6 fehér sarki róka vándorolt be úgy 8 évvel ezelőtt Dél-Svédország legmagasabb hegyére, a Helagsfjälletre. A sarki rókáknak két genetikailag meghatározott színváltozatuk van: a fehér (amely télen fehér, nyáron barna) és a „kék”, amely egész évben kékesszürke. E rókák a szűkülő élőhelyek, csökkenő táplálékforrások és a beltenyésztettség miatt egész Skandináviában veszélyeztetettek, írja a The New York Times.

543 róka él a 6 ős által alapított és története nagy részében a külvilág rókáitól teljesen izolált populációban. Nem voltak mindig ennyien, 2010 előtt alig feleekkora volt a populációnagyságuk, és magas volt körükben a beltenyészet. Utóbbi azt jelenti, hogy az elszigetelt közösségekben közeli rokon egyedek párosodnak, aminek következtében genomjukban megnő a homozigóta gének aránya (hiszen mindkét szülőjüktől ugyanolyan génváltozatot örökölnek). Ez az örökletes betegségek gyakoribbá válását és a populáció genetikai leromlását eredményezi.

105 alomból származik a jelenleg ott élő 543 róka, derül ki a Stockholmi Egyetem kutatóinak az angol Royal Society folyóiratában megjelent tanulmányából. Sok róka génállományát analizálták, és sikerült felrajzolniuk az egész populáció családfáját. Ebből egyértelművé vált, hogy a populáció az évtized elején kapott egy kis vérfrissítést. Persze ezt puszta ránézésre is meg lehetett állapítani, hiszen a kezdetben tisztán fehér rókák között megjelent és terjedni kezdett a kék színváltozat.

3 fogságban szaporított sarkiróka-hímet engedtek szabadon a norvég kormány által alkalmazott kutatók 2009-ben Norvégiában. Ketten közülük kék testvérek voltak, a harmadik pedig egy nem rokon fehér róka. A projekt célja a beltenyészet miatt a kihalás felé sodródó populációk genetikai diverzitásának növelése. A módszer megítélése ellentmondásos, hiszen a múltban ez több helyütt katasztrófához, egész populációk kiveszéséhez vezetett.

240 kilométert vándorolt a három szabadon engedett rókafiú, míg Norvégiából átértek a svéd Helagsfjälletre, ahol azonnal nagy népszerűségre tettek szert a helyi fehér lányok körében (biztos a csillogó kék bundájuk miatt).

15 évig monitorozták a svéd zoológusok a helagsfjälleti rókapopulációt, és azt vették észre, hogy a jövevény hímek érkezése után a népesség majdnem megduplázódott (és hirtelen sok kék bundájú kölyök született). Ezzel együtt

43 százalékkal csökkent a beltenyésztettségi ráta (az a kalkulált mutató, amely a közeli rokon szülőktől származó utódok gyakoriságára utal). Magyarul a három jelentősen eltérő genetikai állományú bevándorolt hím igen sikeresnek bizonyult a szaporodásban, és továbbörökített génjeik sokkal változatosabbá tették a svéd rókákat. Mindez pedig a populáció egészségében is megmutatkozott.

1,9-szer nagyobb esélyük volt a jövevény hímek első generációs leszármazottainak (gyerekeinek), hogy megéljék első születésnapjukat, mint a beltenyésztett szülőktől származó rókakölyköknek.

1,3-szor magasabb volt a bevándorolt hímek gyerekeinek szaporodási sikere (életben maradt utódaik száma), mint a tisztán helyi felmenőkkel büszkélkedő rókákénak. Tehát minden tekintetben rátermettebbnek tűnnek. A genetikai vérfrissítés azonban veszélyeket is tartogat.

1 farkas maradt mostanra a michigani Royale-szigeten. A múlt század végén is kihalófélben volt a helyi farkaspopuláció, ugyancsak a magas beltenyésztettség miatt. 1997-ben azonban egy farkas bevándorolt a szigetre Kanadából, és pillanatok alatt 89 százalékkal csökkent a beltenyésztettségi ráta. Először mindenki örült, de aztán a jövevény genomja teljesen eluralkodott a populáción (csak az ő utódai maradtak életben). Ez újra felpörgette a genetikai leromlást, és a gyakorivá váló örökletes defektusok mára gyakorlatilag kiirtották az összes farkast a szigetről. Kérdés, hogy a svéd sarki rókák milyen jövő elé néznek.

2018. április 14.

Reklámok