Esőerdő újratöltve

A nemzetközi környezetvédő mozgalmak hetvenes évekbeli szárba szökkenésekor (és azóta folyamatosan) a trópusi őserdők kiirtásának megállítása volt harcuk legfontosabb célja. E küzdelem kommunikációs értelemben igen sikeresnek bizonyult. Tömegtüntetéseket, telt házas rockkoncerteket lehet az elhivatott támogatókra alapozva rendezni, ma már alig van ember a nyugati világban, aki ne tartaná elsődleges fontosságúnak az esőerdők megmentését. És ez egy olyan cél, amely valóban életbevágóan fontos, hiszen e közösségek nemcsak a bolygón élő állat- és növényfajok jelentős részének adnak otthont, de a hatalmas kapacitású fotoszintetizáló képességük révén a légkörben lévő szén-dioxid oxigénné alakításában is esszenciális szerepet játszanak. Kérdéses azonban, hogy az évtizedek aktivizmusa milyen gyakorlati eredményeket hozott, megállt vagy lassult-e legalább az esőerdővel borított területek zsugorodása (hiszen a másik oldal, a fakitermelés, illetve a mezőgazdasági termelés területigénye biztosan nem csillapodott). Nos, a válasz nem, ugyanúgy irtják az erdőket, mint évtizedekkel ezelőtt. Ugyanakkor vannak reményt adó kezdeményezések is, mint egy természetvédelmi szervezet faültető projektje, amelyhez foghatót még nem látott a világ. “Esőerdő újratöltve” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

Prehisztorikus pech

Mindenki tudja, hogy a dinoszauruszok korának egy aszteroida vetett véget, amely a földbe csapódva rengeteg szennyező anyagot juttatott a légkörbe. E por eltakarta a napot, a növények nem tudtak fotoszintetizálni, elpusztultak, és ennek következtében összeomlott az őshüllők rájuk épülő teljes táplálkozási hálózata. De vajon szükségszerű volt-e a dinoszauruszok kihalása, vagy esetleg, ha kicsivel több szerencséjük van, túl is élhették volna az armageddont? Nos, a japán Tsukuba városában székelő Meteorológiai Kutatóintézet tudósai szerint igen: simán átvészelhették volna, ha nem pont oda csapódik a kisbolygó, ahol a földfelszínnek ütközött, tudósít a Live Science. Azért ne sajnáljuk őket nagyon, mert a dinoszauruszok kipusztulása tette lehetővé az emlősök felemelkedését, és így közvetve a mi létünket is. “Prehisztorikus pech” A teljes bejegyzés megtekintése

Sci-kosár

Egy virginiai bíróság (újfent) elmarasztalta az egyébként vagyonokért árusított tudományos tanulmányok millióit szabadon hozzáférhetővé tevő Sci-Hub (ejtsd: „szájháb”) kalózoldalt. Az Amerikai Kémiai Társaság (számos kémiai szakfolyóirat kiadója) szerzőijog-sértésért és védjegybitorlásért perelte be a jelenleg orosz szerverekről üzemeltetett Sci-Hubot. A felperes keresete persze jogilag megállta a helyét – efelől senkinek sem lehetett kétsége. A Sci-Hub lényege ugyanis, hogy a világ rengeteg egyetemén dolgozó névtelen szimpatizánsai olyan cikkeket töltenek fel rá, amelyekhez törvényesen csak az esetenként dollárezreket kóstáló előfizetési díjak befizetése vagy egy-egy tanulmány 40-50 dolláros árának kipengetése után férhetnének hozzá a kutatók. “Sci-kosár” A teljes bejegyzés megtekintése

Vajon mi jön az orang után?

Van egy újabb emberszabású faj, de már nem sokáig. Mindenki megtanulja az iskolában, hogy háromféle emberszabású majom van (az ember mellett): a gorilla, a csimpánz és az orangután. Aztán kiderül, hogy nem egészen. Hiszen a gibbonok 18 ma ismert faja is hozzájuk tartozik, továbbá a klasszikus emberszabásúak is több fajra különülnek. Gorillából kettő van (a nyugati és a keleti), csimpánzból is kettő (a közönséges és a törpe, más néven a bonobó), illetve 2001 óta az orangutánokat is két különálló fajként (borneói és szumátrai) tartják számon. Sőt néhány napja egy újabb fajjal, az úgynevezett tapanuli orangutánnal (Pongo tapanuliensis) bővült a csoport – tudósít a Current Biology szakcikkére hivatkozva a The Guardian. A liverpooli John Moores Egyetem primatológusai Szumátra északi részén, Dél-Tapanuli kormányzóságban egy izolált orangutáncsoportra bukkantak. Sajnos azonban vélhetően nem sokáig kell észben tartanunk az újabb emberszabású fajt. Az orangutánok egyébként is a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő nagy majmok, de az „új” tapanuli típus egyből a kihalással fenyegetett emberszabásúak csöppet sem előkelő listájának élére ugrott. “Vajon mi jön az orang után?” A teljes bejegyzés megtekintése

