Tudósok és környezetvédők kongatják a vészharangot, mivel Európa utolsó őserdejében, a lengyelországi Białowieżai-erdőben a kormány által megváltoztatott szabályozás eredményeképp a remek politikai kapcsolatokkal rendelkező fakitermelő cégek intenzív favágásba kezdtek. Az ökológusok szerint a fakitermelés mostanra olyan szintet ért el, ami már a világszerte egyedülálló erdő létét fenyegeti – számol be a The Guardian. Az erdő, amely Lengyelország keleti, Fehéroroszországgal határos részén terül el, olyan társulásokat is tartalmaz, amelyek valóban csak a természetes folyamatok által fejlődtek, és emberi kéz még soha nem avatkozott életükbe. Ez a tény Białowieżát felbecsülhetetlen jelentőségűvé teszi. Az UNESCO a természeti világörökség részének ismerte el az erdőt, ez az egyetlen ilyen minősítésű terület egész Lengyelországban.

150 ezer hektár a Białowieżai-erdő világörökségi területének kiterjedése, amelynek kisebb része Lengyelországban, a nagyobb fehérorosz területen fekszik. Az erdő tényleges mérete azonban jóval nagyobb ennél.

1070 edényes növényfaj él az erdőben, melynek bár könnyebben hozzáférhető erőforrásait mindig is igyekeztek hasznosítani a helyiek, a vadon belső területei gyakorlatilag érintetlenek maradtak.

479 éve, 1538-ban (a legtöbb természetvédelmi törvényt messze megelőzően) hozták az első rendelkezést az erdő állatainak védelmében. I. Zsigmond lengyel király rendeletében halálbüntetéssel fenyegette azt az orvvadászt, aki leölt egy bölényt. Két évvel később rezervátummá nyilvánították Białowieżát, 1557-ben pedig tanácsot hoztak létre kezelésének felügyeltére.

4000 különféle gombának ad otthont Białowieża, emellett tízezer rovarfaj, 180 fészkelő madárfaj és 58 emlősfaj alkotja az erdő faunáját. Utóbbiak közül a leghíresebb a

800 szabadon élő európai bölény. Ez az egyetlen hely a világon, ahol mindvégig megmaradtak ezek az állatok. Máshonnan a XX. századra kiirtotta őket az ember (bár az utóbbi évtizedekben a fogságban nevelt állományokból több élőhelyre is újratelepítették őket).

180 ezer köbméter fa kivágására adott engedélyt a lengyel kormány tavaly az erdő nem fokozottan védett részén, számol be a The Guardian. Ez jelentősen meghaladja az előzetes, 40 ezer köbméterről szóló terveket.

17 százaléka tartozik mindössze az erdő lengyelországi területének a Białowieżai Nemzeti Parkhoz. Az ezen kívüli részek, noha ugyanolyan fontosak a helyi ökoszisztéma számára, elméletben (és amint látjuk, gyakorlatban is) kitermelhetők.

43 éve minden egyes évben terepmunkát végez a lengyel őserdőben Tomasz Wesołowski biológus, a Wrocławi Egyetem professzora. A kutató így nyilatkozott: „Egyszer majd összeomlik az erdő ökoszisztémája. Ha ez bekövetkezik, onnan már nem lesz visszatérés. Minden egyes kivágott fával közelebb jutunk a visszafordíthatatlan károsodáshoz.”

100 évnél idősebb, egészségesnek tűnő, kivágott és feldolgozásra előkészített fákat is talált a The Guardian újságírója Białowieżában, még a világörökségi rezervátum területén is – ez vélhetően ellentétes a törvényekkel. „A legrosszabb rémálmaink válnak valóra” – nyilatkozták a lapnak a helyi természetvédők.

120 ezer aláírást gyűjtött össze a lengyel Greepeace azt követelve, hogy a kormány vonja vissza a Jan Szyszko környezetvédelmi miniszter által előterjesztett favágási engedélyeket. Szyszkónak, aki civilben erdőmérnök, és szoros kapcsolatot ápol a faiparral, azt vetik a szemére, hogy nem a hivatalosan vádolt betűzőszú-fertőzés miatt támogatja a fakitermelés-növelést, hanem kizárólag anyagi érdekből.

2017. június 3.

Advertisements