Kilencvenöt éves korában, december 8-án elhunyt az űrhajózás egyik úttörője, az amerikai John Glenn. Bár nem lehetett „a legelső”, hiszen e címet először Gagarin, majd Alan Shepard vette el tőle, ő kerülte meg amerikaiként először űrhajóval a bolygót. Majd évtizedekkel később, amikor már mindenki más lemondott volna az álmáról, visszatért az űrbe. Hosszú élete számos momentumát nevezhetjük történelminek.

Barátság–7. Ez volt Glenn (első) küldetésének elnevezése. A név azt a propagandatankönyvekbe illő ethoszt volt hivatott megjeleníteni, amely mindig is körüllengte az űrhajózást. Az amerikai és az amerikai űrkutatók, mintha csak összebeszéltek volna, egymást túllicitálva hirdették az emberiség testvériességét, a világbékét, és a kozmoszt felfedező ember nagyszerűségét. Holott az ötvenes-hatvanas évek fordulóján – a hidegháború legfagyosabb éveiben – az űrhajózás mindenről szólt, csak a népek barátságáról nem.

Mindkét oldal űrkutatói – mai szemmel visszatekintve – szinte a lehetetlenség határát súroló tettet hajtottak végre azzal, hogy megoldhatatlannak tűnő problémák sorát küzdötték le, és olyan küldetésekre vállalkoztak, amely józan ésszel egyértelműen ölgyilkossággal ért föl. Ugyanakkor a politikusok célja mindezzel nem a felfedezés, a tudomány segítése volt, sokkal inkább saját világrendjük erkölcsi, intellektuális és katonai fölényének bizonyítása.

John Glenn, amikor beválasztották az első amerikai űrhajósok kiképzését célzó Mercury-programba, már olyan háborús tapasztalatok birtokában volt, amelyekhez képest – gondolhatta akkor – az űrverseny civakodó kisgyerekek veszekedésnek tűnhetett. Ohióban született 1921-ben, és már akkor pilóta lett belőle, amikor a repülés a legtöbb ember számára elérhetetlen volt. Egyetemistaként csatlakozott a tengerészgyalogsághoz, így természetes volt, hogy a II. világháborúban pilóta lesz. Több tucat bevetésen vett részt vadászpilótaként, majd néhány évvel később a koreai háborúban repült.

Mégsem ez tette országosan ismertté, de nem is az űrrepülés. 1957-ben rekordnak számító 3 óra 23 perc repülte át Amerikát Los Angelestől New Yorkig, ami után sokan az ország legjobb pilótájának kezdték tekinteni. Még egy tévévetélkedőben (a Name That Tune-ban) is szerepelt, ahol a zenekar által játszott dallamot kellett felismernie. Ugyanebben az évben jelentkezett a még hivatalosan nem is létező NASA-hoz, hogy a majdani első űrhajós lehessen.

Hét férfit választottak ki az 508 jelentkezőből, és elkezdték őket kiképezni egy küldetésre, amelyet még senki sem vett véghez, így senki sem lehetett biztos benne, hogy pontosan mire kell felkészíteni a jelölteket. Végül, bár sokan Glennt tekintették biztos befutónak, Alan Shepardot jelölték ki az első űrhajósnak. És akkor érkezett az amerikai szempontból lesújtó hír: a szovjetek, miként azt tették az első Szputnyikkal, az első emberes űrrepülésben is megelőzték az Egyesült Államokat. 23 nappal.

Glenn végül Shepard 1961. május 5-i útja után nem egészen egy évvel, 1962. február 20-án indulhatott útnak. Bár szörnyen csalódott volt, hogy már négyen megelőzték őt az űrben, azzal vigasztalódhatott, hogy ő lett az első, orbitális pályára álló amerikai. Ekkor már negyven éves volt. A fellövést persze élőben adta a rádió és a tévé, a hatvanas évek ikonikus tévébemondója, Walter Cronkite pedig teljes izgalomban biztatta a rakétának: “Go Baby”, mondta a kor kimért hírolvasóitól kissé szokatlan módon.

