Környezetszennyezés, felélt erőforrások, háborúk és legfőképpen a túlnépesedés. Olyan bajok ezek, amelyek az elmúlt fél évszázadban talán a leginkább foglalkoztatják az emberiséget – és így a társadalmi folyamatokra mindig érzékenyen reflektáló scifi-írókat is. E problémák adják a hátterét William Nolan és George Clayton Johnson pontosan ötven évvel ezelőtt megjelent, nagy hatású regényének, a Logan futásának, amelynek filmváltozata – noha a legtöbb kritikus gyengébbnek találta a forrásműnél – klasszikussá vált.

A hetvenes évek scifijeinek ismétlődő toposza volt (gondoljunk csak az eredeti Star Trek-sorozat megannyi epizódjára), hogy a kezdetben eszményinek tűnő, utópisztikus világ csillogó felszíne alól lassan előtűnik a szörnyű valóság, és kiderül, hogy a mélyben szörnyű titkok rejlenek. Olyannyira elhasználttá vált ez a klisé, hogy a utópia-disztópia átfordulás nagyrészt elveszítette megdöbbentő hatását. Aki látott már két ilyen filmet, a harmadik első néhány perce alapján könnyűszerrel fel tudta építeni magában az egész forgatókönyvet, a váratlan fordulatokkal egyetemben.

Persze a klisék általában nagy művek nyomán vernek gyökeret. A csalfa utópia-témakörben pedig a Logan futása kétségtelenül az egyik legmaradandóbb alapmű (amely nem feltétlenül egyenlő a legjobbal). A történet szerint az ökológiai kataklizma után az emberiség a külvilágtól elzárt városokban él, ahonnan senki sem léphet ki. Az élet minden területét egy számítógép irányítja, amely minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a lakosok életük első három évtizedét szinte hedonista gondtalanságban tölthessék. Az erőforrások fenntartható használata és a túlnépesedés megakadályozása érdekében azonban az emberek csak harminc éves korukig élhetnek.

Mindenkinek beépítenek születésekor (a szaporodást is a komputer szabályozza) egy világító kristályt a tenyerébe, amely színváltozással jelzi, hogy még mennyi ideje van hátra tulajdonosának. Élete utolsó napján a kristály vörösen villódzni kezd, majd másnapra feketévé színeződik. Ekkor egy szertartás kertében látványos – a hetvenes évek filmes vizuális trükkjeihez képest kifejezetten előremutató hologramokat alkalmazó – fényhatással kísérve rituálisan kivégzik őket. Az alanyok természetesen nem sejtik az igazságot, legtöbbjük nagy izgalommal várja az újjászületésként tálalt rítust.

Vannak azonban olyanok, akiknek nem akaródzik önként elenyészniük, őket futóknak nevezik, és egy különleges rendőri erő tagjai vadásznak rájuk. E szervezet tagja Logan-6 (Michael York) is – az azonos nevű embereket számozzák. Ő kezdetben a lázadókat üldöző antihős, később, miután a komputer önkényesen négy évvel előrehozza életének utolsó napját, maga is lázadóvá válik. Természetesen megismerkedik egy hasonló gondolkodású attraktív hölggyel is, és a történet ezután az elvárásoknak megfelelően folytatódik (annyi meglepetéssel, hogy a felső világban nem New York romjait találják meg a leomlott Szabadságszoborral, hanem Washingtonét a Capitolium maradványaival).

A regényt már rögtön megjelenése után megpróbálták filmre alkalmazni, de az nem ment egyszerűen – ahogy napjainkban sem megy, hiába próbálkoznak vele újra az ezredforduló óta. Az MGM már 1969-ben elkezdte fejleszteni a film terveit, a nagy sietség oka az volt, hogy igyekeztek meglovagolni a 2001: Űrodüsszeia és A majmok bolygója sikere nyomán kialakult scifi-divatot. A Logan futása azonban gyors egymásutánban több forgatókönyv-tervezetet – és forgatókönyvírót – elfogyasztott, mígnem végül évekre a süllyesztőbe (vagy filmes kifejezéssel a fejlesztési pokolba – development hell – került).

Végül aztán a hetvenes évek közepén az új író teljesen átírta a forgatókönyvet, amelyben az eredeti regényből szinte csak az maradt meg, hogy az embereket, miután elérték a törvényben meghatározott kort, kivégzik. Ezt a kort az eredeti 21-ről 30-ra emelték, hogy több ismert színészt is castingolhassanak. A főszerepet végül a bemutató idején 34 éves (de gyermekképű), A három testőrben alakított D’Artagnan után már elismert csillag, Michael York kapta, Washington utolsó életben maradt polgárát pedig az akkor már megkérdőjelezhetetlen világsztár Peter Ustinov játszotta.

A filmnek – természetesen – van magyar vonatkozása is, hiszen az operatőre Ernest Laszlo, vagyis eredeti nevén László Ernő volt. László még a 19. században, 1898-ban született Budapesten, majd a húszas éveiben Amerikába emigrált. Kezdetben némafilmeken dolgozott, majd fél évszázados pályafutása során forgatott Fritz Langgal, Tony Curtisszel is. Összesen 69 filmet fényképezett, közülük a Logan futása mellett a legismertebbek az Aki szelet vet, az Ítélet Nürnbergben, az Amíg a város alszik, a Dominó-elv, és az Oscas-díjjal jutalmazott Bolondok hajója.

Logan futása
amerikai scifi, 1976
Rendező: Michael Anderson
Forgatókönyvíró: David Zelag Goodman
Operatőr: László Ernő
Főszereplők: Michael York, Jenny Agutter és Peter Ustinov

Reklámok