A New York-i játékvásáron jelentette be a Lego, hogy a legújabb, Marvel-képregények alapján készített mozifilmhez, a Bosszúállók: Végtelen háborúhoz kapcsolódóan piacra dobnak egy új Vasember-modellt, amelyről persze minden szépet és jót állítanak a reklámszövegekben. Az 1363 elemből álló készlet 120 dollárba kerül külföldön, ami már eleve drága, de nálunk vélhetően jóval drágább lesz. (Persze a Legónak fizetnie kell a jogokért, nem csak a fejükből pattannak ki a formák.)

A modellhez még talapzat is jár, ami azt sugallja, hogy inkább dísztárgynak szánják, semmint játéknak. A Vasembert alkotó elemekből természetesen azt építenek a gyerekek (vagy inkább a felnőttek, mert gyanús, hogy utóbbiak a valójában megcélzott vásárlói csoport), amit akarnak, de e készletek általában olyan speciális alkatrészeket tartalmaznak, amelyek igencsak behatárolják a belőlük építhető alakzatok körét.

Magyarul céleszközök, nem pedig olyan nyílt végű rendszer részeit képezik, mint a régi, végletesen egyszerű, csak téglákból, kockákból, esetleg ablakokból, ajtókból és kerekekből álló készletek, így nem hagyják szabadon szárnyalni a gyerekek kreativitását – hangoztatják úton-útfélen a fanyalgó idősebb legórajongók. A legó elkötelezettjei között megvan ugyanis az a kemény mag, amely kizárólag az egyszerű téglákat tartja autentikusnak, és már akkor is tiltakoztak, amikor a mára már klasszikussá vált, sárga fejű emberkét piacra dobta a dán cég, mondván, az is túlságosan specializált, így a fantáziának kevés helyet hagy.

A marketingjében az oktató célzatnak fontos szerepet szánó játékgyártó számára egyáltalán nem elhanyagolható a szülőkorba lépő (ezáltal a gyerekeiknek vásárolt ajándékokról döntő) felnőtt rajongók véleménye. Ha pedig megnézzük a játékboltok kínálatát, kétségtelenül az az érzésünk támadhat, hogy manapság a legókészletek nagy többsége nem azokat a klasszikus elemeket tartalmazza, amelyeket annak idején kiöntöttünk a szőnyegre, és mindenki azt épített belőlük, amit csak tudott.

Ehelyett a tévében és a moziban látott mesehősökre fókuszáló termékvonalakat helyezik előtérbe, amelyekből egy-egy jelenetet, járművet lehet megépíteni. Annak érdekében pedig, hogy a kész modell jobban hasonlítson a filmben látott eredetire, e készletek sok speciális, semmi másra nem jó elemeit teszik a méregdrága dobozokba. Vannak a Csillagok háborúja-, a különféle képregények által inspirált és a Lego saját rajzfilmjei által reklámozott készletek.

De hova lettek a régi, egyszerű téglák? Nos, azok ugyanúgy megvannak, mint régen. Classic márkanéven forgalmazza őket a Lego. Az viszont igaz, hogy nem ezek szerepelnek a reklámokban. Ennek oka lehet, hogy valóban háttérbe szorultak, és kevesebb van belőlük, mint a tematizált, lépésről lépésre követendő építési útmutatóval érkező készletekből, de az is, hogy az emberek egyszerűen nem érdeklődnek irántuk. Az idős rajongók prekoncepciói is azt az érzést erősíthetik, hogy az általános készletek eltűnőben vannak.

Ennek járt utána egy nyilvánvalóan megszállott legóőrült, http://bigsabbrickblog.blogspot.com című blogján. A Big Sal becenevű figura utánanézett, hogy a hatvanas évek óta kiadott készletek hány százalékához mellékeltek építési utasítást, amely a legnagyobb szálka a „szabad építés fanatikusainak” szemében.

Itt meg kell jegyezni, hogy ez a módszer kicsit túl szigorú, hiszen még a Classic készletekhez is jár egy rövid útmutató, amelyben néhány egyszerű modellt ajánlanak.

Nos, az eredmények szerint a nyolcvanas évek gyerekei jogosan érezhetik azt, hogy az ő idejükben arányaiban több volt a teljesen instrukciómentes legódoboz. Csakhogy még régebben, a hetvenes években viszont több tematikus készletet dobtak piacra, amelyek aránya meghaladta a 70 százalékot – bár ma ez a 90-et is meghaladja.

Tehát van igazság abban, hogy régen több volt a kizárólag egyszerű elemeket tartalmazó doboz. Ugyanakkor kérdés továbbra is, hogy a tematikus készletek elemeiből tényleg nem lehet-e mást építeni, csak azt az űrhajót, denevérbarlangot vagy autót, ami a dobozon szerepel. Ennek vizsgálatára az idézett Big Sal évenként összeszámolta azokat az elemeket, amelyek különlegesnek számítanak, tehát kevés készletben szerepelnek. Eszerint semmilyen változás nincs a hetvenes vagy nyolcvanas évekhez viszonyítva, tehát akkoriban ugyanolyan arányban tartalmaztak a dobozok nem mindennapos építőelemeket.

Az viszont igaz, hogy idővel egyre csökkent azon készletek aránya, amelyek tényleg kizárólag téglákat és a náluknál háromszor vékonyabb lemezeket tartalmazták. Hozzáállás kérdése, hogy ez jó-e, vagy sem.

Személyes tapasztalatom az mondatja velem, hogy amikor a fiam egy új dobozban talál egy addig soha nem látott – értelemszerűen specializált – alkatrészt, nem húzza el a száját, hogy miért nem egy sima, 2 × 4-es téglát tettek be helyette. Hanem inkább izgalomba jön, mint ahogy mindenki érdeklődését felkelti, ha egy új, addig még nem látott tárggyal találkozik.

Azt látni kell, hogy semmi új nincs a klasszikus tégláktól egyre inkább különböző elemek miatti utálkozásban. Ugyanúgy utálkoztak harminc–negyven évvel ezelőtt is, akkor, amikor a mai fanyalgók szemében „klasszikus” készleteket árulták. Aztán egyes „botrányosan” lebutított elemek idővel klasszikussá válnak, más alkatrészek pedig eltűnnek, mert tényleg nem tetszettek senkinek.

2018. február 28.