A hagyományos tudományos folyóiratok előfizetési díjai megfizethetetlenek, és nem fizetnek egy vasat se a cikkeket író kutatóknak. Erre válaszul jöttek létre a nyílt hozzáférésű folyóiratok, amelyek cikkeit ugyan ingyen letöltheti bárki, de a szerzőktől súlyos euró ezreket kérnek. És persze megjelentek a bűnözők, akik álfolyóiratok segítségével csalnak ki pénzt a kutatóktól.

Anna O. Szust, a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem filozófiaprofesszora jelentkezett 360, véletlenszerűen kiválasztott, éppen szerkesztőt kereső nyílt hozzáférésű online tudományos folyóiratnál, hogy szívesen elvállalná a pozíciót. Negyvennyolc el is fogadta a jelentkezést, kettő még saját folyóirat alapítását is felajánlotta neki, az egyik pedig üdvözlőlevelében azt írta, hogy „örömmel tesszük meg önt kötelezettség nélküli főszerkesztőnkké”. Egyik kiadó sem nézett utána, hogy ki is ez az O. Szust. Ő ugyanis nem létezik, így önéletrajza, munkahelye, publikációi is hamisak. Sőt neve (oszust) lengyelül csalót jelent.

Szustot valódi lengyel kutatók, a Wrocławi Egyetem és a (valóságban is létező) Adam Mickiewicz Egyetem munkatársai kreálták. A Nature-ben publikált tanulmányukban bemutatják, hogy milyen egyszerűen verték át azokat az álkiadókat, akik maguk is a kutatók becsapására specializálódtak. Egyértelmű, hogy ezek annyi fáradságot sem vesznek, hogy a náluk szerkesztőnek jelentkezők hátterét ellenőrizzék, így gondolhatjuk, hogy mennyit törődnek a hozzájuk küldött tudományos kéziratok szakmai ellenőrzésével.

Mindenki, akinek email címe valaha megjelent olyan honlapokon, amelyek tudományos kutatással foglalkoznak, naponta kap spam emaileket, amelyekben nevesincs folyóiratok arra kérik föl, hogy publikáljon náluk. Ezek az állítólagos folyóiratoknak az esetek többségében közük sincs az ember valós szakterületéhez, de ez a kiadóikat látszólag nem zavarja. Persze a szolgáltatás nincs ingyen, de ha az embernek a munkahelye, jövőbeli érvényesülési lehetőségei függenek ettől, gyakran hajlandó a zsebébe (vagy a kutatási költségvetéséhez) nyúlni.

Hogy megértsük, hogyan terjedhettek el az utóbbi években az angolul pedatory (ragadozó) folyóiratoknak nevezett álkiadványok, érdemes áttekintenünk, hogy hogyan működik a tudományos kommunikáció hagyományos rendszere. Régen a kutatóknak nem kellett fizetniük a cikkeik megjelentetéséért (bár nem is kaptak honoráriumot érte). A kiadók bevételeiket csillagászati előfizetési díjaikból szerezték. Vannak tudományos folyóiratok, amelyek évi előfizetési díja több millió forintot kóstál. Ha csak egy cikk kell nekünk, azt 30-40 dollárért tölthetjük le a kiadó honlapjáról. Ez a rendszer rengeteg kutatót dühít, újra és újra lázadások, bojkottfelhívások törnek felszínre ellene.

A (legalábbis eddig) legéletképesebbnek tűnő alternatíva a nyílt hozzáférésű (open access) folyóiratok világa. Ezek megfordították az üzleti modellt. Ingyen olvashatók, de a publikáló kutatóktól kérnek díjat – esetenként félmillió forintot. Csakhogy ezzel minden megváltozott. A hagyományos folyóiratok nem a leközölt cikkek arányában jutottak pénzhez, így nem fűződik érdekük ahhoz, hogy minél több tanulmányt megjelentessenek. Ehelyett a legtöbbet rögtön visszadobják. Amelyeket viszont szerkesztőik érdekesnek ítélnek, azokat több szakmabeli lektornak elküldenek, akik jó eséllyel megint csak visszadobják őket. Ez a folyamat esetenként kifejezetten megalázó tud lenni a szerzők számára, de biztosítja azt, hogy a megjelenő cikkek szakmailag pontosak és fontosak legyenek.

Az open access folyóiratok ezzel szemben érdekeltek abban, hogy minél több írást lehozzanak. Így, miközben ebben a szegmensben is megjelentek a mára nagy presztízsűvé lett kiadványok, legfőképpen Public Library of Science (PLOS) nevű kiadó termékei, a mozgalom vadhajtásaiként rengeteg hamis, a valóságban nem létező, vagy valójában senki által nem olvasott kiadvány tűnt fel. Ezek azért létezhetnek, mert az igazi open acces folyóiratok igen drágák. A PLOS One című folyóiratban egy cikk leközlése tipikusan 1400 dollárnál is többe kerül. Ehhez képest a rosszhiszemű oldalak általában 100-400 dollárért kínálják félrevezető szolgáltatásaikat, írja a New York Times.

A szerzők arra figyelmeztetnek, hogy e csaló kiadók emailjei könnyen elvarázsolhatják a kezdő kutatókat. Érthető módon mézes-mázos szavakkal csábítják őket, kiváló tudósoknak, a szakterület elismert specialistáinak hívják őket. Az első emailben általában még nem esik szó pénzről, mindössze meghívják őket, hogy közreműködjenek a jól hangzó nevű folyóirat sok híres szerzőjéhez hasonlóan. De ne mentsük fel teljesen a megtévesztő folyóiratokban publikáló kutatókat sem. Nem mindannyian megtévesztett áldozatok őt, gyakran inkább tettestársak. Egy volt kiadó a New York Timesnak nyilatkozva azt mondta, hogy sok keveset publikáló, sikertelen kutató pontosan tudja, hogy e folyóiratok semmit sem érnek, de munkahelye megtartásához mégis publikációkat kell felmutatnia. Így elküldi nekik a cikkét, ők kiteszik a honlapjukra és bezsebelik azt a néhány száz dollárt. A kutató pedig így gyakorlatilag megtévesztheti munkaadóját tudományos teljesítményét illetően.

A csalók és a kutatók közötti esetenkénti cinkosságra utalnak a mostani Nature-tanulmányban leírt esetek is. A fiktív Anna Szustot ugyanis több kiadó arra próbálta rávenni, hogy szervezzen konferenciát, és a résztvevőket bírja rá, hogy náluk jelentessék meg a kongresszusra írott előadásaikat (persze nem ingyen). A befolyó bevételből pedig a szervező jutalékot kapott volna. Ugyancsak részesedést kapott volna egy új folyóirat indításából befolyó bevételekből.

A kutatók nem hozták nyilvánosságra a csaláson kapott folyóiratok listáját, mert sokuk címe a megtévesztésig hasonlít valóban jó nevű laptársaikra. A projekt végén az összes, a szerkesztői jelentkezést elfogadó folyóirattól visszavonták a jelentkezést, de többen nem reagáltak az újbóli megkeresésre, és mind a mai napig szerkesztőbizottságuk tagjai között szerepeltetik a képzeletbeli professzor asszonyt. Sőt „akarata ellenére” még a nyílt hozzáférésű folyóiratokat indexelő bizottság nevű (értelemszerűen fiktív) szervezet tagjai között is jelen van, amelynek hangoztatott küldetése „a nyílt hozzáférésű folyóiratok átláthatóságának növelése”.

2017. március 27.

Advertisements