Őslakosok dzsungele

Bár úgy tűnhet, hogy az amazóniai esőerdőt végtelen számú növényfaj alkotja (és a területegységre vetített fajok száma, tehát a biodiverzitás valóban itt a legmagasabb a világon), valójában vannak olyan fafajok, amelyek a többieknél sokkal nagyobb számban élnek a dzsungelben. Még különösebb, hogy e domináns fák közül sokat a dél-amerikai indiánok használtak évszázadokkal ezelőtt vagy használnak akár mind a mai napig. A Science-ben megjelent tanulmány holland szerzői arra jutottak, hogy e fák a terület őslakosainak mezőgazdasági tevékenysége nyomán váltak uralkodóvá az Amazonas vízgyűjtő területének sok helyén. A jelenség akár az ember és a természet kölcsönhatásának metaforájaként is felfogható. Rengeteg olyan helyet jegyeztek ugyanis fel az őserdőben dolgozó kutatók, ahol az őslakosok által egykoron termesztett növények még mindig boldogan burjánzanak, miközben emberi gazdáik már rég eltűntek a területről, és csak a régészek találtak rá nyomaikra. “Őslakosok dzsungele” A teljes bejegyzés megtekintése

Hét Föld

A NASA bejelentette, hogy felfedeztek egy (csillagászati léptékben) nem túl távoli naprendszert, amelynek központi csillaga körül több Föld típusú bolygó kering. Ezek – jellegzetességeik és elhelyezkedésük (főként a csillagtól mért keringési távolságuk) miatt – akár arra is alkalmasak lehetnek, hogy rajtuk kialakuljon az élet. A naprendszer központi csillaga, a Trappist–1 (Trappista–1) a Földről nézvést csekély fényű törpecsillag a Vízöntő csillagképben. Persze ez a „viszonylag” közeli naprendszer is olyan távol van tőlünk, hogy a belátható jövőben esélytelen, hogy az ember (vagy akár csak ember alkotta szerkezet) eljusson oda. Viszont az új generációs űrtávcsövek következő évtizedre tervezett szolgálatba állítása után sokkal nagyobb részletességgel leszünk képesek megvizsgálni a Trappista bolygóit, és ha közvetlen bizonyítékokat talán nem is találunk a földön kívüli élet létezésére, saját bolygórendszerünk keletkezéséről a mainál lényegesen pontosabb ismereteket szerezhetünk. “Hét Föld” A teljes bejegyzés megtekintése

Kína, a felkelő nap országa

Kína a világ legnagyobb környezetszennyezőjéből és a fosszilis tüzelőanyagok vezető elégetőjéből ezekben az években egy huszárvágással a megújuló energiaforrások élharcosává válik. Míg korábban az állami cenzúra igyekezett kitörölni az ember ipari tevékenysége következtében változó éghajlat és a környezetszennyezés témáját a köztudatból, hirtelen visszájára fordult a helyzet. Talán az egyre tagadhatatlanabb és fojtogatóbb kínai szmoghelyzet, talán a Trump-adminisztráció tudományt és realitásokat semmibe vevő politikájában meglátott lehetőség ösztönözte erre a kínai állampártot. Az eredmény szempontjából majdnem mindegy. Az ország pénzügyi, fizikai és humánerőforrásainak ismeretében nem is nevezhető csodának, hogy Kína máris az élre tör a nap-, szél- és vízenergia kihasználásában (de eközben egyelőre marad a világ legnagyobb környezetszennyezője is). A legnagyobb naperőmű máris az övék, és a folyamat végét senki sem látja. “Kína, a felkelő nap országa” A teljes bejegyzés megtekintése

Igába fogott tűzhányó

Az elemi természeti katasztrófák – földrengések, szökőárak, vulkánkitörések – józan ésszel alig felfogható energiája mindig is ámulatba ejtette az embert. Mindeddig azonban ez az energia teljes egészében kárba veszett, pontosabban az ember szempontjából csak pusztítást okozott. Pedig bizonyos geofizikai jelenségeket, például a vulkánkitöréseket és a percnyi pontossággal újra és újra forró gőzt a felszínre lövellő gejzírek működését a tudomány ma már előre tudja jelezni. (Sajnos a legnagyobb pusztítással járó földrengéseket és a szökőárakat nem vagyunk képesek pontosan előre látni.) A legaktívabb vulkanikus területeken – legfőképpen Izlandon – nagy hagyománya van a föld mélyében felforrósodó víz energiája megcsapolásának. Most azonban a vulkánok belsejébe fúrnak, hogy az ott csapdába ejtett erőket használják energiatermelésre. “Igába fogott tűzhányó” A teljes bejegyzés megtekintése

Az utolsó delfin

Kihalás fenyegeti az egyik legritkább delfinfajt, a kizárólag a Kaliforniai-öbölben honos disznódelfint. (A Kaliforniai-öböl nem az Egyesült Államokhoz, hanem Mexikóhoz tartozik, a Kaliforniai-félsziget és a szárazföld között található.) A legutóbb megszámlált kevés egyed – még ha nem is esnek áldozatul a halászatnak – erősen kétségessé teszi a faj fennmaradását. Egy adott egyedszám alatt ugyanis valószínűtlenné válik az ellentétes neműek találkozása és az utódok nemzése. De még ha ez sikerül is, a faj fennmaradása akkor is hatalmas veszélyben van. A végletesen lecsökkent egyedszám ugyanis erősen korlátozza a genetikai sokféleséget. Magyarul közeli rokonok, igen hasonló génkészletű delfinek kénytelenek párzani, ami automatikusan magával hozza az úgynevezett beltenyésztéses leromlást. Ekkor az utódok egyre több genetikai defektussal küzdenek, ami még közelebb hozza a szinte elodázhatatlannak tűnő véget. “Az utolsó delfin” A teljes bejegyzés megtekintése

