A globális felmelegedés következményei nehezen számba vehetők. Az Északnyugati átjáró a tavaszi olvadás idején korábban válik hajózhatóvá, mint valaha, évtizedek óta eltűnt hegymászók holttestei olvadnak ki a jégből. A hosszú távú negatív hatások mellett pedig van egy nagyon veszélyes következmény, amely bármelyik pillanatban akuttá váló bajt okozhat: az évezredek óta a jég alatt rejtező vírusok és baktériumok kiolvadása, amelyekkel szemben védtelenek vagyunk.

Pontosan egy évvel ezelőtt kilencven ember került kórházba, és egy tizenkét éves fiú meghalt az észak-szibériai Jamali Nyenyecföld nevű autonóm régióban. A járvány okozója a lépfene (anthrax) baktériuma volt. Az eddigi utolsó lépfenejárvány 1941-ben pusztított Szibériában. A feltételezések szerint a tavalyi megbetegedések is a 75 évvel korábbi ragály következményei, ugyanis a soha nem látott hőhullám hatására felolvadt a térségben az egyébként állandóan fagyott talaj, a permafroszt. A föld fagyott holttesteket rejt, amelyek a meleg következtében felengednek, és a felszínre kerülnek. Így történt egy anthrax által fertőzött rénszarvas tetemével is, amely a 2016-os járvány kiindulópontja lehetett, írja a BBC.

Az emberiség története kezdete óta együtt él a kórokozókkal, és afféle evolúciós versenyfutás vagy fegyverkezési verseny folyik közöttük végeláthatatlanul. Az ember egyre jobb védekező mechanizmusokat fejleszt ki, mire a mikrobák még fertőzőbbek lesznek. Ám csak azon vírusok, baktériumok ellen tudunk immunitást nyerni, amelyekkel találkozunk. Senki sem lehet biztos abban, mekkora bajt képesek okozni azon kórokozók, amelyek akár évezredeket is pihennek tetszhalott állapotban a soha föl nem engedő jégbe zárva, majd a klímaváltozás miatt egyszer csak felolvadnak, és ott folytatják, ahol a történelem előtti korokban abbahagyták (a mikroszkopikus élőlények, vírusok remekül bírják ugyanis a fagyasztást-felengedést). Nos, aggódik rengeteg mikrobiológus, hamarosan megismerjük a választ e kérdésre.

A feltételezések szerint a permafroszt akár évmilliókig képes életben tartani a baktériumokat. Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ahogy melegszik a bolygó (márpedig az Északi-sarkkörön túli területek háromszor gyorsabban melegednek, mint a Föld átlaga), egyre több permafroszt enged fel évezredek óta először, és egyre mélyebb rétegeiket érinti majd az olvadás. Nem csak a hideg miatt nyújt tökéletes búvóhelyet a baktériumok számára az állandóan fagyott talaj: az oxigénhiány és a sötétség is segíti életben maradásukat. További veszélyt jelent, hogy a fagyott talajba nagyon nehéz mély sírokat ásni, így általánosan elterjedt gyakorlat volt, hogy az elhunyt embereket és állatokat (csak a XX. században több mint egymillió rénszarvas pusztult el lépfenében) a felszínen temették el, földdel fedve be őket, sírhalmokat hozva létre. De nem is az anthrax a legveszélyesebb, potenciálisan újra életre kelő betegség, amelytől jogosan félhetünk.

Néhány éve alaszkai tömegsírokban elhantolt holttestekben az 1918-as spanyolnáthát okozó (és húsz-negyvenmillió embert kiirtó) influenzavírus RNS-ének nyomaira bukkantak, s azt is biztosra veszik, hogy a szibériai talaj bubópestis- és feketehimlő-áldozatok sokaságának holttestét is rejti. A XIX. század utolsó évtizedében nagy feketehimlő-járvány pusztított Szibériában, voltak városok, ahol a lakosság negyven százaléka elhunyt a fertőzés következtében. Egy ilyen település halottait a Kolima-folyó partja mellett, a permafroszt legfölső rétegében temették el, tudósít a Siberian Times. Mára nemcsak e felső réteg olvadt fel, hanem a megváltozott vízjárású Kolima a part menti kőzeteket is elkezdte intenzíven erodálni, holttesteket mosva ki a talajból. A felszínre került elhunytak némelyikén a fekete himlőre jellemző sebhelyeket találtak, és bár szervezetükből a vírust magát nem sikerült izolálni, de DNS-ének jelzésértékű darabkáit megtalálták. A fekete himlőről (amely a fertőzöttek harminc százalékát megöli) úgy tartják, hogy 1977-re sikerült kiirtani az egész bolygó felszínéről, ez pedig az orvoslás egyik legnagyobb diadala. Nos, lehet, hogy a felszínről eltűnt a betegség, de a talajban megmaradt, és félő, hogy hamarosan újra viszontlátjuk.

