Alig néhány nappal azután, hogy a Budapesten ebolavírussal balesetet szenvedett kutatót a karantén lejártával szerencsére tünetmentesen hazaengedték a kórházból, Kongóban újra kitört a járvány. Senki sem tudja biztosan, hogy hol rejtezik a vírus két járvány között, sem azt, hogy hol üti fel fejét a következő ragály. Sok laikus azt sem érti, hogy miért kell nekünk Magyarországon ezzel az életveszélyes mikroorganizmussal foglalkoznunk. Pedig egyszerű a megoldás: kutatás nélkül a teljes emberiség veszélybe kerülhet, így mi sem vonhatjuk ki magunkat a feladat alól.

A kongói egészségügyi minisztérium hivatalosan is bejelentette, hogy újabb ebolajárvány tört ki az országban, miután két betegnél is kimutatták a vírus jelenlétét, tudósított a Reuters. Az újabb ragály valószínű halálos áldozatai már cikkünk írásakor is elérhették a tizenhetet. Ez annál is inkább aggasztó, mert az első napokban összesen 21 betegen diagnosztizálták a vérzéses láz tüneteit, és mindössze négyen maradtak életben közülük.
A négy évvel ezelőtti járványban, amely főként Libériában, Guineában és Sierra Leonéban tombolt, mintegy 28.600-an betegedtek meg, és a halálos áldozatok száma 11.300 volt. Akkor – ahogy most is – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Orvosok Határok Nélkül nevű jótékonysági szervezet gyors reagálása akadályozta meg, hogy a járvány Afrika szélesebb régióira is átterjedjen. 2014-ben vetették be először a vírus továbbterjedését megakadályozó kísérleti vakcinát, de a WHO csak két évvel később nyilvánította hivatalosan is befejezettnek a járványt. Az elmúlt években sporadikusan fel-feltűnt az ebola Nyugat-Afrikában, és izolált járványokat okozott. Legutóbb ilyen lokális fertőzések ugyancsak Kongóban fordultak el, akkor a nyolc fertőzött közül négyen veszítették életüket.
E hírek általában csak módjával érik el a magyar olvasók ingerküszöbét, hiszen az ebola hagyományosan a szerencsétlen sorsú afrikai országokat sújtó ezernyi csapás egyikének tűnik a biztos, sok ezer kilométeres távolból. Ez az érdektelenség néhány éve már változni kezdett, amikor a történelem legkiterjedtebb, legtovább elhúzódó ebolajárványa tört ki Nyugat-Afrikában. Egy-egy beteg Európába is eljutott, és fehér emberek is megfertőződtek.
Néhány hete aztán elérkezett hozzánk a betegség. Az Országos Közegészségügyi Intézet Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának (NBL) egyik kutatója véletlenül megszúrta magát az ebolavírussal való foglalkozás közben, és félő volt, hogy megfertőződött. Az ország lakosainak nagy többségében ekkor tudatosult először, hogy Magyarországon kutatják az ebolát, egyáltalán – még ha szigorúan ellenőrzött és izolált körülmények között is, de – jelen van a vírus az országban.
A balesetet szenvedett kutatót az ilyen esetekre kidolgozott protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették, és a László Kórház fertőzőbeteg-részlegén helyezték el. 24 órán belül megkapta a rendelkezésre álló legmodernebb ebolavakcinát és vírusellenes gyógyszereket is adtak neki. Ezek kísérleti stádiumban vannak ugyan, így minden esetben mérlegelniük kell a kezelő orvosoknak, hogy a gyógyszerek alkalmazása vagy ennek elmulasztása jelent-e nagyobb kockázatot az érintettre illetve környezetére. Az ebolafertőzés tünetei általában néhány napon belül jelentkeznek. Ebben az esetben szerencsére nem ez történt, az érintet kutató mindvégig tünetmentes maradt. Miután mindenféle gond nélkül átvészelte az elképzelhető leghosszabb idejű karantént is, bizonyságot nyert, hogy egészséges, így hazaengedték.
Az eset így a lehető legjobb forgatókönyv szerint zárult, ugyanakkor sokan tehetik fel magukban a kérdést, hogy közép-európai országként miért kell nekünk szakembereinket ilyen halálos veszélynek kitennünk?
– Magyarországot nem veszélyezteti az ebola, nem ezért vannak nálunk ilyen kutatások. Ennek ellenére szükség van az országban olyan laboratóriumra, amilyen az NBL, ahol megvannak mindazok a technikai feltételek, amelyek lehetővé teszik bármilyen veszélyes kórokozó vizsgálatát – válaszolta kérdésünkre Nagy Károly, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének egyetemi tanára. – Itt kizárólag szkafanderben, negatív nyomás közepette dolgoznak a kutatók, még a levegő sem juthat ki. Ilyen laboratóriumból egész Európában hat-nyolc van. A legfontosabb az angliai Porton Down-ban van, ahová az első igazolt, hetvenes évekbeli ebolajárvány idején küldtek először vírusmintákat, és én is ellátogattam oda korábban. E laboratóriumok szoros kapcsolatban működnek egymással, és koordináltan hajtanak végre WHO-feladatokat, például ebolaellenes hatóanyagok fejlesztését.
