Szinte ugyanazon a napon publikálták azt a tanulmányt, amely megerősítette, hogy a Brit-szigetek nem lassú és békés úton, hanem kataklizmaszerű vízözön kíséretében vált el az európai szárazföldtől, mint hogy Theresa May miniszterelnök aláírta a Nagy-Britannia Európai Uniótól való elszakadási folyamatát formálisan elindító levelet. A mostani elválást remélhetőleg nem fogják olyan katasztrofális jelenetek kísérni, mint annak idején a mai La Manche csatornát keresztülszelő mészkő híd átszakadását.

Négyszázötvenezer éve Európa partvonala teljesen másképp nézett ki, mint napjainkban. Éppen jégkorszak volt, az Északi-sark környezetében sokkal nagyobb területű volt az eljegesedés, mint manapság. A Brit-szigetek – pontosabban az az akkori félsziget, amely történetünk végére szigetté válik – és Skandinávia között a teljesen befagyott Jeges-tengeren száraz lábbal át lehetett volna sétálni. A mérhetetlen mennyiségű jég miatt a világtengerek szintje akár száz méterrel is alacsonyabban lehetett, mint korunkban.

A La Manche csatorna helyén ezért – és egy akkor még létező, mészkőből álló földhíd miatt – szárazföld volt, felszínén tundra éghajlat honolt, rajta pedig sok folyó kanyargott, amelyek elvezették a lezárt szoros miatt izolált tóként létező Jeges-tengerben felgyülemlett olvadékvizet, olvasható a Londoni Birodalmi Főiskola (ICL) honlapján. Mivel most nincs földhíd a Brit-szigetek és Franciaország között, és a La Manche legszűkebb részén, a Doveri-szorosban – amelyet a franciák persze Calais-i-szorosnak neveznek – a tengerfenéken sincs meg ez a hajdani mészkőképződmény, adódik a kérdés, hogy mi történhetett vele. Eddig két elmélet viaskodott egymással a geológusszakmában: vagy lassan, fokozatos erózió útján bomlott le, vagy egy, esetleg több drasztikus katasztrófa során lett az enyészeté. Most az ICL geológusai a második forgatókönyvet valószínűsítő nyomokra leltek. Tanulmányuk a Nature Communications című folyóiratban jelent meg.

ncomms15101-f2

Az egyetem kutatói már tíz évvel ezelőtt geofizikai módszerekkel hatalmas, folyam vájta völgyeket fedeztek fel a La Manche csatorna középső részén. Már akkor is azt gyanították, hogy egy völgyrendszer feküdhet a tengerfenéken, amely kiszélesedve összeköttetésben áll a csatorna középső részének völgyeivel.

A tanulmány egyik szerzője, Jenny Collier, az ICL földtudományi tanszékének munkatársa elmondta, hogy tíz év munkája után, a bizonyítékok egymáshoz illesztett kirakósdarabkáit együttesen szemlélve ma már biztosak benne, hogy négyszázötvenezer éve a La Manche csatorna helyén még fagyos tundra lehetett, amelyet folyók szabdaltak, és amelynek a doveri fehér sziklákat idéző mészkő pereméről hatalmas vízesések zúdultak alá a tengerbe. Azt viszont nem tudják még, hogy mi idézhette elő a végső pusztulást okozó hatalmas árvizet. Arra gyanakodnak, hogy a mainál sokkal délebbre lenyúló északi-sarki jégsapka széléről kolosszális jégtömbök törtek le hirtelen, amelyek szökőárat idéztek elő az olvadékvizes tóban, és ennek vizét a doveri földhíd – amíg bírta – gátként tartotta vissza. Az is elképzelhető, hogy földrengés gyengítette meg a mészkő szerkezetét.

Az ICL földtudományi tanszékének professzora, Sanjeev Gupta, kissé metaforikus hangnemet megütve, így értékelte a felfedezést: „A Dover és Calais közötti földhíd átszakadása tagadhatatlanul a brit történelem egyik legfontosabb eseménye, mely hozzájárult szigetországunk önazonosságának kialakulásához. […] E drámai szakadás nélkül Britannia ma is Európa része lenne. Ez volt a Brexit 1.0, amelyet senki sem szavazott meg.”

2017. április 20.

Advertisements