A címben szereplő eszköz nem egy szexuális segédeszköz az Orion űrhajó legénységi ellátmányából, hanem Menő Fej, a rettenthetetlen magyar titkos ügynök (Bujtor István) egyik kémkütyüje az 1969-ben bemutatott Az oroszlán ugrani készül című krimiparódiából. A film sok szempontból kitűnt a kor közönségfilmjei közül, így nem csoda, hogy mára klasszikussá vált. Ez nem jelenti azt, hogy az „igazi” thrillerekhez szokott mai néző is az ötven évvel ezelőtti élményt élheti át általa, de egy sosem létezett kor retrodokumentumának tökéletes.

Minden adott a szabad (pontosabban esetünkben a nem annyira szabad) világ megmentéséhez. Húsz évnyi börtön után kiszabadul a börtönből Otto Klauberg, egy náci koncentrációs tábor volt orvosa, aki annak idején biológiai fegyvert fejlesztett ki. A történet szerint ez a pestis XX vírus (bár a pestist baktérium terjeszti, de ez nem fontos), amelyből annak idején a későbbi ínséges időkre eltett néhány ampullát.

Innentől nagyjából kitalálható a történet. A volt nácikból szerveződő bűnszövetkezet megpróbálja megkaparintani a kórokozót rejtő fiolákat, de nem számolnak a béketábor hős kémeivel, élükön a magyar Menő Fejjel, és a jugoszláv rendőrség ügynökeivel. Mert hogy a történet ezer szállal kötődik hajdani déli szomszédainkhoz. A film nagy részét Jugoszláviában, pontosabban Dubrovnyikban és Mostarban forgatták (amelyeket akkor még nem fojtottak meg a turisták tízmilliói). A film Dragan Ivkovés Dorde Lebovic Pestis XX című regénye alapján készült.

Révész György filmjére nem megfelelő jelző a sztárparádé, hiszen aki a korban foglalkoztatott és népszerű színész (illetve revütáncos, táncdalénekes vagy sportoló) volt, az feltűnik Az oroszlán ugrani készülben. Menő Fej, a főszereplő titkos ügynök (James Bond kommunista jobbik énje) Bujtor István, de rajta kívül Major Tamás, Psota Irén, Madaras József, sőt Medveczky Ilona, Koós János és Papp László is szerepelnek.

A készítők tudhatták, hogy egy ilyen filmmel nem lehet mellélőni a hatvanas évek végének Magyarországán. Minden megvan benne, amelyet az akkori mozinézők hiányolhattak a hazai filmszínházakból. Kémek, autós üldözés, verekedés, lövöldözés, külföldi (jó, csak jugoszláv, de az már majdnem nyugat) forgatási helyszínek, helikopteres légi felvételek, némi erotika, ami akkor már szexnek tűnt. Ugyanakkor a kor kulturális hiánygazdasága teremtette abszurd viszonyok ismerete nélkül szinte érthetetlen, hogy miért forgat Magyarország egy James Bond-paródiát, amikor az emberek az eredeti tiltott státusza miatt nem is lehetnek tisztában a toposzokkal és a Bond-univerzum állandó eposzi kellékeivel.
A filmből nem hiányozhatnak az akkor rendkívül high-technek tűnő spionkészüléket. Közöttük a más a címben is említett vibrátor, amellyel a telefonvonal másik végén lévő embert lehet semlegesíteni. De persze itt is van kémóra, Titkosügynök rendszámú autó és „mobiltelefon is”, amely nem más, mint egy a korban hétköznapinak számító piros telefonkagyló, amelynek zsinórja eltűnik a szereplő öltönyének hajtókái között.

Kérdéses hát, hogy a hatvanas évek végén a mozikba tóduló tömegek felfogták-e egyáltalán, hogy miket látnak (Medveczky Ilona mellein kívül), hogy a poénok, kellékek és dramaturgiai fordulatok mind egy brit eredeti kifigurázásai. De valószínűleg ez nem is érdekelte őket. Annyi biztosan leesett nekik, hogy most egy majdnem nyugati stílusú filmet néznek, amelyben csípőből tüzelnek a jó fiúk, a rosszak látványosan butábbak, és a végén elnyerik méltó büntetésüket. Eközben elcsattan néhány jókora pofon és egy két jó (és sok nem olyan jó) poén is. Bujtor később sok helyütt nyilatkozta, hogy a forgatáson igyekezett tudatosítani Papp Lászlóban, hogy mi a különbség a filmes pofon és a valódi pofon között, de az egykori ökölvívónak ez csak részlegesen ment át az üzenet. Így a verekedős jelenetükben Bujtor nem csak megjátssza a hanyatt esést, hanem Papp Laci tényleg kioszt neki egy taslit.

Révész György sok olyan megoldással próbálkozott, amely a korban (legalábbis a keleti blokkban) újszerűnek, sőt úttörőnek hatott. A főcím hátteréül a film kulcsjeleneteinek színezett állóképeit vetítik, amely kissé emlékezteti az embert az eredeti James Bond-filmek klasszikus, szürrealitásba hajló, delíriumot idéző főcímeire. Az egyes jeleneteknek, mintha regényfejezetek vagy színműfelvonások lennének, sorszámokat és címeket adtak (például: A díszhalak nem szeretik a mandulát, Színre lép a híres Menő Fej, „Ha a hegy nem megy Mohamendhez…”), és Bujtor karakterének előéletét animációs technikával mutatják be.

Az sem megszokott, hogy a főcímdalt éneklő együttes a film szerves részévé válik, és többször is megjelenik a képen – bár inkább csak tétlen, külső szemlélőként. Az Illés együttes (konkrétan Bródy János és Illés Lajos) által szerzett Miért hagytuk, hogy így legyen című dal azonnal sláger lett. A filmben többször is elhangzik, és maga az együttes is jelen van a horvát tengerparton. Természetesen ebben az esetben az együttes tagjai legalább akkora sztárok voltak, mint sok színész.

Az oroszlán ugrani készül tehát habkönnyű krimivígjáték a hatvanas évek végéről. Tele ismert színészekkel és más hírességekkel, akik egy olyan zsánert parodizálnak, amellyel a maga valóságában ők sem találkozhattak túl gyakran. A film nem sokkal rosszabb, mint más ötvenéves kémszatírák, de azt nem állíthatjuk, hogy a történet még 2018-ban is lebilincselő. A verekedések, lövöldözések ódivatúak, a karakterek – még ha igyekeznek is véresen komolyan venni magukat – rossz bohócoknak tűnnek. Aki viszont annak idején beleszeretett a filmbe, hiszen fiatal volt, gondtalan, és örült, hogy végre akciót láthat a magyar moziban is, annak biztos az ezredik újranézés is kellemes perceket tartogat.

Az oroszlán ugrani készül
Magyar krimi-vígjáték, 1969
Rendező: Révész György
Operatőr: Illés György
Főszereplők: Bujtor István, Psota Irén, Medveczky Ilona, Ajtay Andor, Madaras József, Papp László
Zene: Illés

2018. február 6.

Reklámok