Cikkarchívum

Britannia nagy falat volt a rómaiaknak – és a tévéseknek is

A történelmi drámák sorának legújabb darabja az egyelőre kilencrészes Britannia című sorozat, amely az angol Sky televíziócsatorna és az Amazon Netflixhez hasonló streamingszolgáltatása koprodukciójában készült. Az epizódok a Brit-szigetek római inváziójának idején játszódnak, a főszereplők pedig az egymással legalább annyira ellenséges briton törzsek vezetői közül kerülnek ki. A sorozatban van potenciál, de a fogadtatása egyelőre legalábbis vegyesnek mondható. Nálunk az HBO vetíti. Britannia nagy falat volt a rómaiaknak – és a tévéseknek is részletei…

Hírdetés

A botcsinálta hajós és az óceán

Két filmet is bemutattak párhuzamosan a 49 évvel ezelőtt az Atlanti-óceánon eltűnt angol Donald Crowhurst vitorlázó utolsó megmérettetéséről. A kocahajós alkalmatlan hajóval, szaktudás nélkül indult világkerülésre szólóban. Bár jelentései arról árulkodtak, hogy vezet a versenyben, és hamarosan célba ér, gazdátlanul sodródó hajójában talált feljegyzései azt mutatták, hogy ennek a fele sem volt igaz. Sorsa máig ismeretlen, de Nagy-Britanniában azóta is legendák övezik kalandját: írtak már róla színművet, operát és regényt is. A botcsinálta hajós és az óceán részletei…

Életre kelt!

Kétszáz éve jelent meg az irodalomtörténet talán legnagyobb hatású horrorregénye, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz (jelentőségével csak a Drakuláé említhető egy lapon). Noha a regény nemcsak a maga korában, hanem még ma is tudományos fantasztikumnak számít, a szerző, Mary Shelley sokat merített a XIX. század első évtizedeinek főként a hivatalos fősodortól távolabb zajló emberélettani kutatásaiból. Merthogy az ő korában valóban próbálkoztak a halottak újraélesztésével.

Életre kelt! részletei…

Ahol a gyepteke örök

Kezdetüket vették a 21. nemzetközösségi játékok az ausztráliai Queenslandben lévő Gold Coast városában. A játékokat kezdetben afféle brit birodalmi olimpiának szánták, és kívülről még mindig annak tűnik. Ugyanakkor 82 éves története sokkal többet mond a brit birodalom felbomlásáról, mint a kolonialista eszme továbbéléséről.

Ahol a gyepteke örök részletei…

Felnyitásra váró holdkőzetek

46 éve járt legutóbb ember a Holdon. Akkor, 1972 decemberében az Apollo-17 két űrhajósa, Eugene Cernan és Harrison Schmitt szállt le kísérőbolygónkra, és – elődeikhez hasonlóan – jócskán felpakoltak kőzetmintákkal. Az Apollo-17-é volt talán tudományos szempontból a legértékesebb holdra szállás, minthogy Schmitt a többi holdon járt 11 emberrel ellentétben nem katona volt, hanem geológus. Felnyitásra váró holdkőzetek részletei…

Lepontozott állampolgárok

Kínában tökélyre fejlesztették a tömegek megfigyelésének technikáját. Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mesterséges intelligenciának, az arcfelismerésnek és a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik. Az állam hamarosan gyakorlatilag minden polgára hollétéről, viselkedéséről azonnali információval fog rendelkezni.

Lepontozott állampolgárok részletei…

A rózsaszín elefánt, a rénszarvas és a nehézvíz

Hetvenöt évvel ezelőtt egy norvég ellenállókból álló kommandó sikeres szabotázst hajtott végre a németek által megszállt Norvégiában lévő Vemork nehézvíz-előállító üzemében. Ezzel gyakorlatilag megakadályozták, hogy a náciknak esélyük legyen atombombát építeni. A Gunnerside-hadművelet mint a II. világháború talán legfontosabb frontvonalak mögötti bevetése azóta a norvég nemzeti büszkeség fontos fogódzójává vált.

A rózsaszín elefánt, a rénszarvas és a nehézvíz részletei…

Streisand kópiái

A háziállatok klónozása ma már nem számít különösebb truvájnak, csak elegendően sok pénz és megkérdőjelezhető realitásérzék szükséges hozzá. Barbra Streisand énekes- és színésznő már két kutyát is csináltatott magának, potom ötvenezer dollárért. Mindkettő (Miss Violet és Miss Scarlett, hogy pontosak legyünk) az elpusztult öleb, Samantha tökéletes genetikai másolatának tekinthető. De mi értelme ennek az egésznek? Streisand kópiái részletei…

A polónium lassan, de biztosan öl – kis mérgezéstörténet

Szergej Szkripal, a korábbi orosz kettős ügynök, akit hazájában árulás (Nagy-Britanniának való kémkedés) miatt ítéltek el, majd fogolycsere keretében adták át a briteknek, kritikus állapotba került, miután ismeretlen anyaggal mérgezték meg. Noha egyelőre a tettes (illetve a megbízók) kiléte nem ismeretes, az oroszok előszeretettel alkalmaznak mérget a hatalom külföldre szökött kritikusainak kiiktatására.

A polónium lassan, de biztosan öl – kis mérgezéstörténet részletei…

Kutyaevő maják

3000 éves az a maja város, Ceibal a mai Guatemala területén, amelyben a Guatemalai Antropológiai és Történeti Intézet kutatói állati csontokat találtak. A Smithsonian Trópusi Kutatóintézet munkatársai a csontokat izotópos vizsgálatnak vetették alá, hogy megállapítsák, milyen állattól származnak, milyen idős volt az egyed halála idején, mit evett, és vélhetően milyen célt szolgált a maják életében. Kutyaevő maják részletei…