Mint a kínaiak

Bár Kína tavaly enyhített az évtizedek óta hatályos „egy gyerek” irányelven, a demográfusok vélhetően még évtizedekig (ha nem örökké) vitatkozni fognak e drasztikus népességszabályzó intézkedéssorozat hatásain és a tanulságain. A szakma legtekintélyesebb folyóiratában, a Demography-ban nemrégiben tabudöntögető elemzés jelent meg az amerikai népszámláló hivatal egyik demográfusának tollából (bár a téma ellentmondásos voltára tekintettek független kutatóként jegyzi a cikket). A tanulmányban azt elemzi, vajon hány, egyébként megszületendő gyerektől „menekült meg” Kína az egykepolitika segítségével. Eredményül pedig azt kapta, számol be a Science, hogy rengetegtől. Ez összhangban van az adathamisítással vádolt kínai hivatalos szervek állításaival, ugyanakkor szöges ellentétben áll a nyugati, közöttük kínai emigráns demográfusok meggyőződésével. Ők ugyanis úgy tartják, hogy kegyetlen tilalom nélkül is csökkent volna a kínai fertilitás (termékenység), ahogy a régió egyéb (szabadon szaporodó) államaiban is csökkent. Ilyenformán – érvelésük szerint – teljesen értelmetlen volt a megszámlálhatatlan személyes tragédiát, populációs krízist és jelentős GDP-csökkenést okozó tilalom. Vagy nem. “Mint a kínaiak” A teljes bejegyzés megtekintése

Hatalmas csiga kontra tüskés csillag

Nincs tudomásunk arról, hogy valaha is forgattak volna horrorfilmet csigák főszereplésével (vélhetően túl hosszúra nyúlt volna az alkotás), de ha mégis, akkor annak főgonosza minden bizonnyal a Triton-kürt csiga lenne. E tengerekben élő puha testű ugyanis kíméletlen ragadozó, és döbbenetesen nagyra nő – már egy átlagos csigához képest. Szép mintázatú, csúcsos háza is nagy, amelyet szeretnek a gyűjtők, ezért a kürtcsiga a túlhalászat következtében szinte kihalt. Ez nagy baj, mert ő a töviskoszorús tengericsillag egyetlen természetes ellensége. A ragadozó hiánya miatt utóbbi szereplőnk rettentően elszaporodott az Ausztrália partja mentén húzódó Nagy-korallzátony térségében, és szinte zabálja a korallt (tehát magát az élő zátonyt). Pusztítása minden képzeletet felülmúl, így az ausztrál tengerbiológusok most a kürtcsiga szaporításával, visszatelepítésével próbálkoznak, hogy megfékezzék a csillagot. “Hatalmas csiga kontra tüskés csillag” A teljes bejegyzés megtekintése

A levesteknős visszavág

Hétről hétre érkeznek a hírek a világ minden részén, de legfőképpen az óceánokban tapasztalható, állat- és növénypopulációkat egyaránt érintő drasztikus egyedszámcsökkenésről. Mindezt egyre többen a földtörténet hatodik nagy kihalási eseményének nevezik, és oka mi magunk vagyunk. Tevékenységünk gyakran közvetlenül pusztítja a tengeri élővilágot, lásd a túlhalászatot. Máskor „csak” közvetett módon, az éghajlatváltozás, élőhelyrombolás, vízszennyezés, invazív fajok elterjedésének elősegítése révén sodorjuk veszélybe a tengeri fajok sokaságát, végső esetben kihalásukat okozva. Sok hát a rossz hír, felüdülésképp viszont itt van egy jó! A Science Advances folyóiratban közölt felmérés adatai szerint úgy tűnik, hogy a tengeri teknősök populációzsugorodása túljutott a mélyponton. Az összesítést készítő kutatók, a szaloniki Arisztotelész Egyetem és az ausztrál Deakin Egyetem ökológusai szerint mindez óvatos optimizmusra adhat okot, és az állatvédelmi erőfeszítések kifizetődését jelzi. Ugyanakkor, mint tanulmányukban írják, „az eredmények aláhúzzák a folytatódó konzervációs és monitorozási erőfeszítések fontosságát, hogy ez a globális állatvédelmi sikersztori folytatódhasson”. “A levesteknős visszavág” A teljes bejegyzés megtekintése

Győzedelmeskedő ragályok?

