Manapság mindenütt a megosztáson alapuló gazdaságról (sharing economyról) lehet hallani. Gyakran az az érzése az embernek, hogy a kifejezés mára – sok más hasonló lózunghoz hasonlóan – kiüresedett, és valójában semmi újdonságot nem jelent. Pedig a tényleges megosztás, érvel Szabó Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem összehasonlító gazdaságtan tanszékének professzor emeritája, valóban az utóbbi évtizedek legfontosabb gazdasági innovációja, és társadalmi hatásai alig beláthatók.
– Az utóbbi években a megosztáson alapuló gazdaság az egyik legdivatosabb üzleti kifejezés, mintha minden induló internetes vállalkozás, amely fiatalosnak próbál tűnni, magára aggatná ezt a címkét. Az ön értelmezésében mit takar a sharing economy (SE)?
– Maga a kifejezés annyit tesz, hogy javainkat, erőforrásainkat megosztjuk másokkal, online szolgáltatások bekapcsolásával. Ez egy ernyőfogalom, amelybe sok minden belefér. Az is, ha egy kis faluban az anyukák maguk megszervezik gyermekeik bölcsődei ellátását, mert az a néhány gyerek sem az államnak, sem egy profitérdekelt vállalkozásnak nem ér annyit, hogy bölcsődét üzemeltessen. Az anyák megosztják a saját idejüket és energiáikat egymás között. A spektrum másik végén pedig ott vannak a globális, profitorientált vállalkozások, mint az Uber és az Airbnb. De minden konstrukció arról szól, hogy a javainkat megosztjuk, és nem individuálisan használjuk.
– De sok olyan vállalkozás is van, amelyek nem a felhasználók javait, hanem a saját eszközeiket (például elektromos autókat) kölcsönzik a vevőiknek. Ezeket tehát ön nem tartja tényleges SE-cégeknek?
– Pontosan. A megosztás, amiről én beszélek, és amit a szakirodalom nagy része is ennek hív, az nem egyszerű bérbe adás és bérlés, mert az nem tekinthető innovációnak. Viszont a valódi SE-t én az utóbbi egy-két évtized legnagyobb gazdasági innovációjának tartom. Méghozzá azért, mert az Uber és társai a tömegek eddig kihasználatlanul heverő erőforrásait (autóját, lakását, energiáit) hasznosítják. Ezek mozgósítására eddig ilyen kiterjedten nem volt lehetőség. De a SE-n belül is érdemes elkülöníteni két típust. Amikor a pénz kikapcsolásával, viszonossági alapon, nonprofit módon osztják meg az emberek egymással javaikat, szolgáltatásaikat azt nevezhetjük tiszta megosztásnak. Mellettük vannak az úgynevezett vegyes megosztáson alapuló vállalkozások, amelyek ugyancsak a tömegek erőforrásaira alapoznak, de működésüket a piaci érdekek irányítják, és ők valamint a javaikat felkínálók is nyereségre vagy jövedelemre tesznek szert.
– A megosztás, mint gazdasági kifejezés, csak néhány éve vált közismertté a laikusok körében. Voltak a SE-nak előképei?
– Mint minden innováció, ez sem a semmiből jött létre. Nem lehet példát mondani olyan innovációra (legyen az gazdasági, technikai vagy tudományos), amely nem a létező elemek új kombinációjaként született volna. Amikor Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást (amelyet sokan az egyik legnagyobb társadalmi hatású innovációnak tartanak), akkor a szőlőprést és a pénzverő szerszámot kombinálta egymással. A SE a klasszikus bérbeadásra és az emberek közötti, mindig is létezett kölcsönösségre alapozott. Gyerekkoromban mindig a szomszédunk vitt iskolába a kocsiján, mert nekünk nem volt autónk, és rossz volt a tömegközlekedés. Ez is a saját erőforrásainak a megosztása volt. Tehát az emberek hasonló megoldásai léteztek, csak ez nem volt globális léptékű, nem volt szervezett, mindezek miatt pedig nem volt képes ilyen elképesztő mennyiségű erőforrást bevonni a rendszerbe.
– Lehet-e már sejteni, hogy a SE fog-e maradandó hatást gyakorolni a gazdaságra vagy a társadalomra?
