hogy Putyin offshore vagyonához nyúljanak. Ezt ugyanis az elnök vélhetően olyan agresszív, már-már háborús provokációnak fogná fel, amely a helyzet veszélyes mértékű eszkalálódását okozná.

Az amerikai kibercsapás legfőbb célja több szakértő szerint is az internetes „hadipotenciál” demonstrálása lenne, ami esetleg elrettentheti az ellenséget a további támadásoktól. Ugyanakkor ennek nagyobbak lehetnek a veszélyei, mint amennyi nyereséggel kecsegtet. Ha a fenyegetés után nem történik semmi, vagy a tényleges lépés erőtlenre, könnyen kivédhetőre sikerül, az gyengének láttatja majd az amerikaiakat az oroszok szemében. Ettől pedig csak még jobban felbátorodnak. De ha tényleg képesek számottevő zavart okozni például az orosz államszervezet számítógépes rendszerében, középtávon az sem feltétlenül jó. Ezzel ugyanis felfedik erejüket és lehetőséget biztosítanak az orosz titkosszolgálatoknak tényleges potenciáljuk felmérésére, a jövőbeli hasonló támadások ellen pedig célzott védelmi rendszereket dolgozhatnak ki.

Talán jobb lett volna, ha a hangos fenyegetőzés helyett – ellenfeleikhez hasonlóan – inkább szép csendben feltörik az orosz internetet, és úgy okoznak kellemetlen perceket Putyinnak, hogy arról csak ő tud.

2016. október 21.

Reklámok