Az élelmiszer-termelés évszázadok alatt kialakult praktikái hamarosan fenntarthatatlanná válhatnak. Nagy a környezeti terhelésük, energiapazarlók, és a kapacitásuk sem elegendő a hamarosan már tízmilliárdos emberiség ellátására. Lehetséges megoldást kínálhat a laboratóriumi, mesterséges élelmiszer-előállítás, de kérdéses, hogy megfizethető lesz-e a jövőben, és az emberek hajlandók lesznek-e ételként elfogadni.

Mindenki találkozott már mesterségesen, tehát nem a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hagyományos módszereivel, hanem laboratóriumban, vegyi gyárban, esetleg egy kifejezetten élelemszintetizációra tervezett készülékben előállított étellel. No nem a valóságban, hanem a tudományos-fantasztikus filmek jeleneteiben. E filmek, regények, például a Szárnyas fejvadász, a Mátrix vagy a Zöld szója általában pesszimista jövőképet vetítenek elő (talán a Star Trek kivételével), ahol azért van szükség az élelem mesterséges előállítására, mert a természet erőforrásai kimerültek, elpusztultak. Ezek kulturális hatása miatt e rossz hangulat sokszor rátelepszik a még jó részt csak prototípus-állapotban létező mesterséges élelmiszerek megítélésére is.

Pedig ezek nem feltétlenül ördögiek, nem feltétlenül kizárólag a nagy vegyi, biotechnológiai konszernek profitéhségét hivatottak kielégíteni. Ugyanakkor vannak szakemberek, akik szerint az intenzív mezőgazdaság gyakorlata sokáig már nem fenntartható; nemcsak hogy a természetes környezet rombolásával jár, de kapacitása sem győzi már sokáig az emberiség igényeit. Emiatt előbb-utóbb kénytelenek leszünk más (mesterséges) módon megoldani élelemellátásunkat.

Talán a hústermelést célzó állattartás bánik a legpazarlóbb módon az erőforrásokkal az élelmiszer-ipari ágazatok közül. A szarvasmarhák nemcsak üvegházgáz-hatású metánt eregetnek az atmoszférába, de az előállított hústömeghez viszonyítva rettentően sokat esznek. A táplálkozási láncban felfelé haladva nagyjából a felvett energia (és tömeg) tíz százaléka épül be a szervezetbe, a fennmaradó kilencven százalék az életfolyamatok működésére megy el. Ez azt jelenti, hogy egy kiló marhahús előállításához az állatnak tíz kiló takarmányt kell elfogyasztania, ami hatalmas legelőket, termőföldeket, öntözést, növényvédő szereket, energiafelhasználást, állatgyógyszereket, ivóvíz-felhasználást feltételez.

Nem csoda, hogy a hús laboratóriumi előállítása kapta mindeddig a legnagyobb média- és szakmai figyelmet. Bár még mindig rettentően drága (az ízével kapcsolatban pedig erősen megosztottak a tesztelők), de már több cég is van a világpiacon, amely bízik abban, hogy idővel rentábilisan lehet majd húst termelni állatok nélkül is.

A mesterséges hús ma már nem számít újdonságnak, hiszen 2013-ban sütötték egy londoni sajtótájékoztatón meg az első laboratóriumban „tenyésztett” húspogácsát a Maastrichti Egyetem kutatói, majd az étel biztonságosságát és jó ízét demonstrálandó el is fogyasztották az ebből készített hamburgert. Az ugyancsak kóstoló Hanni Rützler ételkritikus a BBC-nek így nyilatkozott: „Intenzív az íze, nem annyira lédús, mint az igazi hús, de a konzisztenciája tökéletes. Nekem húsnak tűnik, ha vakon kóstolnám, inkább hinném húsnak, mint a szójából készült húsmásolatokat.”

Volt azonban egy hibája a négy évvel ezelőtt bemutatott terméknek. Kétévnyi kutatás után, húszezernyi vékony, Petri-csészében növesztett izomsejtkultúra összegyúrásával hozták létre, és összességében 250 ezer euróba került (amelyet Sergey Brin, a Google alapítója fizetett). Ez természetesen csak a prototípus volt, mindenki arra számított, hogy az árak rohamosan esni fognak, de egyelőre nem teszik eléggé.

A versenyképes mesterséges hús megjelenéséhez még az egyébként tetemes technikai akadályok leküzdése sem lenne elegendő. Bár a még csak elméletben létező piacon jelen lévő cégek természetesen arra számítanak, hogy négy-öt éven belül megjelenhetnek az első megfizethető mesterséges húspogácsák (bár ezek még akkor sem lesznek olcsók – az ígéretek szerint nagyjából 10 dollárt, 3000 forintot kóstálnak majd), nagyobb problémát jelent, hogy a vásárlók hajlandók lesznek-e megenni, és húsnak fogják-e tekinteni. De ez már nem a tudományon, hanem a marketingkampányok hatékonyságán múlik.

Bár a sejtkultúrából növesztett húst célzó kutatások a leglátványosabbak, számos más, többé-kevésbé mesterségesnek tekinthető élelmiszer megjelenése is várható a következő években. Bár nem vegyi gyárban készül, a szójából és más növényi alapanyagokból előállított, állati termékeket utánzó ételek is mesterségesnek tekinthetők. De talán a legkülönlegesebb a finn Lappeenrantai Műszaki Egyetem Élelmiszert elektromosságból címet viselő projektje. Ők úgy állítanak elő táplálkozásra alkalmas fehérjét és szénhidrátot, hogy semmi mást sem használnak hozzá, csak vizet, elektromosságot, szén-dioxidot, tápanyagokat és baktériumokat. A mikrobák egy hatalmas tartályban (bioreaktorban) úszkálnak, amelybe elektródok merülnek, a rajtuk keresztül vezetett áram pedig elektrolizálja (oxigénre és hidrogénre bontja) a vizet.

A baktériumok a bioreaktorba adagolt és az ott fejlődő anyagok felhasználásával fehérjét és cukrot állítanak elő, amelyet kiszárítva lehetne fogyasztani – bár hogy ezt mennyire akarná bárki is megenni, akit nem fenyeget a közvetlen éhhalál, arról kétségeink vannak. Mindenesetre – mutat rá a Business Insider tudósítása – e tervek sikere is a technikai problémák leküzdésén áll vagy bukik. Most ugyanis a működőképes bioreaktor mindössze néhány deciliter űrtartalmú, és két hétig kell működtetni, hogy egyetlen gramm fehérjét nyerjenek.

2017. november 28.

Reklámok