Hiába azonosítja a külvilág Japánt a szumóval, a kétezer éves múltra visszatekintő birkózás mély válságát (és talán végóráit) éli. A fiatal japánok egyszerűen nem érdeklődnek iránta, inkább focit és legfőképpen baseballt néznek, és szinte egy fiú sem akar szumóbirkózó lenni. De ha ez nem lenne elég, ott vannak a sorozatos botrányok. Ezek ismeretében mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szumó közel sem a sintóista erkölcs diadaljátéka, hiába próbálja ezt az illúziót fenntartani a tradicionális Japán.

Maizuru japán város 66 éves polgármestere, Tatami Ryozo éppen a helyi szumótornát megnyitó beszédét tartotta néhány napja a dohjónak nevezett, döngölt agyagból készített küzdőtéren, amikor hirtelen rosszul lett, és összeesett. Ezt látva több orvos nő rohant be a pályára, és megkezdték a férfi ellátását. A bíró ezt nem nézte jó szemmel, és többször felszólította a nőket, hogy menjenek onnan: „Kérem a hölgyeket, hogy távozzanak a dohjóról!” – idézi a CNN. Ők vonakodva ugyan, de végül engedelmeskedtek, otthagyva magára az élet és halál között lebegő beteget.
Az érthetetlen jelenet hátterében az a hagyományos tilalom áll, miszerint nőknek tilos a dohjóra lépniük. Az incidens hatalmas botránnyá duzzadt Japánban, és sokakat csak megerősített abbéli meggyőződésükben, hogy a szumó olyan mint a dinoszauruszok, amelyek tudomást sem vesznek a feléjük süvítő aszteroidáról. Még a legkonzervatívabb japán újságok is felháborodott szerkesztőségi vezércikkeket írtak az emberi butaságról, amely évezredek óta meghaladott értelmetlen elveket az emberi élet megmentése elé helyez. Japán Szumószövetségnek végül magyarázkodnia és nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie, és már ezen a tényen is látszik, hogy a sport, és annak vezetői már korántsem töltenek be olyan beágyazott és hatalmas szerepet a japán társadalomban, mint akár harminc-negyven évvel ezelőtt. A polgármester egyébként agyvérzést kapott, de túlélte.
A szumó az új évezredben történetének legnagyobb válságát éli. Míg a múlt század második felében az évi hat legnagyobb torna a legnagyobb szenzációnak, afféle japán Superbowlnak számított a tévében, addig manapság már csak ritkán kerül szumó a képernyőre fő műsoridőben. Egyszerűen senki sem kíváncsi rá. A sportág legmagasabb rangú bajnokai, a jokozunák régebben szupersztárok voltak, testalkatuk ellenére minden fiú rájuk akart hasonlítani, és lábaik előtt hevertek a nők. Manapság azonban legtöbbjük nyugodtan végigmehet az utcán, és legfeljebb túlsúlyuk miatt nézik meg őket. És a népszerűségcsökkenésnek megfelelően nincsenek is túlfizetve. A néhány jokozuna nagyjából 6-7 millió forintnak megfelelő jent keres havonta (plusz reklámszerződések). Ez, figyelembe véve, hogy elvileg egy ország önazonosságát is meghatározó nemzeti sportág legnagyobb bajnokai, akiknek a világ egyik legdrágább országában kell megélniük, nem is tűnik olyan soknak.
A tornák nézettsége újra és újra történelmi mélypontokat ér el. A meccsek tradicionálisan hétköznap délután vannak (a szövetség ezen sem hajlandó változtatni), így a foghíjas nézőtereken leginkább nyugdíjasokat és turistákat látni. A hanyatlás okai persze sokrétűek, és a szumó világán kívül eső, de belső problémákat is szép számmal találunk közöttük. Az egész sport öregszik. A Washington Post szerint 2012-ben fordult elő először az elmúlt két évezredben, hogy egy nagy tornát megelőzően (amely hagyományosan az újoncok felvételének legpezsgőbb időszaka) az egész országban egyetlen fiú szeretett volna szumóbirkózó lenni. Miközben hagyományosan legalább akkora volt régen a túljelentkezés, mint az űrhajós-akadémiákon.
