Nem először látható Magyarországon a Body-kiállítás (most éppen a budapesti Komplexben), amelyen emberi holttestek láthatók felboncolva, belső szerveik, izmaik eltérő mértékben kipreparálva. Noha a tárlat az emberek undorral vegyes kíváncsiságára kíván hatni, a kiállításon semmi gusztustalan nincs. Mindenkinek (még gyerekeknek is) ajánlható lenne jó szívvel, ha nem merülne fel a gyanú, hogy a holttesteket enyhén szólva etikátlan forrásból szerezték.

Hogyan sikerült ilyen jól konzerválni a holttesteket? – e kérdés merült fel bennem először, amikor a Body-kiállítás szereplőit megpillantottam. A testek nem vitrinekben, hanem hozzáférhető módon, mondhatni testközelben vannak jelen a kiállítótérben (bár persze vagy ezer „hozzányúlni tilos” táblát helyeztek el a rendezők), mégsem váltják ki az emberből azt az ősi félelmi reakciót, amelyet bomló, tehát fertőzésveszélyt jelentő holttestek mellett éreznénk.

Az első látogatók legalább fele gyermek, nemcsak középiskolások, de kisebbek is. És ez jól van így, hiszen semmi kerülendő nincs önnön szervezetünk belső szerkezetében. Még akkor sem, ha a bemutatott preparátumokról nem vágták le vagy nem kockázták ki a külső nemi szerveket, hiszen azzal csak meghamisították volna a valóságot.

Nem állítjuk, hogy a kiállításon ne botránkozhatna meg bárki, hiszen vannak megkérdőjelezhető pontjai. Ilyenek a különféle fejlődésű stádiumú, preparált emberi magzatok (amelyek vagy spontán vagy művi abortuszból származhatnak), avagy azok a felboncolt holttestek, amelyeket különböző, élő emberekre jellemző pozitúrákba állítottak (sőt az egyik nő látszólag maga tárja föl mellkasát, hogy „megmutassa” belső szerveit).

Igazából sosem értettem, hogy az emberek miért viszolyognak az emberi test belső felépítésének látványától. Természetesen ezt lehet magyarázni azzal, hogy a bőrétől megszabadított, esetleg ketté vágott testek a súlyos sérüléseket és a halált juttatják az ember eszébe, de a kiállításon bemutatott testeket figyelve semmi ilyesmi nem ötlik föl az emberben. Vélhetően a vér hiánya okozza ezt. A baleseteket, kivégzéseket (ez utóbbi még fontos szerepet kap később) a rengeteg vér jellemzi. Ha ezt eltávolítjuk, a test sokkal kevésbé lesz gyomorforgató. Emellett ott vannak a régmúltból eredeztethető kulturális és vallási konvenciók, tilalmak. Noha az a közkeletű vélekedés, miszerint az egyház tiltotta volna a boncolást, csak egy mítosz, kétségtelen, hogy régen nagy hiány volt felboncolható holttestekből, így például Angliában a XIX. század elején bűnszövetkezetek működtek, amelyek a frissen eltemetett hallottakat még aznap éjszaka kiásták, és eladták az orvosi egyetemeknek. A legtöbb közember ma sem lát soha felboncolt emberi testet, ami pedig ismeretlen, az egyszerre félelmetes és vonzó is lesz.

A Body-kiállítás értelmes élvezetéhez mindenképpen érdeklődni kell a biológia és az orvoslás iránt. Ellenkező esetben csak a bugyuta nevetgélés, a taszító, de éppen ezért mégis érdekes látvány kiváltotta fintor marad, ahogy ez a tömegben tolakodó nézők jelentős részének arcán is tapasztalható. Persze ezek a látogatók is fizetnek, de a szervezők számára nyilvánvalóan sokkal értékesebbek azok a tájékozott, érdeklődő emberek, akik a Facebookon nem valami gusztustalan emodzsi kíséretében osztják meg az élményt, hanem leírják, hogy mi mindent tanultak.

Az oktató jelleg erősítése (pontosabban ennek kommunikációja) láthatóan szempont volt a magyar kiállítás tervezésekor, van újraélesztő-szoba a Vöröskereszttel együttműködve, és a magyar orvostudomány nagyjainak adóznak néhány négyzetméteren. Általában kérdéses, hogy valójában mit tanulnak az emberek a tudományosnak, ismeretterjesztőnek, tanító célzatúnak beállított szórakozási formák befogadásakor. Hogy nem sokat, az biztos, de mégis ott a lehetőség, hogy egy-egy mozzanat, például a dohányos tüdejének visszataszító látványa megmarad.

Az esetleges ismeretszerzéstől függetlenül a főszerep a hulláké, amelyek láttán az ember elgondolkodik, hogy vajon kik lehettek ők haláluk előtt. Ugyanis láthatóan fiatalok, egészségesek, és sérülések nyomai sem látszanak rajtuk. És itt jönnek a kellemetlenségek. A kiállítást ugyanis szerte a világon azzal a váddal illetik, hogy a bemutatott emberek egyáltalán nem szabad akaratukból kerültek oda, sőt még csak nem is a „szokványos” módon haltak meg. Az eredeti, 2005-ös kiállítás bemutatója után a New York Times riportot közölt a kínai holttest- és szervfeketepiacról. Emiatt később a New York-i főügyész is vizsgálatot folytatott a vádak ügyében, miszerint a kiállításon bemutatott holttestek valójában kivégzett, és etikátlanul kiárusított kínai foglyok lennének.

A szervező mosta kezeit, és minden felelősséget a kínai partnerre tolt. Azt azért be kellett írniuk az ismertető anyagokba, hogy nem tudják egyenként igazolni, hogy a testek nem kivégzett kínai foglyoktól származnak-e. Az eredeti botrány hatására szerte a világban, bárhová is érkezik a kiállítás, mindenhol előkerül a bioetika kérdése. Rendszeresen felszólítják a szervezőket, mutassák be a donorok beleegyező nyilatkozatait, csakhogy ilyenek, minden valószínűség szerint, nem léteznek.

Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy e gyanú miatt elutasítja-e a kiállítást vagy sem, a tudományos értékét (ha van neki ilyen) ez mindenesetre jottányit sem csökkenti.

2018. február 19.