– Mélyreható változásokat okozhat a megosztás. A legközvetlenebb hatást persze a részt vevőkre gyakorolhatja. Azok, akik beteszik erőforrásaikat a közösbe, például az Uber-sofőrök, pénzt kereshetnek ezáltal. Jellemzően ők nem a tehetős, hanem sokkal inkább a szegényebb rétegekből kerülnek ki. A sofőrködéssel kiegészíthetik szerény jövedelmüket, vagy – munkanélküliek esetén – egyáltalán jövedelemhez juthatnak. Ezáltal a megosztásnak jólétnövelő hatása van. És nem csak a szolgáltatást nyújtó, de az azt igénybe vevő felhasználók oldalán is, hiszen a közösségi megosztás révén jellemzően sokkal olcsóbban jutnak szolgáltatásokhoz. Olyan emberek is igénybe vehetik őket, akik korábban, szerény anyagi erőforrásaik miatt, nem tudtak taxizni, vagy szállodában megszállni. Emellett azok a megosztási formák, amelyek például az egy irányba utazókat hozzák össze (ilyenek az úgynevezett telekocsi szolgáltatások) csökkentik a környezeti terhelést is. Mindezek működése közben pedig olyan tranzakciók jönnek létre, amelyek különben nem valósulhattak volna meg, ez pedig növeli a GDP-t.
– A hagyományos pici szereplők (például a hivatásos taxisok vagy a szállodaüzemeltetők) a legritkább esetlen örülnek az új konkurenseknek. Ők arra hivatkoznak, hogy az Uber vagy az Airbnb azért lehet olcsó, mert a szolgáltatók feketén dolgoznak, nem adóznak, nincsenek engedélyeik. Az ő érveik respektálhatók?
– E megoldások általában olyan piacokon születnek meg, ahol hiány érződik. Vagy valós hiány, mint például a nem létező falusi bölcsődék esetében, vagy pedig mesterséges hiány, amikor monopóliumok blokkolják – rendszerint az állam segítségével – az új és jobb feltételekkel szolgáltató szereplők piacra lépését. Minthogy szinte lehetetlen a régi módszerekkel bejutni a piacra, az újító szellemű vállalkozások nem illeszkednek be a monopóliumok által uralt rendbe, hanem – új megoldásokkal – mintegy megkerülni igyekeznek azt, vagy megpróbálnak teljesen új piacokat nyitni. De ha a tágabb társadalmi hatásokra kérdezett rá, azt sem szabad kifelejteni, hogy a megosztás korántsem csak a gazdaság területén vált népszerűvé az utóbbi években. Ilyen tekintetben a sharing economy nagyon jól illeszkedik a mindenféle erőforrás, így a tudás megosztására irányuló jelenlegi trendekbe. Az úgynevezett civil tudomány révén például laikusok is bekapcsolódhatnak a kutatásba azáltal, hogy számítógépeik felesleges erőforrásait nagy kapacitásigényű tudományos számításokra ajánlják föl, vagy saját ötleteikkel, adatgyűjtésükkel segítenek a tudományos és műszaki problémák megoldásában, olyan platformokon keresztül, mint a galaxisok csillagászati azonosítását segítő Galaxy Zoo, a Mechanical Turk vagy a NineSigma.
– Az általános felfogás szerint a modern megosztáson alapuló kezdeményezések elképzelhetetlenek az internet nélkül. Valóban így van ez?
– Igen, a mai formáikban biztosan nem jöhettek volna létre e vállalkozások. Internet nélkül nem képzelhető el az az alulról szerveződő, mégis globálissá terebélyesedő rendszer, ami elengedhetetlen az erőforrások hatékony felhasználásához. Technikailag is új kombinációról vagyis innovációról van szó: az informatikai platform és a fizikai tárgy vagy szolgáltatás kombinációjáról. De itt is illeszkedik a megosztás egy másik korszakos trendbe: a használatot a tulajdon elé helyezi (vagy más szóval, a funkció fontosabbá válik a materiális javaknál). Az embereknek lyukra van szükségük, nem fúrógépre. Nem autó kell nekik, hanem mobilitás. Nem nyaralóra vágynak, hanem utazásra. Magyarul értelmetlen, hogy mindenki birtokoljon egy eszközt, amit csak ritkán használ, ha használhatja a másikét is, és ezáltal hozzájuthat azokhoz a szolgáltatásokhoz, amiért megvenné az eszközt. De van itt egy kevésbé ismert trend is. Az emberek személyes igényeik kielégítésére vágynak. És a sharing economy épp ezt adja meg nekik. Akár személyes tömegtermelésnek is hívhatnánk, hiszen tömeges, az egész világon igénybe vehetjük, mint a 192 országban működő Airbnb-t viszont helyi, sőt személyes igényeket elégít ki, mint az említett portál, amelye a jégkunyhótól a palotáig minden speciális igényt ki tud elégíteni. Sokan értékelik azt is, hogy a szolgáltató számos SE konstrukcióban hús-vér ember, és nem egy arctalan mechanizmus.
2017. február 28.
Dr. Molnár Csaba 