Az érdektelenségért részben az ósdinak, anakronisztikusnak tűnő szokásoktól való általános japán elfordulás okolható (a gésák is kiveszőfélben vannak), de a szumó különösen sokat vesztett korábbi vonzerejéből. A baseball mindent visz Japánban, és nemcsak azért, mert az van a tévében. Egyszerűen az átlagemberek sokkal könnyebben azonosulhatnak vele, és személyesen is megtapasztalhatják, csak egy ütő, egy kesztyű és egy labda kell hozzá. Nincs az a japán apuka, aki levinné a fiát kicsit szumózni a parkba, mert csak kinevetnék őket (főleg, ha be is öltöznének).
Érthető, ha a tizenéves fiúk számára nem tűnik túl kecsegtetőnek a szumóbirkózói lét. A jelenkori testideál nem igazán magasztalja a szumós idomokat, pedig ez megkerülhetetlen. Minden ifi szumósnak el kell híznia, enélkül esélyük sem lesz visszatartani a puszta tömegével is letaglózó ellenfelet. A tanoncokat kötelezik arra, hogy abbahagyják a rendes iskolát, és beköltözzenek a bentlakásos szumókollégiumokba (amelyeket istállóknak neveznek), amelyek működése még a szumószövetség számára is teljességgel átláthatatlan. Szinte azt csinálnak a gyerekekkel, amit csak akarnak, rendszeresek a testi fenyítések. Az újoncoknak gyakran éjjel kell vécét pucolniuk vagy egész nap szumófelszerelésben (magyarul egy szál ágyékkötőben) kell az esőben rostokolniuk. Feltétel nélküli engedelmességet várnak el a magasabb rangú birkózókkal szemben, és a maffiához hasonló szigorral tiltják, hogy a klub belső ügyeiről a tagok a külvilággal is beszéljenek.
A hallgatás törvényét ennek ellenére egyre többen megszegik, és a kiderült ügyek nem használnak a szumó népszerűségének. A legnagyobb botrány tavaly év végén tört ki, amikor az egyik legismertebb jokozuna, Harumafuji durván összevert egy fiatalabb birkózót, Takanoiwát egy bárban. Az elmondások szerint a fenyítést azért kapta az utóbbi, mert nem mutatott kellő tiszteletet a „nagy jokozuna” felé (nyomkodni kezdte a telefonját, miközben az beszélt. Az egyesület más tagjai is jelen voltak, és egyértelműen helyeselték a verést. Bár Harumafuji szerint puszta kézzel ütött, a jelentések szerint sörösüveget, hamutartót, és – tipikusan japán kellékként – karaoke-távirányítót is használt. A szumóvilágon belül mégis az egyesület elnöke lett a fekete bárány, aki ahelyett, hogy a megszokott módon, házon belül simította volna el az ügyet, rendőrségi feljelentést tett.
Egyébként egyik résztvevő sem volt japán, mindketten mongolok (akik japán művésznevet kapnak). Sokan azt is a szumó hanyatlásának okaként vetik fel, hogy a legnagyobb birkózók között egyre kevesebb a japán. A külföldiek – főként az ázsiai kinézetű mongolok, polinézek, hawaiiak, de grúzok, sőt egyiptomi és bolgár is – letarolták a piacot.
Takanoiwa még mindig jobban járt, mint egy 17 éves birkózó, Szaito Takasi, aki belehalt a verésbe 2007-ben, írja a Deutsche Welle. Őt súlyos zúzódásokkal szállították kórházba Nagojában, és az istálló többi versenyzője azt mondta, hogy edzés közben sérült meg. A boncolás azonban tompa tárggyal történő ütések nyomait találta. Kiderült, hogy Szaito a folytonos gyötrés miatt szeretett volna elmenekülni az istállóból, de társai elkapták. Először sörösüveggel ütlegelték, majd az egyesületvezető parancsára fém baseballütővel folytatták, magyarul agyonverték.
És akkor a „szokásos” botrányokat nem is említettük. A szumót teljességgel átszövi a bunda és a fogadási csalások. Nemrégiben több tucat sztárnak kellett beismernie, hogy a jakuzával tart fenn kapcsolatokat, és mélyen benne van a legkülönfélébb sportfogadási botrányokban. Egyiküket 100 millió jennel (238 millió forinttal) zsarolta az egyik maffiaklán, azzal fenyegetve őt, hogy kiteregetik a szennyesét. Még azt is elintézte nekik, hogy közvetlenül a dohjó melletti méregdrága helyekre kapjanak ingyen jegyeket, hogy jól látszanak a tévében, és ezzel vágjanak fel börtönben ülő szaktársaik előtt.

Reklámok