„Nem fogod elhinni, hogy néz ki ez a lakás 27 évvel a Twin Peaks bemutatása után. Avagy eladó a lakásunk! Köszi, ha megosztod :)” ezt a lakáshirdetést adta fel valaki a minap a Facebookon. Persze ez csak paródia, ugyanakkor jól mutatja, hogy a közösségi internetet milyen mélységig lepték el az évtizedek múltán újraindított David Lynch- és Mark Frost-klasszikust dicsőítő bejegyzések. Elképzelni is nehéz, hogy a rajongók milyen vitákba keveredtek volna egymással, milyen tartalmakat osztottak volna meg a világgal, ha már akkoriban is működött volna a Facebook, a Twitter, egyáltalán közismert lett volna az internet. Pontosabban nem is olyan nehéz elképzelni, mivel már akkor is ezt csinálták. Vagy valami hasonlót. Sok szerző odáig megy, hogy egyenesen a Twin Peaks-rajongók fektették le a ma mindent behálózó online diszkusszió alapjait.

A kilencvenes évek elején is működött már a világháló, de nagyon különbözött attól, ami a mai tizenévesek számára már természetes. A mai értelemben vett közösségi hálózatok szerepét leginkább a Usenetnek nevezett internetes fórum töltötte be, amelyen különféle hírcsoportokba (newsgroupokba) rendezetten tehettek közzé a felhasználók bejegyzéseket. Bár a Usenet már 1980-ban elindult, nagyon sokáig csak az egyetemeken és a hadseregben használták (az egész internet megalkotásának alapötlete is onnan származott, hogy a decentralizált számítógépes hálózaton akkor is folyhat a tudományos és a katonai kommunikáció, ha esetleg valamiért a központi vezetést kiiktatja az ellenség). Emiatt leginkább a céges számítógépek voltak rákötve a Usenetre.

Persze az emberek már 1990 táján sem viselkedtek másképp, mint manapság. Így munkaidejük egy (alkalmanként jelentős) részében nem kifejezetten hivatalos kommunikációra használták a hálózatot.

Egyre több lett a közös érdeklődésű embereket gyűjtő newsgroup, a legintenzívebb beszélgetés pedig a Twin Peaks ezernyi rejtélyével, szereplőivel, és általában a történet valós jelentésével kapcsolatos csoportokban folyt.
Viszont mindez a mainál nagyságrendekkel kevesebb embert tudott megszólítani, egyszerűen az internethasználók szűk rétege miatt.

„Még azt is el kellett magyaráznom, hogy mi is az az internet. Az egész jelenség annyira új volt. A legtöbb ember, akivel beszéltem, azt mondta, hogy még sosem használta az internetet. Szóval, úgy tudom, hogy én írtam az első kulturális antropológiai munkát az online fórumokról – emlékszik vissza Henry Jenkins, a Dél-kaliforniai Egyetem médiakutatója a Indiewire.com-nak az 1992-ben megjelent Textual Poachers című könyvére, amely a popkultúra nyomán létrejövő rajongói kreativitást vizsgálta. – De az embereket nagyon érdekelte ez a világ. Az ötlet, hogy a számítógépeik előtt ülő emberek reagálnak a tévésorozatra, és igyekeznek megoldani a rejtélyeket akörül, hogy ki ölte meg Laura Palmert, elvarázsolt mindenkit.”