A múlt század harmincas éveinek vége, a negyvenesek eleje – a felszínre törő indulatok és eszmék által – talán az emberiség történetének legsötétebb időszakaként értékelhető. Ugyanakkor a korábban legfőbb haláloknak számító fertőzések elleni harcban ekkortájt reményteljes eredmények születtek. Felfedezték a penicillint, és minden megváltozott; az emberiség joggal hihette, hogy megvan a csodaszer, a baktériumok pedig egyszer s mindenkorra legyőzettek. Persze voltak, akik már az előtt felismerték a veszélyt, hogy az ténylegesen bekövetkezett volna. Így Alexander Fleming, a penicillin felfedezője már 1945-ben figyelmeztetett az antibiotikum-rezisztencia veszélyeire. De nem sokan hallgattak rá. Miért is tették volna? Az orvosok végre hathatós eszközt tudtak a kezükben, így minden boldog-boldogtalannak, függetlenül attól, hogy vírus vagy baktérium támadta-e meg, antibiotikumot írtak föl. Tudjuk, hová jutottunk mára. Egyre több baktériumtörzs rezisztens az összes ismert antibiotikumra, és a kórokozók, illetve az újonnan kifejlesztendő antibiotikumok közötti örök evolúciós versenyfutásban vesztésre állunk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) most kiadott jelentésében azonnali cselekvésre szólít fel, mielőtt elkerülhetetlenné válik a katasztrófa. A cselekvés legfőbb gátja azonban a gyógyszeripar működése. “Győzedelmeskedő ragályok?” A teljes bejegyzés megtekintése

A Cassini hattyúdala

Sokszor az az érzése az embernek, hogy a NASA mérnökei szándékosan alultervezik űreszközeik élettartamát, hogy ha időközben valami balul sül el, ne legyen akkora a lebőgés, ha pedig minden klappol, sokszor meg lehessen diadalmasan hosszabbítani a küldetést. Mindennek vége szakad azonban egyszer, így az egyik leghosszabb ideje aktív szolgálatot teljesítő bolygószonda, a Cassini is befejezte földi (pontosabban szaturnuszi) pályafutását. Évtizedekkel ezelőtt indult hosszú útjára a Naprendszer talán legismertebb kinézetű bolygója felé. Noha a jellegzetes, egyenlítői gyűrűvel rendelkező Szaturnuszt talán még azok is felismerik, akik egyetlen más bolygót sem, a gázóriás természete számos rejtélyt tartogat. A tudásbeli hézagok közül sokat épp a Cassini tömött be, mivel élete utolsó másodpercéig küldte mérési adatait a Földre. Amikor a szonda végül becsapódott a bolygóba, senkiben sem lehetett hiányérzet a misszió tudományos értékét illetően. “A Cassini hattyúdala” A teljes bejegyzés megtekintése

Esélytelen óriáscsirke

A dodó a fajok kihalása ellen küzdő állatvédők jelképe világszerte, így például a Gerald Durrell angol író által életre hívott vadvédelmi alapítvány emblémájában is ezen, évszázadokkal ezelőtt kipusztított pulykaszerű, röpképtelen madár szerepel. A dodó végzete egyszerre szimbolizálja az emberi önzést, a tudatlan pusztítást és a természetes ragadozó híján evolúciós zsákutcába jutó fajok sorsát. Noha a dodó kétségtelenül a legismertebb kihalt madár, meglepően keveset tudunk róla, állítják a dél-afrikai Fokvárosi Egyetem kutatói a BBC-nek. Ők most viszonylag sok, múzeumokban, közgyűjteményekben őrzött dodócsontot tanulmányozhattak, és megállapították, hogy mindaz, amit a korabeli matrózok beszámolói és a korai természetbúvárok leírásai, rajzai alapján tudni vélünk e madárról, jó részt téves. “Esélytelen óriáscsirke” A teljes bejegyzés megtekintése