Újra a Fővárosi Közgyűlés elé kerülhet szerdán az a javaslat, amely szerint korlátoznák a Budapesten tartható nagy futóversenyek számát. Ilyen rendezvényből legfeljebb hármat lehetne tartani évente, bár valójában eddig is csak három nagy futóversenyt tartottak, s a módosítás inkább a kisebbeket érintheti. A javaslat heves érzelmeket váltott ki, hiszen a futás az egyik legdivatosabb sport. Ugyanakkor tudományos tényekkel is lehet érvelni ellene. Egy kutatás ugyanis a városlakók körében tapasztalható infarktusos halálozások számának növekedésével hozta összefüggésbe a maratoni futóversenyeket.

Nagy hagyománya van az orvostudományban a maratonfutással kapcsolatos vizsgálatoknak. A futás népszerűbb, mint valaha, és minden hobbifutó szemei előtt ott lebeg távlati célként a legrégebbi hagyományokkal rendelkező hosszú táv, a maraton teljesítése. A világ nagyvárosaiban rendezett maratoni versenyeken tízezer számra indulnak amatőrök – a néhány jól fizetett profi után –, e rendezvények pedig sokszorosan megtérülnek a rendezők számára. A szponzorok sorban állnak a reklámlehetőségekért, a résztvevőktől pedig általában tetemes regisztrációs díjat szednek. Ők olyan sokan vannak, hogy a „maratonturizmus” már a város idegenforgalmi bevételeiből is jelentős részt vállal. A versenytáv teljesítése viszont még az edzett atléták szervezetét is rendkívüli megterhelésnek teszi ki.

Ehhez képest meglepően kevés ember hal meg a versenyeken. A BBC tudósítása szerint a londoni maratonon 1981 és 2012 között mindössze 11 résztvevő hunyt el (tíz férfi és egy nő). Legtöbbjük negyven éven felüli volt, és haláluk hátterében valamilyen előzetesen is fennálló szívbetegség állt. A Harvard Egyetem kutatása is viszonylag csekély mortalitást tárt fel az általuk elemzett 11 millió maratoni és félmaratoni futó orvosi adataiból. Ezek szerint mindössze 59 esetben kapott valamelyik futó szívrohamot, közülük 42-en haltak meg. Legtöbbjük szíve már eleve nem volt egészséges. Ez azt jelenti, hogy a versenyen indulók közül átlagosan minden 259 ezredik leli halálát a futás következtében.

Ugyancsak a Harvard orvosi karának kutatói mutatták ugyanakkor ki a New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban nemrégiben közölt tanulmányukban, hogy a maratoni futóversenyek egészségügyi kockázatai messze túlmutatnak a rajtszámmal a mellükön futó résztvevők szervezetén. Mindeddig ez az egyetlen vizsgálat, amely e versenyek városlakókra gyakorolt hatását fürkészte, olvasható a Harvard orvoskarának honlapján. Természetesen az ő esetükben e hatás nem a hosszútávfutás élettani következményeképp nyilvánul meg, hiszen legtöbbjük még csak kocogni sem megy aznap. Viszont e megarendezvények rájuk is hatnak, mivel útlezárásokkal, közlekedési dugókkal, hatalmas tömeggel, késésekkel járnak.

A kutatók tízévnyi orvosi adatot böngésztek át. Olyan 65 évnél idősebb betegeket kerestek, akik a szívrohamukat követő hónapban hunytak el tizenegy amerikai nagyvárosban, az ott tartott maratoni futóversenyek idején (ezek a következők voltak: Boston, Chicago, Honolulu, Houston, Los Angeles, Minneapolis, New York, Orlando, Philadelphia, Seattle és Washington). Ezután összehasonlították azok halálozási rátáját, akiket pont a verseny napján szállítottak kórházba azoknak a mortalitásával, akiket öt héttel a verseny előtt illetve öt héttel a verseny után szállított a mentő szívrohammal a kórházba. Ezen túl összehasonlították (lakhelyük irányítószáma alapján) a verseny útvonalához közel lakó (így az útlezárások által érintett) és a távolabb szívrohamot kapott betegek túlélési esélyeit.

Az eredmények meglehetősen lehangolóak: azok, akik a maraton napján kapnak szívrohamot a verseny útvonalának közelében, majdnem 15 százalékkal gyakrabban halnak meg, mint azok, akik szíve máskor mondta fel a szolgálatot vagy máshol laktak. A megnövekedett halálozás fő oka az útlezárásokból fakadó dugók és kerülőutak. A mentők 32 százalékkal lassabban jutnak el ilyenkor a kórházba a beteggel. Ez átlagosan 4 perc 24 másodperc késést jelent, amely – amint látható – sokszor életbevágó lenne a beteg számára. Még nagyobb késést kell elszenvedniük azon betegeknek – ők az összes infarktusos negyedét teszik ki –, akik nem hívnak mentőt, hanem egy hozzátartozójuk autóval próbálja elvinni őket a kórházba. Ők esetenként akár 30-40 percet is vesztegelhetnek a dugóban.

Természetesen a kutatók nem jelentik ki tanulmányukban, hogy a maratoni versenyek okozzák e szívbetegek halálát (hiszen ezt képtelenség bizonyítani), ugyanakkor nagyon valószínű, hogy a kórházba jutás akadályoztatása megnöveli a halálozás kockázatát. Rengeteg korábbi vizsgálat mutatta már ugyanis ki, hogy szívroham vagy infarktus esetén még a legkisebb késlekedés is döntő lehet a beteg túlélése szempontjából. „A szívroham kezelésében a percek is számítanak. A szívizom gyorsan hal el ilyenkor, így az irányelvek gyors (a diagnózist követő órán belüli) beavatkozást követelnek meg, hogy megmenthessük a szívizom még élő részét” – olvasható az egyetem közleményében a vezető kutató, Anupam Jena, a massachusettsi általános kórház munkatársának nyilatkozata.

A kutatók úgy számolnak, hogy a maratoni versenyek és a hasonló, tömegeket megmozgató rendezvények évente három-négy elkerülhető halálesetet okoznak abban a tizenegy városban, amit vizsgáltak. Persze a szerzők nem akarják magukra haragítani a futás milliós rajongótáborát, így gyorsan megjegyzik, hogy „a maratonok és más tömegrendezvények fontos szerepet töltenek be városaink életében, a lakóknak pedig sok örömet és büszkeséget okoznak. Ugyanakkor a szervezőknek a tervezéskor jobban figyelembe kellene venniük, hogy a versenyek mentén lakók egészségügyi ellátását is biztosítani kell”.

A konklúzió tehát az, hogy igyekezzünk ne maraton idején infarktust kapni. Ha krónikus szívbetegek vagyunk, akkor pedig messziről kerüljük el az efféle rendezvényeket.

2017. június 20.

Reklámok