A Twin Peaks-es hírcsoportok aktivitása nemcsak a laikusokat nyűgözte le (akik számára az internet maga is valamiféle megfoghatatlan csoda volt), de a társadalomtudósokat is, akik azért a szakmájukban már használták a világhálót. Ott kezdett ugyanis testet ölteni az a fajta rajongói „másodlagos tartalom-előállítás”, amely mára teljesen átalakította a tévézést, a mozit, a zenét, és a show-biznisz teljes világát. Bár, Jenkins bevallása szerint, akkor még senki sem láthatta előre e jelenség mai kiterjedését. Ma már megszokott, hogy egy-egy Trónok harca-epizód idején a Twitteren a #gameofthrones hashtaggel ellátott tweetek milliói születnek, és háttérbe szorítanak minden más témát. De akkoriban ez teljesen új volt. Erre utal az is, hogy a központi Twin Peaksszel foglalkozó hírcsoport neve alt.tv.twin-peaks volt a Useneten, az alt előtag pedig (az alternatív rövidítéseként) azt jelentette, hogy ezt a témát a Usenet üzemeltetői nem tekintették a hálózat rendeltetése szempontjából központi jelentőségűnek.

A sorozat körül kialakult rajongói kultusz azonban rácáfolt az előzetes elvárásokra. Amikor a soron következő epizódot vetítette a tévé, a Twin Peaks minden más témát háttérbe szorított. Az embereket (pontosabban azon kisebbség jelentős részét, akik hozzáfértek az internethez) megbabonázták a sokféleképpen értelmezhető utalások (ha egyáltalán utalások voltak azok a jelentéktelennek tűnő részletek, amelyeket egyesek észrevenni véltek), és a felfedezéseiket azonnal közhírré akarták tenni a usenetes közösség számára.

A folytonos ötletelés, diszkusszió teljesen átalakította a sorozat élményét az internetező rajongók számára. Miközben az offline kritikusok arról áradoztak és sajnálkoztak felváltva, hogy a sorozat már olyan komplexszé lett, hogy azt egy átlagos tévénéző már nem képes követni, addig az internetezők éppen ennek ellenkezőjét érzékelték. Ők egyre inkább belejöttek az összes rejtély, elrejtett utalás, elejtett félmondat, gyanús homlokráncolás megfejtésébe, és intuíciójukat egyesítve sokkal gyorsabban dolgozták föl a látottakat.

Egyszerűen sokkal több információt voltak képesek együttesen feldolgozni. Olyan gyorsan, hogy egy idő után már kezdett unalmassá válni számukra a sorozat, mert már nem jelentett elegendő kihívást a közösség számára.
Teljesen elvált hát a Twin Peaks értékelése az internetes és az „internet előtti” befogadók szemszögéből. „Ez nagyon jól illusztrálta a hálózati kommunikáción alapuló kollektív intelligenciában rejlő lehetőségeket, bár e kifejezés abban az időben még nem is létezett” – tartja Jenkins.

A Twin Peaks körül kialakult usenetes fórumaktivitás jól előrejelezte, hogy mivé fog válni a közösségi kommunikációval eggyé olvadt populáris kultúra a későbbi, hasonlóan csavaros, a cselekmény szinte átláthatatlan rétegeit egybeszövő sorozatok, legfőképpen a Lost idejére. Ilyen értelemben a Laura Palmer gyilkosa utáni nyomozás története valóságos paradigmaváltást hozott azok számára is, akik akkor még nem is hallottak a Usenetről, sőt, talán a világhálóról sem, és még a Twin Peakset sem nézték. Akkor kezdődött az a máig tartó trend a televíziózásban, hogy a készítők már tudatosan rájátszanak az újabb és újabb összeesküvés-elméletek kiagyalásáért lelkesedő rajongók elvárásaira, és ezért kizárólag az ő számukra rejtenek el az epizódokban utalásokat (elterjedt angol kifejezéssel húsvéti tojásokat, amellyel az angol kultúrkörben hagyományos húsvéti tojásvadászatra utalnak). Ezeket az utalásokat a hétköznapi nézők észre sem veszik, hiszen látszólag semmi jelentőségük (néha csak egy megfelelő színű ruha vagy egy zeneszám a rádióban), és észrevételük nélkül is befogadható a műsor. De az internetes rajongói fórumok számára az jelentette az igazi boldogságot, amikor úgy érezték (jogosan vagy félreértésből fakadóan), hogy a történet írói figyelnek a véleményükre, és az általuk elővezetett elméleteknek megfelelően szövik tovább a cselekményt.