Újra a Holdra

Célegyenesbe érkezett a Google által kiírt Hold X díj elnevezésű pályázat. Az internetes világcég sok millió dollárt ígért annak az egyetemi, kutatóintézeti csapatnak vagy cégnek, amelyik először juttat űrszondát a Holdra, az eszközzel sikeresen leszáll kísérő égitestünkön, és ott a kompból kigördülő mozgó robot meghatározott távolságot tesz meg. Bár a kitűzött cél teljesítése jóval több időt vett igénybe, mint előzetesen várták a kiírók (és még jelenleg sem ért célba senki), így többször is ki kellett tolni a határidőt, most úgy tűnik, hogy az év végéig tényleg megérkezik az első magánűrszonda a Holdra. Mindez azt jelzi, hogy az űrkutatás lassan kilép a gyermekcipőből, és a pénzt a megtérüléssel mit sem törődve öntő államok mellett a civil szféra is kiveheti belőle a részét. “Újra a Holdra” A teljes bejegyzés megtekintése

Jégtörés

Vészesen felgyorsult az Antarktisz hatalmas jégtáblájának leválása a kontinenst borító összefüggő jégpáncélról. A Déli-sarkot átszelő, kanyonná mélyült repedés napról napra nő, félő, hogy hamarosan végérvényesen megszakad a kapcsolat a hatalmas jégtáblával. Ezután valószínűleg úszó szigetként kezd majd sodródni a melegebb vizek felé, és lassan elolvad. E jégpáncél leválása csak egyike az Antarktisz eddig ismert arcát megállíthatatlanul átalakító, globális felmelegedéshez köthető folyamatoknak. A Déli-sark sokkal gyorsabban melegszik, mint a bolygó más tájai. A jégpáncél olvad és feldarabolódik (ez pedig tovább gyorsítja az olvadást). Jelenleg nem rendelkezünk olyan technológiával, amellyel megakadályozhatnánk országrésznyi jégmezők szétesését, sodródását. Nem tehetünk mást, mint hogy figyelemmel kísérjük a folyamatokat, és megpróbálunk rájönni, hogy mi áll hátterükben. Sok esetben kiderül ugyanis, hogy nem az az ok, amelyre először gondolnánk. “Jégtörés” A teljes bejegyzés megtekintése

Átfúrt óriás

Az év eleji nagy esőzések következtében kidőlt a világ egyik legismertebb fája, a Pionírkunyhónak hívott óriási mamutfenyő. Ismertsége a törzsén fúrt alagútnak köszönhető. A XIX. század végén olyan széles járatot vájtak a kidőléséig élő fa törzsébe, hogy autók is kényelmesen átfértek alatta (bár az utóbbi évtizedekben már csak gyalogos túrázókat engedtek átsétálni rajta). A fa a benne tátongó ajtószerű lyukról, korábbi tűzvészekben, villámcsapásokban megpörkölődött, kéményre emlékeztető csúcsáról és a faházak gerendáira hasonlító ágairól kapta a nevét. Az otthonául szolgáló természetvédelmi terület munkatársai szerint már egyébként is haldoklott. Ilyen öreg és hatalmas fa törzsébe alagutat fúrni ma már elképzelhetetlen lenne: sokat változtak a természetvédelmi elvek az elmúlt évszázad során. “Átfúrt óriás” A teljes bejegyzés megtekintése

Kardszárnyú nagyi

Elpusztult a világ legöregebb és talán legismertebb, Nagyi (Granny) becenevű gyilkos bálnája (kardszárnyú delfine). Az állat évtizedek óta ikonikus alakja volt a Vancouver partjainál lévő, angolul a helyi indián törzs neve után Salish Sea-nek hívott vizeknek. Nagyi már a rendszeres tengerbiológiai megfigyelések negyven évvel ezelőtti kezdetekor is jól ismert volt, büszkén vezette csapatát (amelyet, orcák lévén, családtagjai alkottak). A csapatot J betűjellel illették, Nagyi pedig hivatalosan a sokkal kevésbé bensőséges J–2 névre hallgatott (bár az kérdéses, hogy valóban hallgatott-e rá). “Kardszárnyú nagyi” A teljes bejegyzés megtekintése

Szem elől tévesztett metropolisz

Ha azt gondolnánk, hogy az ókori mediterráneum birodalmainak (például Róma, Görögország) területén már minden nagyvárost felfedeztek a régészek, akkor nagyot tévedünk. Persze a legtöbb lelet már korábban ismert lelőhelyről kerül elő (esetleg egy mélyebben fekvő rétegből), időnként azonban azelőtt teljesen ismeretlen metropoliszokra is bukkannak. Görögország középső részén nemrégiben (ókori mércével) hatalmas város romjait fedezték föl. Bár a helyszín (az ókori Vlokhósz város maradványai) korábban is ismert volt, az archeológusok egészen mostanáig álmodni sem mertek arról, hogy ilyen nagy településre bukkanhatnak a környéken. “Szem elől tévesztett metropolisz” A teljes bejegyzés megtekintése