Már sokszor bizonyították a tudósok, hogy a mikrobák évezredek fagyott Csipkerózsika-álma után is életre kelthetők. A NASA kutatói kiolvasztottak egy Carnobacterium nevű egysejtűt, amelyet egy 32 ezer éve fagyott alaszkai tóban találtak (tehát a pleisztocén nevű, mamutok uralta földtörténeti korban fagyott meg), s a baktérium a felengedés után látszólag károsodás nélkül boldogan úszkált a vízben. Mások még messzebbre mentek vissza az időben, és egy antarktiszi gleccser felszíne alatt talált nyolcmillió éves baktériumot élesztettek újra sikeresen. Ugyanilyen sikeresen vészelik át a hosszú hűsölést a vírusok is. A Nature jelentése szerint a világ legnagyobb ismert vírusát, a Pithovirus sibericumot a szibériai permafrosztban, annak harmincméteres mélyén találták, 30 ezer éve befagyva. Felolvasztás után visszanyerte fertőzőképességét. Szerencsére e vírus csak amőba egysejtűeket támad meg, de nincs semmilyen elvi akadálya annak, hogy emberi patogén vírusok is így viselkedjenek.

Szerencsére nem minden baktérium tudja átvészelni a hosszú fagyasztást. Erre leginkább azok képesek, amelyek, amikor sorsuk rosszra fordul, betokozódnak, és ellenálló spórákat képeznek. A rossz hír az, hogy sok emberi betegséget okozó baktérium is képes erre, például a botulizmus és a tetanusz kórokozója.

Ám a permafroszt olvadása csak egyike a globális felmelegedés okozta problémáknak, amelyek mind, egymás hatását erősítve, rég elfeledett betegségeket szabadíthatnak ránk. Az északi-sarki jégsapka olvadásával egyre könnyebben megközelíthetővé válik Eurázsia északi partvonala. Emiatt a jövőben várhatóan megemelkedik arrafelé az emberi aktivitás. Olajfúrók, bányászok érkeznek, akik igyekeznek kiaknázni a mindeddig elzárt, végeláthatatlan területek ásványkincseit. A bányászat tovább gyorsíthatja a permafroszt erózióját, így még több fagyott kórokozó kerülhet felszínre. Az egyre erősödő forgalom és a több ember pedig gyorsíthatja a feléledő kórokozók széthurcolását.

Vannak olyan ősi baktériumok is, amelyek eleve rezisztensek a legtöbb, általunk ismert antibiotikumra. A NASA kutatói idén februárban egy mexikói bányában, kristályokba ágyazottan tíz-ötvenezer éves baktériumokra bukkantak. Úgy gondolják, hogy e mikrobák legalább négymillió éve a föld alatt élnek. Ennek ellenére tizennyolc különféle antibiotikumnak, közöttük a legütőképesebbnek gondolt vegyületeknek is ellenálltak, könnyedén inaktiválták azokat. Ezek természetesen nem az emberek túlzott antibiotikum-használata miatt lettek rezisztensek, hanem a gombák és más baktériumok által évmilliók óta termelt védekező anyagok ellen fejlesztettek ki védelmet. Csupán a véletlen műve, hogy ez a védelem az orvoslásban használt antibiotikumok ellen is hatásos.

Szerencsére a mexikói bánya mélyén talált ősi baktérium nem fertőz embereket, ugyanakkor nem zárható ki, hogy hasonló természetes antibiotikum-rezisztencia azokban az emberi kórokozókban is kialakult évezredekkel ezelőtt, amelyek jelenleg is olvadnak ki a szibériai permafrosztból.

2017. augusztus 12.

Reklámok