Életmód- és egyéb könyvek


Tudományos könyvek | Ifjúsági könyvek


Satchin Panda

A cirkadián diabéteszkód

Cirkadian diabeteszkod_B1.indd

Fordította: Molnár Csaba

Kerüld el, tartsd karban, fordítsd vissza a cukorbetegséget és a prediabéteszt, egyszerűen azzal, hogy mikor – nem pedig mit – eszel. Több mint egymillió magyar cukorbeteg felnőtt él közöttünk, a prediabéteszesek pedig még náluk is többen vannak. E krónikus betegségek kezelésére felírt gyógyszereknek általában komoly mellékhatásaik vannak, és jó esetben is csak menedzselni képesek a tüneteket. Ráadásul a diabétesz kezelésére általában előírt diéták idővel szinte betarthatatlanok.

Ám a legújabb tudományos eredmények azt mutatják, hogy létezik egy egyszerű és hatásos módszer, amely a napi életmódodat (az étkezések, az alvás és a testmozgás időzítését) hozzáigazítja a szervezeted belső cirkadián ritmusához. Ha ezt a programot követed, azzal minden egyéb szempontból is javíthatod az egészségedet, a fogyástól az immunrendszer erősítéséig. A kötet szerzője a Salk Intézet vezető kutatója. Könyvéből megismerheted, hogyan térhetsz át a legkönnyebben az időszakos böjtre, a Dr. Panda laborjából kiindult világszenzációra, amelyet már egy évtizede alkalmaznak rendkívül hatékony fogyási stratégiaként. Ugyanezt a módszert használhatod a vércukorválaszod optimalizálására, illetve a ,,diabétesz gonosz barátai” – a szívbetegség és az elhízás kockázatának – csökkentésére.

E könyvből megtanulhatod meghatározni az optimális étkezési időszakodat, a cirkadián ritmusodnak megfelelően tervezni az étkezéseidet. Megtanulhatsz a megfelelő időben edzeni, hogy ezáltal kontrolláld a vércukorszintedet, jól aludni éjszaka, hogy az agyad és a tested újraindulhasson, optimális ideig, a szükségletek szerint meditálni és még sok minden mást!

Partvonal, 2022

Tovább a kiadó honlapjára


Joe Navarro

Légy kivételes!

3008248

Fordította: Molnár Csaba

Bizonyos emberek kiemelkednek az átlagból, és különleges, karizmatikus személyiségük rendkívül sikeres vezetőkké teszi őket. Joe Navarro egykori FBI-ügynök, a viselkedéselemzés nemzetközileg elismert szakértője ezúttal őket, a kivételeseket helyezi vizsgálatának fókuszába, és feltárja azokat a jelenségeket és kulcsmomentumokat, amelyek mindannyiuknál egyaránt megfigyelhetőek.

Navarro azonban rámutat arra, hogy mindezek a készségek és viselkedésformák bármelyikünk számára elérhetőek és elsajátíthatóak. Segítségükkel magunk is eredményesen kezelhetünk bármely helyzetet, fejlődhetünk és sikeresebbé válhatunk mind a szakmai, mind a magánéletünkben.

Ne feledjük tehát: bárki lehet kivételes!

Libri, 2022

Tovább a kiadó honlapjára


Joy Langley

Stressz

2993067

Fordította: Molnár Csaba

Ne feledd: a stressz nem az ellenséged. A stressz a szervezet természetes válaszreakciója a külső ingerekre. Beépített mechanizmus, amely arra hivatott, hogy óvjon bennünket – ám a lelkünket és a testünket is megbetegítheti, ha nem tudjuk megfelelően kezelni. Szerencsére a stresszt képesek vagyunk kontrollálni, sőt a megfelelő tudással a javunkra is fordíthatjuk.
Ha megérted a stresszt ahelyett, hogy megpróbálnád kiiktatni, egészségesebb gondolkodásmódot alakíthatsz ki, amelynek segítségével magabiztosabban birkózhatsz meg a mindennapi problémákkal.

E könyv segítségével megtanulhatod:

  • hogyan ismerd fel a külső és belső stresszhatásokat,
  • hogyan reagálj fizikailag, mentálisan és a viselkedéseddel a stresszorokra,
  • hogyan fékezd meg és használd pozitív energiaként a stresszt, és válj ezáltal ellenállóbbá,
  • hogyan kezeld a stressz tüneteit már a megjelenésük pillanatában.

Joy Langley a Brit Tanácsadó és Pszichoterápiás Szövetség (British Association for Counselling & Psychotherapy, BACP) pszichoterapeutája. Langley kognitív viselkedésterápiát alkalmaz a stresszel és szorongással küzdő betegek megsegítésére.