Volt is ok az izgalomra, mert a NASA titkon arra számított, hogy legalább egy Mercury rakéta felrobban az űrhajóssal együtt, írja a The Atlantic. A korábbi rakétatesztek közül kettő is csúfos – és látványos – kudarccal zárult. Glenn fellövése végül is probléma nélkül ment végbe, az űrhajó pedig föld körüli pályára állt. Négy óra és 56 perc alatt, óránként 28 ezer kilométeres sebességgel háromszor kerülte meg a bolygót, az űrhajós pedig – a feszülten figyelő százmilliókat lenyűgözve – egyáltalán nem tűnt rettentnek, de még csak idegesnek sem. Viccelődött a földi irányítókkal, az ausztráloknak pedig megköszönte, hogy egy felhívásra válaszolva mind felkapcsolták a lámpáikat, amikor elröpült fölöttük. “Oh, ez a látvány elképesztő”, mondta egy elérzékenyült pillanatában.

Sokak szerint ő volt az első űrhajós, aki a puszta utazáson kívül „hasznos” dolgokat is csinált az űrben. Mérte a saját vérnyomását, a szemészeti rendelők faláról ismert szemvizsgáló ábra segítségével tesztelte látását, és kipróbálta, hogy el tud-e szédülni a súlytalanságban. Mint emlékirataiban leírja, a NASA tudósainak kisebb csalódást okozva, igazából remekül érezte végig magát.

2664df2a5d6fde68aefc8b57dea26d10.jpg

A visszatérés már nem ment ilyen simán. A földi atmoszférába való belépéskor az irányítóközpontban villogni kezdett a hővédő pajzs leválására figyelmeztető vészjelző. Alan Shepard, aki a földről működött közre a küldetésben azt tanácsolta Glenn-nek, hogy ne gyújtsa be a fékezőrakétákat (pedig ez logikusnak tűnt a zuhanás sebességének, ezáltal a túlmelegedésnek a csillapítására), hanem kézi irányításra kapcsolja az űrkabint. Glenn követte az utasításokat, és így sértetlenül landolt a Karib-tengerben.

Két évvel később „nyugdíjba ment” az akkor már minden erőforrásával a holdutazásra készülő NASA-tól, hiszen már 42 éves volt, így nem lett volna esélye bekerülni az Apollo-programba. De valójában korántsem akart visszavonult életet élni. Az űrhajóskiképzés közben őt vizsgáló pszichológusok véleménye szerint az összes asztronauta közül egyértelműen őbenne voltak meg a személyiségjegyek, amelyek a civil életbeli sikerre predesztinálták. Szoros barátságot kötött Kennedy elnökkel, aki meggyőzte, hogy politikai pályára termett. Így 1964-ben elindult a ohiói demokrata szenátusi előválasztáson. A kampány alatt azonban elesett a fürdőkádban, agyrázkódást szenvedett, így vissza kellett lépnie.

A Kennedykkel nem szakadt meg a barátsága. Jelen volt, amikor Robertet meggyilkolták, a temetésen egyike volt a koporsóvivőknek. 1970-ben megint megpróbálkozott bejutni a szenátusba, de vesztett. Végül négy évvel később nyert, és csak 1997-ben jelentette be, hogy a ciklus végén visszavonul a politikától. 1983-ban még az elnökjelöltséggel is megpróbálkozott – sikertelenül.

Tehát 1997-ben a 76 éves John Glenn már a jól megérdemelt, ugyan kissé unalmas, de az efféle idős ember számára mindenképpen örvendetes nyugdíjas életre készült. Illetve majdnem. Akkor ugyanis már javában dolgozott egy soha nem látott ambícióról tanúskodó terv megvalósításán. Fizikai erőnléte idős kora dacára néhány fiatalt is megszégyenített volna. Így nem látta akadályát annak, hogy újra űrhajóssá váljon. Régi kapcsolatait felmelegítve megkereste a NASA-t egy kutatási tervvel, amely az idős szervezet űrbéli viselkedését célozta. És persze azonnal tudott egy alkalmas kísérleti alanyt is ajánlani – saját magát.

image

A NASA belement a dologba, vélhetően a vállalkozás hatalmas PR-értékét is szem előtt tartva. Így 1998. október 29-én, több mint 36 évvel első és addig utolsó űrutazása után, az STS-95 jelű küldetésben újra feljutott az űrbe. Hivatalosan ő volt a Discovery űrsikló rakományspecialistája. Ezzel ő a legidősebb űrhajós a világon.

Glennt túlélte felesége, Annie, akivel 73 éven keresztül voltak házasok.

Reklámok