Noha Dunát lehet rekeszteni a (nálunk legalábbis) méltatlanul kevéssé ismert tudósokból, a biológiai-földrajzi lista élén szinte biztosan Alexander von Humboldt áll. Nehéz összefoglalni, hány modern tudományterület megszületése köthető a nevéhez. Miközben beutazta Amerikát és Oroszországot, olyan alapvető összefüggésekre jött rá, amelyek után nem túlzás azt állítani, hogy ő volt – Andrea Wulf könyvének címét idézve – a természet feltalálója.

Andrea Wulf Humboldt-életrajzát eredeti megjelenése óta körülrajongja mindenki, és elnyerte az angol tudományos akadémia szerepét betöltő Royal Society ismeretterjesztőkönyv-díját is. A természet feltalálója az utóbbi évek egyik legtöbbre becsült nem fikciós könyve.

Persze ilyenkor mindig fennáll a veszélye, hogy a kritikusok inkább az emelkedett, tiszteletre méltó témát díjazzák, nem magát a szöveget, és ez olvasás közben némileg be is igazolódik. Bár rendkívül érdekes a könyv – és félreértés ne essék, csak ajánlható mindenkinek –, nem biztos, hogy mind az ötszáz oldalra szükség volt a történet elmeséléséhez. Egy-egy kevésbé izgalmas résznél az olvasó megnézi, hány oldal van még hátra a következő fejezetig.

Hiba volna ugyanakkor a szerzőt azzal vádolnunk, hogy néhol túlságosan belefeledkezett az írásba, hiszen Humboldt élete – és legfőképpen zsenialitása – egész egyszerűen magával ragadó. A felfedező – mert Humboldt valószínűleg leginkább annak tarthatta magát – a maga korában kész világsztár volt. Úgy tartották, a XIX. század elején az akkor harmincas-negyvenes éveiben járó Humboldtnál csak Napóleon volt híresebb. Az amerikai Thomas Jefferson egyenesen „korunk egyik legnagyszerűbb díszének” nevezte. Mindez az ismertség neve gyakori alkalmazásában is megnyilvánult. Világszerte számos intézményt, parkot, gleccsert, tengeráramlatot, folyót és legfőképpen élőlényt neveztek el róla annak idején. Utóbbiak közül több őrzi a nevét, mint bármely más emberét, a Humboldt-pingvintől kezdve a Humboldt-tintahalon keresztül a Humboldt-liliomig. A nevek megmaradtak, Humboldt azonban – Németországot kivéve – kiment a köztudatból.

Humboldt a porosz miniszter és nyelvész Wilhelm öccseként született 1769-ben gazdag, főnemesi családba. Vélhetően esélye sem lett volna véghez vinni mindazokat a felfedezéseket, amelyekért emlékezünk rá, ha nem állt volna rendelkezésére akkora vagyon, amelyből harmincévesen ötéves amerikai expedícióra indult. Az utazás megváltoztatta az életét. Mélyen behatolt a venezuelai esőerdőbe, krokodilok lakta folyókon kelt át, ezer kilométereket túrázott az Andokban. Eközben vulkánokat mászott meg, és eljutott a világ (akkoriban gondolt) legmagasabb hegyére, a Chimborazóra is.

Felduzzadt poggyásszal tért vissza Európába: több tízezer csillagászati, földrajzi megfigyelés, hatvanezer növényminta, jegyzetoldalak, rajzok ezrei voltak birtokában. Annyi könyvet írt ezekből (a maga korában a csillagászati Cosmos lett a leghíresebb), hogy élete vége felé már maga sem tudta számba venni műveit.

De nem állt meg a puszta megfigyelésnél és leírásnál. Ő volt az első ökológus és biogeográfus egy személyben, elsőként vetette fel, hogy Dél-Amerika keleti és Afrika nyugati partvonala összeillik. Felismerte az ökoszisztémák élőlényeinek egymásrautaltságát, sőt az emberi tevékenység környezetromboló erejét. Leírta, hogy a gyarmati földesurak által folytatott kizsákmányoló, monokultúrát erőltető mezőgazdasági praktikák hogyan ölik meg az esőerdőt, erózióra kárhoztatva a talajt. Humboldt több mint egy évszázaddal a legtöbb kutató előtt eljutott a klímaváltozás veszélyének felismeréséig. Kimutatta, hogy az ember háromféleképpen teheti tönkre a bolygót: erdőirtással, a vizek eloszlásának felborításával és az ipari központok légszennyezésével.

Humboldt hatvanéves korában, már világhíres tudósként elfogadta az orosz kormány ismételt meghívását, hogy expedíciót vezessen a hatalmas országba. A következő nyolc hónapban több mint 15 ezer kilométert tettek meg postakocsin, eközben 12 ezer lovat használtak. Ez az út semmiben sem hasonlított a meghatározó latin-amerikai expedícióhoz. Túl gyorsan haladtak, és sehol sem időztek elég hosszan, így nem volt lehetősége igazán jelentős tudományos felfedezésekre. De nem is ez volt a legkellemetlenebb, hanem a cári vezetés hozzáállása. Még Közép-Ázsia legeldugottabb zugaiban is szoros felügyelet alatt tartották Humboldt csapatát, és megtiltották, hogy az általa tapasztalt társadalmi visszásságokról bármit is világgá kürtöljön. Nem is ment többé vissza, hiába hívták.

Andrea Wulf: A természet feltalálója – Alexander von Humboldt kalandos élete
Park Könyvkiadó, Budapest, 2017
Fordította: Makovecz Benjamin
4490 forint

2017. szeptember 16.

Reklámok