Partvonal, 2022

Tovább a kiadó honlapjára


Ramani Durvasula

Menjek vagy maradjak?

durvasula

Fordította: Molnár Csaba

Hogyan győződjünk meg arról, hogy a párunk narcisztikus? Mit kezdhetünk ezzel a tudással?

A narcisztikus ember általában elbűvölő, sikeres a munkájában, de parancsolgat, manipulatív, feljogosítottnak érzi magát mindenre, és semmilyen empátiával nem rendelkezik. Párkapcsolatában az egyik pillanatban karizmatikus és sármos, majd egy szempillantás alatt csalódást okoz, nyugtalanná teszi a másik felet, aki emiatt kételkedni kezd önmagában. A narcisztikus partner lassan lerombolja a vele együtt élő társ pszichikai jóllétét, tönkreteszi mentális egészségét is, így az esetek nagy többségében a szakítás a legjobb megoldás – ám bizonyos esetben ez fel sem merülhet lehetőségként, mert megdönthetetlen érvek szólnak a maradás mellett: közös gyermekek, pénzügyi biztonság, vallásos meggyőződés vagy egyszerűen a szerelem. Ismerős dilemma… Menjek vagy maradjak?

Dr. Ramani Durvasula őszinte hangvételű írása praktikus tanácsokkal teli túlélési kézikönyv, ami reális útbaigazítással szolgál ahhoz, hogy sikeresen tájékozódjunk a narcizmus uralta tájon. Segít abban, hogy felismerjük a figyelmeztető jeleket, hogyan kezeljük a legnehezebb helyzeteket, milyen módon találhatunk gyógyírt a narcisztikus partner okozta lelki sérülésekre – így a felépüléshez (azaz az őszinte és öntudatos élethez) vezető út során már nem kell ugyanazokat a hibákat elkövetnünk. Akár megyünk, akár maradunk.

Partvonal, 2022

Tovább a kiadó honlapjára


Mélanie Schmidt-Ulmann

Bingeni Szent Hildegárd holisztikus gyógyító titkai

2918035

Fordította: Molnár Csaba

A 12. századi német bencés rendi apácát, Bingeni Szent Hildegárdot (németül Hildegard von Bingent) széles körben a holisztikus orvoslás és a természetes gyógyítás egyik korai úttörőjeként tartják számon. Az általa kidolgozott elvek évszázadokkal megelőzték a korukat.
A kézikönyv bemutatja Hildegárd tíz kulcsfontosságú alapelvét: a betegségmegelőzést célzó egészségügyi tanácsait, a böjtölést, a test és az elme kapcsolatát, a meditációt, és jó néhány ökológiai megfontolását is. Megismerhetjük a modern közönség elvárásaihoz igazított eredeti orvosságait, valamint számos növényi alapú elixír és balzsam receptjét. Felfedezhetjük a legfontosabb ételek és növények jótékony hatásait – és azt is, hogy mely élelmiszereket célszerű elkerülnünk. Emellett célzott tanácsokat is találunk a leggyakoribb betegségek tüneteinek csillapítására.

  • Tanuljuk meg, hogyan erősíthetjük az érzelmi stabilitásunkat!
  • Ismerjük meg, miként teremthetünk egyensúlyt a savas és a lúgos ételek között!
  • Fedezzük fel beleink mélytisztításának jótékony hatásait!
  • Állítsuk össze saját szépítő kezelésünket természetes összetevőkből!
  • Tanuljunk meg odafigyelni a bioritmusunkra!
  • Készítsünk tápláló és ízletes hildegárdi lakomát!

Mélanie Schmidt-Ulmann a Hildegárd Intézetben végezte tanulmányait, és azóta is szenvedélyesen érdekli a természetes orvoslás. Hildegárdi és Bach-virágterápiás tanácsadóként is működik, illetve a természetes gyógymódok szakértőjeként segíti a leendő szülőket.

Partvonal, 2022

Tovább a kiadó honlapjára


Jimmy Burns

Maradona

2488857

Fordította: Mezősi Péter és Molnár Csaba

Diego Maradona, az “Isten keze”-ként is emlegetett focista 2020. november 25-én, életének 61. évében hunyt el. Minden idők legismertebb labdarúgóját hazájában szinte vallásos tisztelet övezte. Az isteni Diego azonban nemcsak a sportsikereiről volt híres, mozgalmas életében a labdarúgás mellett sajnos meghatározó szerepet játszott a drog és más káros szenvedélyek is.