A Nemzeti Biztonsági Laboratórium infrastruktúrája és a személyzet kiképzése is megegyezik a külföldi, hasonló biztonsági szintű laborokéval. Nagy Károly elmondása szerint a laboratórium két magyar munkatársa négy évvel ezelőtt, a legutóbbi nagy ebolajárvány idején kiutazott Afrikába egy német csoport tagjaként, és ott a helyszínen dolgoztak a vírussal. Tehát „terepi” tapasztalataik is vannak, amellyel kevés európai szakember büszkélkedhet.
Az ebola a világ legtöbb aggodalmat okozó vírusainak egyike, így sok helyütt kutatják. Mégis sok rejtélyes vonása van. A legnagyobb talány, hogy az általa okozott járványok hirtelen elmúlta után hogyan él túl a vírus a következő kitörésig. Az első, 1974-75-ös járványt nem Nyugat-, hanem Kelet-Afrikában regisztrálták. Viszonylag kevesen betegedtek meg benne, de a fertőzöttek többsége elhunyt. Akkor még csak általános „vérzéses lázként” diagnosztizálták a betegséget, ugyanis a fertőzés következtében az erek falai átjárhatóvá válnak, és a beteg gyakorlatilag belülről elvérzik. A hetvenes évek közepén tehát az orvosok jószerivel még semmit sem tudtak az eboláról, gyógyszerről, oltóanyagról szó sem lehetett. A járvány – érthetetlen módon – mégis szinte az egyik napról a másikra megszűnt. Ez a rejtély még ma, négy évtized elmúltával sem megoldott teljesen.
– Nem azért szűnnek meg a járványok, mert mindenki meghal. Igazából nem tudjuk ennek az okát, és azt sem, hogy hová tűnik a vírus két járvány között. A vírusok túléléséhez gazdaszervezet kell, nem képesek a baktériumokhoz hasonlóan hosszú ideig életképes spórát képezni – folytatja Nagy Károly. – A WHO számos kutatócsoportot küldött, és ők az összes szóba jöhető állatot megvizsgáltak az emlősöktől a rovarokig. Igazából perdöntő bizonyítékot mindmáig nem találtak, de valószínűleg a nagytestű gyümölcsevő denevérek hordozhatják a vírust.
Ennek fényében még érthetetlenebb, hogy 2014-ben hogyan alakulhatott ki Afrika másik, nyugati oldalán az eddigi leghosszabban tartó, legtöbb embert megfertőző ebolajárvány. Úgy tudjuk, hogy az ebola nem terjed a levegőn keresztül cseppfertőzéssel, sem rovarokon keresztül, például szúnyogcsípéssel, csakis a beteg testnedveivel való közvetlen érintkezés útján adódik át egyik emberről a másikra. Viszont úgy nagyon nagy a fertőzőképessége, és az afrikai siralmas higiéniás viszonyokat kihasználva, ha nem léptetnek életbe drákói karanténintézkedéseket, könnyedén elterjedhet néhány nap alatt az egész közösségben. A helyszínen járt szakemberek elmondása szerint a betegség terjedését nagyban segítik az Afrikában mindmáig erősen élő törzsi hagyományok. Rendszeresen előfordul, hogy a törzsek az ebolában elhunyt hozzátartozóikat kilopják a kórházból, és otthon a hagyományos, sok testi kontaktust igénylő rítusaik szerint temetik el. Ilyen körülmények között szinte kivédhetetlen a fertőzés továbbadása.
Az utolsó nagy járvány végén a gyakorlatban is bevetették a kísérleti ebolavakcinákat, és azok jól működtek. Ezzel azonban korántsem tekinthető megoldottnak a probléma, ugyanis kérdéses, hogy a vírus mennyire lesz képes a jövőben úgy mutálódni, hogy ezzel hatástalanná tegye az oltóanyagot. Az újabb lokális felbukkanások alkalmával izolált vírustörzsek genomja különbözik a korábban leírt változatoktól, tehát a kórokozó folyamatosan evolválódik, és a változását a sok fertőzött csak tovább gyorsíthatja.
– Az ebolavírus szerencsére nem olyan változékony, mint például az influenza. A vakcina pedig, éppen a rezisztenciát megelőzendő, a vírus konzervatív, tehát lassabban változó részeit támadja. Az előző járvány végén a tömeges oltások jelentősen felgyorsították az újabb fertőzések számának csökkenését, tehát hatásosnak bizonyult – érvel az egyetemi tanár. – A nagy járványoknál azonban óhatatlanul előfordulnak mutációk, de ezek nem érintik a vakcina hatékonyságát. Az oltóanyag nem csak megelőzésre alkalmas, de a már fertőzötteknél is lecsökkenti a vírusszámot olyan alacsony szintre, amellyel már a szervezet saját immunrendszere is megbirkózik. Ezért kapta meg a balesetet szenvedett magyar kutató is, akinek vérében nem is sikerült kimutatni sem a vírus DNS-ét, sem az ellene termelt ellenanyagot. Tehát nem tudhatjuk, hogy megfertőződött-e egyáltalán.

Reklámok