Szakóca, kőbalta, pattintott szerszámok – az emberelődök életének legismertebb kellékei, amelyek egyszersmind megkülönböztetnek minket a többi állattól. Vagy nem is annyira. Brazíliában ugyanis olyan majmokat figyeltek meg a vadonban, amelyek maguk is készítenek éles peremű tárgyakat úgy, hogy egy kővel egy másikat ütlegelnek. Azért van egy apró különbség: ők nem direkt csinálják.

A brazíliai Serra da Capivara Nemzeti Parkban élő kapucinus majmok – egyelőre rejtély, miért – gyakran múlatják azzal az időt, hogy macskakő méretű kvarctömbökkel ütlegelnek egy másik kvarckövet. A célkőből ilyenkor gyakran éles peremű szilánkok pattogzanak le, ami végül pedig marad belőle, (a laikus számára legalábbis) a megszólalásig hasonlít azokhoz a pattintott kőszerszámokhoz, amelyeket gyakran találni az ősi emberfélék táborhelyeinek feltárásakor – tudósít a Nature tudományos folyóiratban publikált felfedezésről a The Independent.

A felfedezést az Oxfordi Egyetem munkatársai tették. A kutatást vezető régész, Tomos Proffitt szerint mindez cáfolja azt a feltételezést, miszerint efféle kőeszközöket csak az ember ősei (és az ő kihalt rokonaik) voltak képesek megalkotni. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a majmok valószínűleg csak véletlenül készítenek pattintott szerszámokat (amelyeket így nem is indokolt szerszámoknak hívni). Az elkészült tárgyakkal nem csinálnak semmit, nem is foglalkoznak velük. Hogy akkor mégis miért kopácsolnak, arra egyelőre csak feltételezéseik vannak. Talán a képződő kőport elfogyasztva jutnak ásványi anyagokhoz.

Míg nem derítik ki e viselkedés pontos célját, nem lehet megmondani, hogy ezen új információk alapján át kell-e értékelni az emberi eszközhasználat evolúciójáról alkotott eddigi elméleteket. Elképzelhető, hogy csak véletlen, esetleg törzsfejlődési időléptékben új magatartásról van szó. De az is elképzelhető, hogy a kapucinus majmok régóta kopácsolják így a sziklákat. Ennek pedig gyakorlati – és nem feltétlenül pozitív – következményei is lehetnek.

A pattintott kőszerszámokat ugyanis régóta az emberelődleletek azonosítására, kormeghatározásukra használják. A szakócák, kőbalták stílusa, kifinomultsága alapján különítenek el kultúrákat, az őket alkotó társadalmak fejlettségét is általuk jellemzik. Na most, ha kiderül, hogy egy másik állatfaj is képes lehet hasonló tárgyakat alkotni, és esetleg a majomszakócák is bekeveredhettek az emberelőd-maradványok közé, az megkérdőjelezheti az egész antropológiai leletanyag integritását. Például előfordulhat, hogy egy kiásott kultúra lakhelyén véletlenül kapucinus majmok alkotta szerszámokat is találtak, amelyeket hibásan az emberelődöknek tulajdonítottak. Ennek alapján pedig tévesen határozták meg fejlettségüket, kulturális kapcsolataikat, korukat.

Nem csoda, hogy a leghíresebb emberelődleletek feltárói sorban szólalnak meg, és mind ingerülten cáfolják, hogy az „ő” szakócáikat majmok csinálták volna. A legrégebbi ilyen eszközöket 3,3 millió évesre datálták, és a kenyai Lomekwi-lelőhelyen találták őket. A felfedező antropológusok úgy nyilatkoztak, már az is bizonyítja, hogy ezeket tényleg emberősök készítették, mert mellettük a lelőhelyen találtak állati csontokat is, rajtuk pedig pattintott kőszerszámoktól származó, vágott sérülések voltak. Márpedig a kapucinus majmok nem vágnak a kövekkel semmit. A majmokat megfigyelő Proffitt is úgy nyilatkozott, hogy „mindez nem jelenti azt, hogy a Kelet-Afrikában felfedezett legrégebbi régészeti leleteket nem emberfélék készítették”.

Viszont azt is hozzáteszik, hogy a kapucinus majmok viselkedésének megfigyeléséből sokat tanulhatunk arról, hogy az emberi eszközkészítés hogyan jelenhetett meg. Előfordulhat ugyanis, hogy elődeink is valamilyen egyéb céllal kezdték egymáshoz ütögetni a köveket. Az első eszközök így mintegy melléktermékként készültek el, és csak később vált az eszközkészítés tudatos tevékenységgé. Önmagában az a tény, hogy e korábban kizárólag az ember (és ősei) sajátjának gondolt magtartást egy állatnál is megfigyelték, egy sor megválaszolandó kérdést vet fel.

Más kutatók megjegyzik, hogy jellegzetes különbségek vannak a szándékosan és a véletlenül készített kőszerszámok között. Amelyeket tudatosan csináltak, azokról több, kisebb szilánkot pattintottak le az emberősök, mivel ott lebegett a szemük előtt a készíteni kívánt eszköz. Ha túl nagyot csaptak volna rá, azzal azt veszélyeztették volna, hogy a kő rossz helyen törik, ezáltal hasznavehetetlenné válhatott volna. Ehelyett kis, jól célzott ütéseket mértek a szélére, akárcsak a szobrászok a márványtömbre. Persze azt nem lehet kizárni, hogy egy-egy kapucinus majom véletlenül hasonló módon jár el, de a valószínűsége csekély.

2016. október 31.

Advertisements