Bár köztudott, hogy az Apollo-program propagandacéljai (legalábbis a politikusok számára) sokkal fontosabbak voltak, mint a Holdra szállásból származó tudományos eredmények, ez semmit sem von le a programban részt vevő tudósok teljesítményéből. Igaz, más kutatások összehasonlíthatatlanul nagyobb hatás gyakoroltak az emberek életére, jómagam nem tudok máshogy gondolni a Holdra szállásra mint az emberiség legnagyobb teljesítményére. Nem csoda, hogy talán minden felfedezés közül Neil Armstrong és társai utazását dolgozza föl a legtöbb irodalmi mű és film.

Nehéz ezen a piacon újat felmutatni, de a német Torben Kuhlmann-nak sikerült. A grafikus egy egér történetén keresztül meséli el a Holdra szállást Armstrong – Egy egér kalandos utazása a Holdra című képes könyvében. Pontosabban nem alkotott semmi újat. Mást sem tett, mint korábbi, teljesen ugyanilyen, hatalmas sikert arató könyve, a Lindberg koncepcióját, látványvilágát hasznosította újra. Repülő egér itt is, ott is, még az alcímet sem változtatta meg (az előző kötetnek ez volt az alcíme: Egy repülő egér kalandos története).

De vizsgáljuk az Armstrongot önmagában, és ne a Lindberg kissé unalmas ismétléseként! Kétségtelen, hogy Kuhlmann tehetséges illusztrátor, rajzai bekeretezve simán díszíthetnék az űrkutatásért, repülésért rajongó gyerekek szobáit. Sőt, a gyakran két nagy alakú oldalt elfoglaló rajzain olyan apró részleteket is kidolgozott, hogy az emberben felmerül: vajon a gyerekeknek szólnak ezek, vagy a könyvesboltban lapozgató szülők elvarázsolására szolgálnak inkább?

Amilyen remek grafikusművész a szerző, olyan csapnivaló író. Láthatóan semmi figyelmet nem szentelt a történet megalkotására, amely ennek megfelelően kifejezetten gyenge lett. A néhány mondatnyi fejezeteket egyébként is agyonnyomják a hatalmas rajzok, de amit leírt, az sem áll semmi másból, csak elcsépelt sablonokból és logikai bukfencekből. A történet egyes lépései egyszerűen hiányoznak a szövegből, csak a rajzokból találhatók ki. Nem tudni, hogy ez a koncepció része volt-e, vagy csak a slendriánság szülte. Teljesen érthetetlen például, hogy a görkorcsolyával meg vekkerórával kísérletező egeret miért kezdi hirtelen üldözni a semmiből előtűnő FBI, mintha csak egy James Bond-főgonosz lenne. És persze – egyáltalán nem meglepő módon – a szerző nem állta meg, hogy ne lője el a világ legelcsépeltebb közhelyét. Az egyik fejezetnek ez a címe: Kis lépés egy egérnek.

Az már csak gonosz kukacoskodásnak tűnik (bár egy űrkutatásról szóló könyvben nehezen megengedhető), hogy az egyik rajzon rossz sorrendben vannak ábrázolva a holdfázisok. A rajz szerint a C betű alakú hold dagad, és a D alakú hold csökken. A könyv szép képeket tartalmaz, így lapozgatása kellemes tíz percet okozhat a gyerekeknek és szüleiknek, de a szövegre kár figyelmet fecsérelni.

Torben Kuhlmann: Armstrong – Egy egér kalandos utazása a Holdra
Ford.: Várnai Péter
Partvonal Kiadó, Budapest, 2016
3800 forint

2017. február 11.

Reklámok