Az internet az azonnali kommunikációt tette lehetővé. Korábban is léteztek rajongói csoportok, amelyek a tévésorozatok követőit fogták össze, de elegendően gyors kommunikációs csatorna híján az egyes nézőkben felmerülő ötletek sokszor csak hetekkel később juthattak el a közösség többi tagjaihoz (ha egyáltalán eljutottak). Ezzel szemben

A Twin Peaks-epizódok sugárzását megszakító reklámszünetekben a Usenet-felhasználók már ültek is a számítógépük elé, és azonnal elolvasták, hogy mások mit vettek észre, illetve megírták a saját felfedezéseiket.
A legtöbben a gyakran csak egy-két tizedmásodpercre felvillanó, de alapvető információt rejtő képkockák dekódolásához minden epizódot videóra vettek, majd kikockázva nézték újra a jeleneteket.

A usenetes beszélgetésekben persze gyakran felbukkantak magukat a sorozat készítőinek kiadó imposztorok, de őket a mindentudó rajongók (akik talán jobban ismerték a Twin Peaks bugyrait, mint David Lynch vagy Mark Frost) félkézzel lebuktatták. Ettől függetlenül egyre tartotta magát az a pletyka, hogy Frost igenis figyeli az online fórumokat, bár aktívan nem vesz részt a beszélgetésekben. Ma már teljesen megszokott, hogy a tévések így tesznek (sőt, ma már egész munkacsoportok foglalkoznak a közösségi média szondázásával a tévétársaságoknál). De akkor ez – tehát hogy a show-biznisz korábban elérhetetlennek hitt irányítói leereszkednek a noname rajongók szintjére – hátborzongatóan izgalmasnak tűnt.

Az Indiewire most megkérdezte Frostot, hogy mi is az igazság ezzel kapcsolatban. A válasz egyszerre kielégítő és kiábrándító az ős rajongók számára. „A munkálatok felénél járhattunk, amikor letettek az asztalomra egy rakás papírt, amire a [Twin Peaksszel kapcsolatos] online beszélgetéseket nyomtatták ki. A halom olyan vastag volt, mint a Los Angeles-i telefonkönyv. Nem is kell mondanom, megdöbbentem. Én korai befogadónak (early adopter) tartom magam, de ekkor döbbentem rá, hogy egy teljesen új világ van kialakulóban a szemeink előtt – válaszolta Frost a megkeresésre. Az internettel kapcsolatos akkori attitűdöt jól mutatja, hogy az online tartalmat a filmes kinyomtatva kapta kézhez. – Elolvastam úgy kilenc oldalt, aztán úgy éreztem, hogy ez kész őrület, nincs nekem időm arra, hogy ezen gondolkodjak. Így félretettem az egészet, és inkább dolgoztam tovább a műsoron.”

Ez elszomoríthatja a rajongókat, akik úgy képzelték, hogy Frost naponta olvassa a fórumot. Persze nem azt várták tőle, hogy az elképzeléseiknek, vágyaiknak megfelelően szője tovább az események fonalát (ahogy egyébként ma szokás, amikor a készítők feltérképezik, hogy a rajongók mit preferálnának, mit utálnak, és úgy alakítják a cselekményt, hogy a lehető legnagyobb aktivitásra bírják a nézőket). Épp ellenkezőleg. Őt és Lynchet afféle tréfamestereknek gondolták, akik sportot űznek abból, hogy félrevezessék a nézőket. Majd amikor már mindenki azt hiszi, hogy rájött a megoldásra, megint csavarjanak egyet az eseményeken, és feje tetejére álljon minden.

Talán a jelenkori sorozatnál majd figyelembe veszik rajongók elvárásait. Az pedig, hogy ettől jobb (ha ez egyáltalán lehetséges) vagy rosszabb lesz az új Twin Peaks, azt mindenkinek magának kell majd eldöntenie.

2017. május 24.

Reklámok