A Sony majd két évtizede dobta piacra robotkutyáját, ám a világ akkor még nem volt felkészülve a termékre. A cég most felélesztette az Aibót, de kérdéses, hogy a még mindig méregdrága mesterséges háziállat elég okos lesz-e ahhoz, hogy megnyerje a kutyára vágyók, de kutyát tartani nem akarók szívét. Bár az is lehet, hogy amint túlságosan is hasonlítani kezd az igazi ebhez, úgy válik egyre félelmetesebbé.

A Sony 1999-ben dobta piacra – és 2006-ig gyártotta – a walkman után talán legegyedibb termékét, az Aibónak nevezett robotkutyát (neve az angol artificial intelligence robot [’mesterséges intelligenciájú robot’] kifejezés mozaikszavából jött létre, illetve japánul barátot, partnert is jelent). Az Aibo kezdetben tényleg robotszerű volt, fémhatású teste, villódzó LED-szeme, szögletes vonalai miatt kevéssé hasonlított az igazi kutyákhoz.

A dizájnban vélhetően szándékosan alkalmazkodtak a kor elvárásaihoz, ahogy most is ezt teszik, amikor a tizenegy év múltán újraindított Aibónak már sokkal lekerekítettebb, kutyaszerűbb, sőt rajzfilmfigurákat idéző vonásai vannak. Szeme (mert most a korábbitól eltérően már van szeme) kölyökkutyára emlékeztetően nagy. Benne a legmodernebb mobiltelefonokhoz hasonlóan OLED-képernyő üzemel, amely a legkülönfélébb kutyaszem megjelenítésére alkalmas. Sok más is változott a robot megjelenésében, képességeiben: mozgása jóval gördülékenyebb, ízületei 22 különféle tengely mentén tudnak elfordulni, van benne fényképezőgép, wifi, és minden, ami nélkül ma már egy mobil számítástechnikai eszköz elképzelhetetlen.

De a Sony leginkább a kutya értelmi képességeit magasztalja. Nem is csoda, hiszen az előző Aibók, dacára az őket övező, kezdetben ódákat zengő médiafelhajtásnak, meglehetősen buták és esetlenek voltak. Kamerájuk a vörös színre volt érzékeny, így követni tudtak egy vörös labdát, darabosan és nagyon lassan lépkedtek, időnként leültek, forgatták a fejüket, másra nemigen voltak képesek. Hiába képezték az Aibo nevét a mesterséges intelligencia már akkor is hívószónak számító AI mozaikszavából, a fogalom valódi tartalma – a technológia kezdetlegessége miatt – akkoriban köszönőviszonyban sem volt mostani megfelelőjével.

Az új generációs Aibo úgynevezett mély tanulásos algoritmusok segítségével folyamatosan értékeli az általa látott és hallott információkat, így idővel személyiséget fejleszt ki, személyes kapcsolat alakul ki közte és a gazdája között, tudósít a TechCrunch. De intelligenciája nem szorítkozik a saját gépagyára. Minden információt elküld ugyanis az interneten keresztül a Sony által működtetett számítási felhőbe (amely misztikus neve ellenére csupán távoli, nagy teljesítményű számítógépeket takar), ahol az összes többi Aibo kollektív tapasztalatait felhasználva „gondolkodik”, és így – elméletileg – még okosabb lesz, még természetesebbek lesznek a reakciói.

Hogy mindez valósággá válik-e, majd elválik, de az ígéreteknek már most is nagyon valóságos ára van. Az eredeti Aibo bukásának egyik oka drágasága volt, hiszen mai áron több mint félmillió forintot kóstált. Az egymást követő generációk hét évig voltak a piacon, és összesen 150 ezer kelt el belőlük világszerte. A Sony tanult versenytársainak árazási stratégiájából, ezért az új terméket alacsonyabb áron dobja piacra, viszont hozzá tartozó (szinte elengedhetetlen) kiegészítőket is árul. Például egy csontra hasonlító „játékot”, amellyel Aibónk még elragadóbb kunsztokkal tud mulattatni minket. És persze az okosító felhőhöz való hozzáférés sincs ingyen: hétezer forintnak megfelelő összegbe kerül havonta.