Jimmy Burns, a Financial Times oknyomozó újságírója a kulisszák mögé tekintve tárja elénk az argentin legenda hullámvölgyekben gazdag életét: az “aranykölyök” szegénynegyedben töltött gyermekkorától a fényűző gazdagságon és példátlan sikereken át egészen a világra szóló botrányokig. A fotókkal illusztrált bestseller átfogó képet ad a háttérben zajló piszkos manőverekről is, amelyek nagyban befolyásolták a futballbálvány karrierjét és magánéletét.

Partvonal, 2021

Tovább a kiadó honlapjára


Dvorszky Hedvig

Szenes István belsőépítész

Szenes_B1 (002)

Az összefoglalót angolra fordította: Molnár Csaba

„A harmonikus, bensőséget-otthonosságot sugárzó tereket kedvelem. Alkotásaimban kiegyensúlyozottságra törekszem, olyasmire, amelyben az emberek pozitív jeleket kapnak, felfedezik és érzik a környezet fontosságát és erejét. Egyszerűen jól érzik magukat a terekben. Díszlettervezőnek, grafikusnak készültem, de hivatásomat találtam meg az építészetben – belsőépítészetben.

Sorozatunk legújabb kötetében Dvorszky Hedvig értő tolmácsolásában Szenes István változatos életútjának meghatározó mérföldköveit ismerhetjük meg. A képzőművészeti indíttatású életpálya a filmgyári munkáktól a szigorú fegyelmet és kompromisszumkészséget követelő kórházi megbízásokon át a luxusvillákig ível. A személyes hangvételű kötetben a pályatársak mellett maga az alkotó is szót kap, valamint kirajzolódik a nagy tervezőirodáktól a saját lábra állásig vezető küzdelmes út is, ami tágabb összefüggésben a belsőépítészet elmúlt évtizedeinek lenyomatát is elénk tárja.

MMA Kiadó, 2021

Tovább a kiadó honlapjára


Katty Kay – Claire Shipman

Az önbizalom kódja nőknek

1914706

A fordítást szakmai szempontból ellenőrizte: Molnár Csaba

Önbizalom. Mindannyiunknak szüksége van rá, de sokszor elérhetetlennek tűnik. Vajon a szerencsés kiválasztottak génjeibe van kódolva, vagy akárki felépítheti magában? Miért küzdenek még a legsikeresebb nők is kétségekkel önmagukat illetően? Mi az önbizalom titka, és hogyan lehetsz magabiztosabb?

Az önbizalom kódja nőknek szerzői, Katty Kay és Claire Shipman újságírók az önbizalom génje után kutatva, pszichológus szakembereket is megkérdezve arra jutottak, hogy ez a fontos tulajdonság az agyban gyökerezik. Ennek fényében elmagyarázzák, miképpen kezdj el cselekedni és kockázatot vállalni az önbizalmad tudatos növelése érdekében, s milyen hatással lesz mindez az agyműködésedre. Könyvükben tehát megmutatják, hogyan lehetsz az igazi önmagad. Tapasztald meg te is az önbizalom erejét, aztán csak figyeld, hogyan változik ettől az életed!

Partvonal, 2020

Tovább a kiadó honlapjára


Izabella Wentz, Marta Nowosadzka

Hasimoto-betegség

1897483

Fordította: Molnár Csaba

A Hasimoto-pajzsmirigygyulladás az egyik leggyakoribb autoimmun betegség. A pajzsmirigy rendellenes működéséből eredő tipikus tünetek – például a testsúlynövekedés, a hidegérzékenység, a hajhullás, a levertség és a székrekedés – mellett a betegek többségénél savas reflux, tápanyaghiány, vérszegénység, táplálékintolerancia, hipoglikémia és fogínyproblémák lépnek fel, illetve megnő a bélfal átjárhatósága.

Mi zajlik valójában a Hasimoto-betegség és ezen összetett tünetcsoport hátterében? A szervezet csapdába kerül, és az immunrendszer túlterheltsége miatt káros körfolyamat veszi kezdetét, amely önmagát erősíti, és egyre súlyosabb és súlyosabb károkat okoz.

Ez a könyv olyan életmódbeli változásokat ismertet, amelyek lépésről lépésre lebontják a Hasimoto-kór káros mechanizmusait. Izabella Wentz maga is végigjárta a Hasimoto-betegség nehéz útját, és gyógyszerészként úttörőnek számító életmódbeli változásokat javasol, amelyek sikeresen alkalmazhatók a betegség kezelésében. Jelen kötetben háromévnyi kutatás eredményeit foglalja össze, és reményt ad azoknak is, akik talán már nem mernek reménykedni.

Partvonal, 2020

Tovább a kiadó honlapjára


Tudományos könyvek | Ifjúsági könyvek

Hírdetés