A történelmi drámák sorának legújabb darabja az egyelőre kilencrészes Britannia című sorozat, amely az angol Sky televíziócsatorna és az Amazon Netflixhez hasonló streamingszolgáltatása koprodukciójában készült. Az epizódok a Brit-szigetek római inváziójának idején játszódnak, a főszereplők pedig az egymással legalább annyira ellenséges briton törzsek vezetői közül kerülnek ki. A sorozatban van potenciál, de a fogadtatása egyelőre legalábbis vegyesnek mondható. Nálunk az HBO vetíti.

Anglia történelme mindig is népszerű témája volt a filmeknek és a tévéműsoroknak. A történelmi ismeretterjesztő csatornákon a legtöbb műsor brit gyártású, és ezek legtöbbször természetesen az angol történelemmel foglalkoznak. Nagy-Britannia így nemcsak a természetfilmek piacát, de a múltba tekintő fikciós és tényeket bemutató/dramatizáló műsorok terét is uralja. Szó se róla, általában magas színvonalon teszik ezt, de sokaknak jöhet már ki a könyökén VIII. Henrik összes feleségének magánélete, vagy az 1066-os hastingsi csata.

Akkor jó egy történelmi témájú dráma, ha a producereknek sikerül összebékíteniük a cselekmény eladhatóságát szem előtt tartó forgatókönyvírók és a történelmi akkurátusságért aggódó történész szakértők (ha alkalmaznak ilyeneket) nézeteit. Ez sokszor sikerül, II. Erzsébet életéről szóló The Crown című sorozatot, vagy a rendhagyó módon Thomas Cromwellt középpontba helyező Wolf Hallt (Farkasbőrben) szinte egyöntetűen dicsérték a kritikusok és a történészek.

Persze könnyű pontosnak lenni – mondhatjuk -, ha olyan korszakban játszódik a történet, amelyből rengeteg írásos dokumentum (illetve a The Crown esetében már filmek, fotók is) maradtak fenn. Sokkal nehezebb elérni a hitelességet, ha a főszereplők oly régen éltek, és olyan kultúrák szülöttei, amelyekről gyakorlatilag nem rendelkezünk írásos forrásokkal. Ugyanakkor még a hiányosan ismert korszakokról szóló művektől is elvárható, hogy legalább a jelenkori történelemtudomány konszenzusos nézeteihez illeszkedjenek, különösen akkor, ha a szereplők fele (a rómaiak) olyan civilizációból érkeztek, amely szinte vallásos buzgalommal jegyzett fel minden apró eseményt történetéből.

Amint a kissé hosszúra nyúlt bevezető hangneméből sejthető, a Britannia nem tökéletesen felel meg a „jó” történelmi drámák kritériumainak – legalábbis ha a történész nézők szempontjait vesszük alapul. De már a laikusoknak is feltűnhet az, hogy a Caesar rövidke, csúfos véget ért britanniai kalandja után kilencven évvel partra szálló rómaiak minden gond nélkül csevegnek a helyi őslakosokkal, közöttük néhány éves gyerekekkel is. Ez már a Star Trekben is sok egyeseknek, de ott legalább meg van magyarázva (egy bizonyos univerzális fordító kütyü működik szorgalmasan a háttérben).

A történet fő szála sejthető: jönnek a rómaiak, miközben az őslakos törzsek is gyűlölik egymást, és legfeljebb látszatbéke áll fenn közöttük ideig-óráig. A hódító seregek az oszd meg és uralkodj jól bevált elve szerint próbálják egymás ellen kijátszani a törzseket, miközben a törzsek pontosan ugyanezt teszik a rómaiakkal. A nyíltan harcoló felek fölött pedig ott áll a druidák kasztja, akik a vallási hiedelmek irányításán keresztül próbálják befolyásolni az eseményeket.

Ezen alapállásból még akár érdekes történet is kisülhet. A képi megvalósítás azonban már nem az igazi – látszik rajta a korlátozott költségvetés. A csatajeleneteken egyszerre szereplő statiszták legfeljebb egy kisebb kocsmai verekedésre lennének elegendők, a rendszeresen alkalmazott pszichedelikus látomások képei (a druidák mesterei voltak a tudatmódosító szereknek) pedig arra ugyan jók, hogy percekig mutathassanak szinte statikus állóképeket, de a történet lendületét is kiválóan megakasztják.

A Trónok harca és a Vikingek rajongói mára hozzászokhattak e sorozatok nyílt színi brutalitásához. Ehhez a korszellemhez a Britannia próbál is illeszkedni, meg nem is (láthatóan harcot vívtak egymással az írók és a sorozat korhatáros besorolása miatt aggódó jogi osztály), ami elég faramuci, inkonzisztens helyzetet teremt. Az egyik alkalommal szemérmesen elveszik a képet, mielőtt egy római katona három társát nyakazná le, egy másik jelenetben viszont simán mutatják, ahogy a druida elvágja a feláldozni szánt öreg király torkát.

De nézzük a történelmi hitelességet, hiszen ezen áll vagy bukik, hogy egy sorozatot csak a tocsogó vért kereső (kereskedelmi szempontból kevésbé értékes) nézők követik, vagy a műveltebb, történelem iránt érdeklődő (és azt valamelyest ismerő) emberek is. Nos, e tekintetben a Britannia eléggé leszerepel. Az INews brit híroldalon Richard Alston, a Londoni Egyetem rómaitörténelem-professzora igazából nem is nagyon tud kiemelni olyan elemet a sorozatból, ami történetileg pontos lenne. A sorozat állításaival ellentétben Caesar nem egyszer, hanem kétszer próbálta meghódítani a Brit-szigeteket. A római hadvezér barátjával visszaemlékezik a Kairóban eltöltött időkre, ami azért fura, mert Kairót hatszáz évvel később fogják megalapítani.

A sorozatban a kelta britonokat teljes meglepetésként éri a földjükön a semmiből feltűnt több tízezernyi római. Az ő átszállításukhoz sok száz hajóra volt szükség, amit a valóságban biztosan kiszúrtak volna azok az őshonos hajósok, akik élénkebb kereskedelmet bonyolítottak a kontinenssel, mint Anglia északi részével. Ez azt is jelenti, hogy a Róma uralta Galliáról is sokat tudtak, az elit római bort szürcsölgetett kenti palotáiban. A Times szakértője kissé megengedőbb a Britanniával. Ő nem is annyira a konkrét eseményekre, elhangzott részletekre koncentrál, inkább a miliőre. Szerinte a druidák nem igazán használtak kábítószereket, de szertartásaik valóban hasonlítottak a sorozatban szereplő orgiákhoz, és valóban tetováltak írást az emberek homlokára. A római fővezér Aulus Plautius valóban létezett és valóban járt a Brit-szigeteken.
Szóval a Britanniából nem sokat tanulhatunk a valós történelemről, de ettől még – ha a készítők megkapják az ehhez szükséges forrásokat – látványos „szandálos-kardozós” kalandfilm kerekedhet belőle.

Kérdés, hogy ez elég-e mindenkinek?

2018. március 13.

Reklámok