Mindebből egyáltalán nem világos, hogy végső soron mire is jó az Aibo. A termék múltbéli kudarca okán érthető módon szkeptikus kritikusok hűvösen megjegyzik, hogy egy zsák pénzért vehetünk egy újabb mobil eszközt, amely folyamatosan nyomon követi viselkedésünket, figyeli lakásunk berendezési tárgyait, gyakorlatilag egész életünket, és ezt a kereskedelmi szempontból rendkívül értékes információt elküldi a Sonynak. Biztos van igazság ebben, ugyanakkor ettől függetlenül érdekes, hogy mit várhatunk egy efféle „társrobottól”, és az élő kutyák mennyire veszik kutyába.

– A Sony párizsi kutatóintézetével működtünk együtt. Ott fejlesztették az Aibót, és az volt az eredeti célunk, hogy a robotkutyát bevonjuk a kutyák magatartását vizsgáló kísérleteinkbe. Eredetileg arra számítottunk, hogy majd beprogramozhatjuk az Aibót különféle viselkedések bemutatására, és az igazi kutyák ebből esetleg tanulnak. Csakhamar kiderült azonban, hogy ez messze áll a valós lehetőségektől – kezdi az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékén végzett aibós kísérletek történetét Kubinyi Enikő, a tanszék kutatója. – Egyik fél sem „akart” ugyanis ebben együttműködni. A robot autonóm volt, tehát nem szigorúan meghatározott parancssort hajtott végre, hanem sok véletlenszerű elemet tartalmazott a viselkedése, így nagyon nehéz lett volna megtanítani bonyolult demonstrációkra. A felnőtt kutyák pedig jószerével tudomást sem vettek róla, mintha csak egy távirányítós kisautó lett volna. A kölyökkutyák viszont reagáltak rá, egyikük meg is támadta. Ettől nagyon megijedtünk, mivel egy vagyonba került, és csak kölcsönbe kaptuk Párizsból. A kísérletet megörökítő videó, amelyen kollégámmal, Gácsi Mártával sikoltozunk, azóta is fenn van a neten.

Az etológusok igyekeztek ezután „kutyábbá” tenni a robotot. Fajtárs-azonosítást segítő kulcsingereket helyeztek el rajta: szőrmeszerű bundát, szemet kapott, és egy kiskutya szagával illatosították. Ez a vizsgálat nevetségesnek tűnhet, ugyanakkor hozzásegítette a tanszéket, hogy később részt vehessen az emberek és a robotok lehetséges együttműködését vizsgáló Lirec konzorciumban, amelyet az Európai Unió sok millió euróval támogatott. E program témájához közelítve felnőtteket és gyerekeket is megkértek, hogy próbáljanak játékot kezdeményezni az Aibóval, de az ebből kapott eredmények is azt mutatták, hogy a robot nagyon lassú, és még az elvileg meglévő képességei (például a vörös labda követése) sem működnek tökéletesen. Így az élmény vélhetően meglehetősen unalmas volt a legtöbb résztvevő számára, dacára annak, hogy a kísérlet többségében természettudományos szakokra járó egyetemista alanyai kezdetben nagyon kíváncsiak voltak az Aibóra.

Ugyanakkor az, hogy a korábban elérhető technológia fejletlensége miatt első nekifutásra az Aibo nem vált igazán népszerűvé, még nem jelenti azt, hogy az emberek teljesen elutasítanának egy kellően kifinomult robotot.

– Már az első Aibók tervezésekor is nagyon jól megragadták a fejlesztők a kutyák viselkedésének azon elemeit, amelyek igazán szórakoztatóvá és élvezetessé teszik a velük való együttélést. Nevezetesen az autonóm cselekvést, azt, hogy hiába tanítunk meg a kutyának valamit, magatartásában mindig lesz bizonytalanság, és éppen a kutya váratlan reakciói okozzák a legtöbb örömöt a gazdának – tartja Kubinyi Enikő. – Ebből jött az ötlet, hogy a kutya mint évezredek óta velünk élő társállat viselkedését adaptálni lehetne a robotokba, ezáltal azok is hatékonyabbá válnának az emberi környezetben. A robotháziállatokra az teremthet igényt, hogy egyre kisebb családokban élünk, sokan teljesen egyedül. A legtöbb ember nappal szinte egyáltalán nincs otthon. Ilyen körülmények között nem feltétlenül etikus egész napra egyedül hagyott kutyát tartani. Ugyanakkor az ember mégiscsak örül, ha van valami, akár egy robot is, amely örömjeleket ad, amint hazaér a munkából. Így lesznek, akik szeretni fognak egy efféle eszközt, de nyilván olyanok is, akik mindig is irtóznak majd tőle.

2017. november 18.

Reklámok